Interjú Takács Eleonórával

Június 21-i közgyűlésén tisztújítást tartott a Magyar Képregény Szövetség. Az alábbiakban a kepregeny.net számára készített exkluzív interjút olvashatjátok Takács Eleonórával, az MKSZ új elnökével. A kérdező Bayer Antal.

BA: Gratulálunk elnökké választásodhoz. Kezdhetnénk egy rövid bemutatkozással, különös tekintettel arra, hogy mikor és hol kezdtél érdeklődni a képregények iránt?

TE: Köszönöm! Jó néhány éve foglalkozom képregényekkel hivatásszerűen. A sokféle előzmény – tanárkodás, reklámszakma, filmprodukció – során megszerzett tapasztalatok és a képregények iránti rajongás együttese olyan konstellációt hozott létre, hogy szinte egyértelmű volt: előbb-utóbb a képregényszakmában kötök ki… A rajongás réges-régen elkezdődött. Az Alfa újság utolsó oldalán az Asterix, Zórád Ernő Pompei képregénye… legalább ezerszer elolvastam, még álmodtam is vele. A Kockás újságért bármit odaadtam volna. Mivel elég drága volt, osztálytársaktól lízingeltem pár órácskára, a megfelelő térítés (iskolakakaó, uzsonna, süti) ellenében. Aztán ötödik általánosban elérkezett a Kánaán: Algériába költöztünk, ahol a francia iskolában a képregény a mindennapjaim szerves részévé válhatott: Tintin, Lucky Luke… Na meg a Pif! Minden megjelenés örömünnep volt számomra. Mindezt egy kis egzotikummal fűszerezték japán osztálytársam képregényei. A gyerekkor elmúltával aztán „így maradtam”. Minden életszakaszban olvastam képregényt, az épp aktuális koromnak és érdeklődési körömnek megfelelően. Egyébként szerintem ez a kulcs a képregényirodalom helyes megítélésében: egy képregény akkor nyújt a „9. művészet” elnevezéshez méltó élményt, ha a megfelelő korban a megfelelő címet választod.

BA: Mik voltak az első kedvenceid, és mik mostanában?

TE: Az első kedvenceim a már említett Pompei, Tintin, Pif és a többiek. Aktuális kedvencem Scott McCloudtól A képregény mestersége és A képregény felfedezése. Rákaptam a dokumentarista képregényekre is – leginkább azokra, amelyek képesek humorral közelíteni témájukhoz: Didier Lefèvre-Emmanuel Guibert-től a Le photographe vagy Guy Delisle-től a Pyongyang és a Shenzen. Idei felfedezés a The Walking Dead: Élőhalottak is, pedig alapjáraton nem szeretem a horrort. De Robert Kirkman úgy tudja csűrni-csavarni a dolgokat, hogy alig tudom letenni. Állandó kedvencem még a Donjon (Torony) sorozat a fantasztikus humora miatt, és Lewis Trondheim.

BA: Stílus vagy iskola szerint válogatsz – comics, BD vagy manga – vagy mindegy, csak jó legyen?

TE: A franciaság miatt inkább a BD – de valójában mindegy, csak jó legyen!

BA: Bár kicsit fura, hogy pont én kérdezem tőled, hisz tudom a választ, de olvasóink nem feltétlenül: hogyan kerültél bele a magyar képregényes életbe?

TE: Hét-nyolc évvel ezelőtt egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet a kepregeny.net oldalra. Először csak olvasgattam a fórumokat, aztán épp veled kezdtem el beszélgetni egy képregényantológiáról, aminek a kiadását akkoriban tervezgetted. Ebből lett a Fekete-Fehér #1, amit aztán még öt rész követett. Addig beszélgettünk, tervezgettünk, hogy végül megszerveztük az első képregényfesztivált is. Amikor láttuk, mennyien eljöttek, szinte eufórikus állapotba kerültünk…. Nagyon jó volt látni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy nem csak egy szűk, izolált kis körnek van igénye ilyesmire Magyarországon. Ekkor határoztuk el, hogy valamilyen módon kitöltjük az űrt, ami a hazai képregényes életben tátong.

BA: Te, aki talán a legtöbbször kerülsz kapcsolatba (könyves eseményeken, design vásárokon, egyéb helyeken) olyan emberekkel, akik alig vagy egyáltalán nem ismerik a képregényeket, hogy látod a magyarországi „nagyközönség” viszonyulását a képregényekhez? Megfigyelhető valami változás 2005 óta?

TE: Abszolút. Jó néhány éve figyelem a közönséget „testközelből” a különböző vásárokon, eseményeken. Eleinte az általános reakció ez volt: „Jé, képregény! Hogy mik vannak?!”. Tavaly még volt egy nénike, aki elámult a képregénystand láttán. Idén, az ötnapos könyvhét alatt már egyetlen meglepett arcot sem láttam. Nyilván nem ez a leginkább egzakt módja a „hatékonyságvizsgálatnak”, de azért bízom benne, hogy ez is egy jele a képregénykultúra térnyerésének.

BA: A Képregény Nagyker hosszú ideig csak terjesztéssel foglalkozott. Miért vágott bele a kiadásba, miért pont ezeket a címeket választotta, és mik a terveitek?

TE: A Képregény Nagyker akkor jött létre, amikor a képregényt a nagy könyvesboltláncok még egyáltalán nem vették komolyan, még csak nem is minősítették könyvnek, a kis kiadókkal pedig szóba sem álltak. Adott volt a megoldás: össze kell fogni. Mára ez az előítélet szerencsére megszűnt, a képregénykiadók a könyvpiac teljes jogú szereplőivé váltak. A Nagykernek természetesen ehhez a változáshoz is alkalmazkodnia kellett. A profilváltás lényege, hogy már nem csak terjesztéssel, hanem kiadással is foglalkozunk. Marabu Mi van, Dodó? című kötetét adtuk ki először, egyrészt piaci megfontolásból, másrészt meg mert ő nagy kedvencünk. Aztán belevágtunk a The Walking Dead sorozatba, aminek az első kötete idén áprilisban jelent meg. Sok energiát fektettünk bele, ami úgy tűnik, meg is hozta a gyümölcsét: a magyar kiadás nagyon jó kritikákat kapott, népszerű a rajongók körében is. Így már javában dolgozunk a folytatáson: a sorozat következő kötete szeptemberre várható, a harmadik karácsonyra.

BA: Térjünk akkor át magára a szövetségre, amelynek már hosszú ideje aktív tagja vagy. Miért volt szükség erre a váltásra, és mi indított téged arra, hogy elfogadd a jelölést? Mik a céljaid elnökként?

TE: Halmos Ádám, az eddigi elnök egyéb elfoglaltsága (megválasztották a Supka Géza Alapítvány kuratórium elnökének, BA) miatt nem tudta tovább vállalni az elnökséget. Sokat beszélgettünk vele a Magyar Képregény Szövetségről, a lehetőségekről, tervekről. Végül sikerült meggyőznie arról, hogy érdemes belevágnom. Úgy látom, most már megérett a helyzet arra, hogy új irányokba is elinduljunk. Elsősorban a MKSZ anyagi helyzetét kell megerősítenünk. Ha ezt megalapozzuk, akkor végre érdemben tudjuk támogatni a tehetséges alkotókat, erős kapcsolatokat tudunk kiépíteni külföldi szervezetekkel, pályázatokat tudunk hirdetni, anyagilag is el tudjuk ismerni az önkénteseink munkáját, beindíthatjuk a magyarországi képregényírói és -rajzolói oktatást, a vidéki nagyvárosokban is terjeszthetjük a képregényes kultúrát események szervezésével, könyvtárakban való megjelenéssel… Soroljam még? Vannak terveink… és valóra is váltjuk őket.

BA: Az MKSZ tavalyi átalakulása óta jelentősen megnőtt a taglétszám, a fesztiválon lehetett látni, hogy a korábbinál jóval több tag vett részt valamilyen módon a szervezésben. Hogyan látod a tagság aktivitását, mit szeretnél elérni ezen a téren?

TE: Nagyon sok lelkes, megbízható, aktivizálható tagunk van, akik fantasztikus erőbedobással dolgoznak az ügyért. Az én személyes nagy álmom, hogy létrejöjjön egy Nagy Képregényes Központ, főállású munkatársakkal és önkéntesekkel, ahol mindenki megtalálja a neki megfelelő szerepet. Persze sokat kell még dolgoznunk és okosan terveznünk, hogy ez létrejöhessen. De hosszú távon ez lenne a cél.

BA: Végül pedig kötelező megkérdezni: hogyan boldogul egy nő ebben a hagyományosan „fiús” közegben?

TE: Egész jól. Nagyon jó fejek a fiúk, soha nem volt ebből problémám. És mint az élet bármely területén, itt is elkel a „girl power”, a mi erőnk is, a mi látásmódunk. Az olvasók között – talán a mangakultúra betörésének és a művészi képregények térhódításának köszönhetően – egyre több a nő, de szerintem ez még mindig nem elég. Lányok! Gyertek a Képregény Szövetségbe! Én örülnék nektek! És azt hiszem, a fiúk is…

BA: Úgy legyen. Köszönjük a beszélgetést!

Kapcsolódó honlapok:
Magyar Képregény Szövetség: kepregeny.info
Képregény Nagyker: kepregeny.hu
Guy Delisle – Pyongyang és Shenzen: drawnandquarterly.com
Didier Lefèvre-Emmanuel Guibert – Le photographe: nytimes.com