Hupikék karácsony a törpöknél – Peyo törpös törpénetei

Nemrég újabb két Hupikék Törpikék albumot jelentetett meg a Móra Könyvkiadó, akik úgy látszik, komolyan gondolják, hogy Peyo történeteivel megismertetik a magyar gyerekeket. Az övék a sokadik próbálkozás, de ez a sorozat már a negyedik köteténél jár, és egyedül amiatt lehet hiányérzetünk, hogy úgy tűnik, ezek a történetek egyre inkább tényleg csak a gyerekeknek szólnak.

Míg a korábban nálunk is dicsért A csodálatos törpfurulya című album például bátran ajánlható volt a régi (mondjuk ki: retró) történetekért rajongó felnőtt olvasóknak is, a most megjelent két kötetre ez már nem feltétlenül igaz. A Törpilóta, a hős, valamint a remek időzítéssel épp szezonális Karácsony a törpöknél hosszú, összefüggő sztorik helyett inkább rövid történeteket, olykor kusza, túlbonyolított fordulatrengeteget gyűjtenek egybe, ezeknek pedig felnőtt fejjel épp egy fokkal nehezebb igazán, szívből örülni. Ugyanakkor lehet gyerekkel az ölünkben felolvasni, képeket mutogatni, ezek a néhány oldalas szösszenetek ugyanis mintha eleve erre lettek volna kitalálva.

A sztorik jórészt viccesek, a törpök számukból és különböző egyéniségeikből adódóan pedig nagyon alkalmasak a lehető legkülönfélébb történetek elmesélésére. Aprajafalván mindig történik valami, hol egy álarcos törp törpöl mindenkit orron egy krémessel, hol falánkságuk viszi őket bajba, az biztos, hogy ezek a 8-10 oldalakban elmondott sztorik nincsenek híján a fordulatoknak, egy-egy ilyen fejezetbe komplett tévéepizódnyi cselekmény lett belesűrítve. Ez is kicsit a baj velük: míg A csodálatos törpfurulya egy nagy ívű sztorit mondott el úgy, hogy volt idő és hely is annak kibontására, ugyanez ezeknél a nyúlfarknyi képregényeknél sokszor ide-oda kapkodásnak tűnik. A kis fenyő című történet például úgy indul, ahogy egy karácsonyi történetnek indulnia kell, karácsonyfának való fenyőért indul egyikük, de aztán néhány panel múlva már egy vérbeli fantasy sztoriba csöppenünk, ahol fává változtatott emberek, tündérek, sárkányok és szörnyek között szlalomozva jutunk el a legendás aranytobozok (!) szigetére. Oké, így leírva nem is hangzik rosszul, de ismerve néhány oldalas hosszát, már kiütközik, mi is a probléma. Úgy tűnik, Peyonál több szerepet kevesen szánnak a két panel közti fehér sávnak, dolgoznia kell az agyunknak, ha követni akarjuk a történet tempóját.

Vannak azért egészen jó ötletek is, mint például az olvadás közben aggódva tanácskozó hóemberek kálváriája, aztán az egészen korrekt karácsonyi hangulatot árasztó A kis Peti karácsonya, vagy a Törpilóta, a hős kötet csúcspontja, az egyszerre vicces és megindító A törp és a sárkány.

Sajnos a belga vagy francia verziókat nem ismerem, de a Móra kiadványai első blikkre megegyeznek a Peyo köteteket Amerikában gondozó Papercutz kiadványaival. Azt a katalógust elnézve sokáig nem fogunk unatkozni, ha ugyanis bejön a magyar gyerekeknek a Móra sorozata, bőven lesz még hova nyúlni utánpótlásért. Egyetlen furcsaság a Karácsony a törpöknél albummal kapcsolatban, hogy az oldalszámokat tekintve abból mintha egy történet hiányozna, az amerikai változatnál feltüntetett 56 oldal helyett a magyar csak 47 lett.

Peyo képregényeinek magyarítására ez már a sokadik kísérlet. Ha ez bejön, akkor lesz egy újabb indokunk, hogy a gyerek könyvespolcára is pakolgassunk valamit.

Farkas Dávid