Hősök köpeny nélkül

Szerkesztett távolság

Egy képregényt kinyitva a színek és a rajz stílusa után a képkockák mérete és elrendezése a következő képi elem, amely leginkább megragadja a figyelmet. A cselekmény dinamikáját a művészek többnyire nem pusztán rajzaikkal ábrázolják, hanem a panelek egy, esetleg két oldalon elrendezett kompozíciójával is. Bár a köztudat általában bizonyos figurákkal (Batman, Pókember, Garfield) és a már fentebb említett egyedülálló grafikai megoldásokkal (szövegbuborékok, hangeffektusok, mozgásvonalak) azonosítja a képregényeket, mégis a médium talán legérdekesebb aspektusa az idő és a tér egyedülálló kezelése a képkockákon keresztül.
A műfaj egyik legjelentősebb szerzője, Will Eisner szerint a modern képregény legalapvetőbb eszköze maga a képkocka (más néven panel), amely elválaszthatatlanul összekapcsolódik az idő szubjektív kezelésével, mivel az egymást követő események érthető és követhető művészi ábrázolásakor ez elkerülhetetlen. Bármilyen történet képregényre vitelének alapja az, hogy az alkotó a cselekmény megfelelő mértékben kifejező pontjait örökítse meg egy-egy képkockában, hiszen az olvasói képzelet a folyamat hiányzó fázisait ezek alapján „pótolja ki”. Ezeket a nem ábrázolt jeleneteket, „kihagyott” képkockákat Scott McCloud „csatornának” nevezi, amit a való világban szerzett tapasztalatainkra támaszkodva hidalunk át, így alkotva képzeletünkben egymás melletti képekből egy összefüggő, „folytonos valóságot”. Ez az agyi munka a képregények működésének alapja, amit Will Eisner tanulmányai alapján keretezésnek („framing”) hívunk. Pontosan ezt használják fel az alkotók arra, hogy más médiumokban nehezen vagy egyáltalán nem ábrázolható helyi, időbeli és logikai váltásokat alkalmazzanak a cselekményben.

A Watchmen alkotói ezen a téren is rendkívül mértéktartóan bántak a rendelkezésükre álló művészi eszközökkel. A rajzok stílusánál tapasztalt visszafogott, minden túlzást és extremitást nélkülöző megoldások jellemzők az oldalak és azon belül a panelek szerkezetére is. A kortárs fősodorbeli (mainstream) képregényekhez hasonlítva már-már puritánnak tűnhetnek az egyszerű, vékony keretes, többnyire egyforma méretű panelek. A rajzok hangulatát nem fokozzák sem külső díszítések, sem a kereteken túlnyúló alakok, a monotonnak ható ismétlődést csupán az alkalmanként “összeolvasztott” panelek szakítják meg, de ezek sem lógnak ki az oldalak mértani pontossággal beosztott háromszor hármas szerkezetéből.
A rajzoló, Dave Gibbons egy kerekasztal-beszélgetés során elmondta, hogy bár eleinte pusztán az volt a céljuk Alan Moore-ral, hogy egy, a szokásos stílusjegyeket magán viselő remek képregényt hozzanak létre, az első szám tervezése közben felismerték a témában rejlő távlatokat. Attól kezdve már nem szuperhős-képregényként, hanem science-fictionként tekintett a történetre, amelyben átlagos emberek öltöznek be jelmezekbe különféle okok miatt. Ekkor ajánlotta az egyszerűségében formabontó oldalankénti kilenc panel alkalmazását, ami a látszólagos megkötések ellenére addig nem tapasztalt szabadságot adott Moore-nak arra, hogy tökéletesen kiaknázza a médium egyedi formai lehetőségeit.

Ennek a narratív megoldásnak több olyan következménye is van, ami egybevág a valósághű rajzstílus hatásmechanizmusával és az egyedi koncepcióval. Az oldalak egyszerű elrendezése megakadályozza azt, hogy az olvasó figyelmet öncélúan kaotikus montázsok vagy izgalmasnak szánt méretű vagy formájú képkockák tereljék el a történetről, a tekintet nem siklik át rosszul elhelyezett képkockákon, és nem akad meg különleges panel-kompozíciókon. Ez a letisztult szerkezet szinte filmszerűen folyamatos, gyors olvasást kínál, így érve el azt, hogy az olvasó ne a vizuális megoldásokban gyönyörködjön, hanem a történetre, az üzenetre koncentráljon.

A képkockák perspektívája szintén az egyszerűség elvét követi, ritkák az izgalmas beállítások, többnyire teljesen horizontális, félmagas látószögből követhetjük nyomon az eseményeket. A többi szuperhős-képregényhez képest meglepő módon szinte teljes mértékben hiányoznak a látványosan pózoló szereplőket poszterszerűen elrendező heroikus beállítások. Az oldalak és a panelek ismétlődő, egyszerű szerkezete biztosítja, hogy amint valamilyen eltérést észlel a szem a megszokott ritmustól, az rögtön különleges jelentőséget nyerjen, így érnek el igazán erőteljes hatást a nagyobb méretű, intenzívebb dinamikájú panelek, a különleges perspektívák és izgalmasabb beállítások.

A rajz hatásánál leírtak így érvényesek a mű szerkezetének működésére is. A szerkezet több szinten működve hoz létre paradox helyzetet: egyrészt rendkívül elidegenítő hatású, mivel sem a képkockák, sem az oldalak dinamikája nem próbálja bevonni az olvasót a történetbe, a könnyű olvashatóság és a visszafogottságukban kifejező műfaji eszközök alkalmankénti szimbolikája elemző, figyelmes olvasást igényel – másrészt a médium természetéből adódóan a történet követéséhez szükség van az olvasóra a „csatornák” áthidalásához.

Oldalak: 1 2 3 4 5

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: