History of Violence – Csak egy átlagember…

John Wagner, a Dredd bíró alkotójának sokat dicsért képregénye lényegében azon művek sorába tartozik, amik egy igazán jó és hatásos ötletre épülnek, és amik a cselekmény egészét illetően, több-kevesebb sikerrel megpróbálnak abból az egy ötletből megélni. Ezt pedig a legfrappánsabban és legegyszerűbben talán így lehet összefoglalni: Mi van, ha a férjed/apád nem az, akinek mondja magát, és hosszú évekkel ezelőtt vérbe fojtott titkokat rejteget előled, amióta csak ismered? A gondolat, hogy egy egyszerű, hétköznapi családembernek is lehetnek elképzelhetetlenül sötét fejeztek a múltjában, egészen rémisztő. Főleg, hogy az ilyen múltak – ahogy azt már számtalan filmben, képregényben és könyvben láttuk – előbb vagy utóbb utolérik az embert. És akkor már nem csak ő fizet meg, hanem azok is, akikkel körülveszi magát. Ennek az ötletnek pedig sajátja, hogy sokkal érdekesebb az utóbbi emberek szempontjából, mint a sötét, eltitkolt múltú (esetünkben) férfiéból.

Tom McKennának boldog családapa, és egy kisváros kávézójának dolgos tulajdonosa, akinek gondosan felépített élete lassan darabokra hullik, mikor elintéz két, ártatlanokat fenyegető gyilkost, és a média felfigyel rá. Nem sokkal később ugyanis öltönyös, baljós kinézetű emberek bukkannak fel a kávézóban és a McKenna-birtok környékén, és azt állítják, hogy Tom valójában nem Tom, hanem Joey, és bizonyos alvilági körökben elintézetlen ügye van. Egy véres – de nem végső – leszámolást követően a férfi kénytelen beszámolni családjának régi életéről, majd elindul, hogy lezárja múltját. Wagner története pont a legnagyobb ziccert hagyja ki: arra fordítja a legkevesebb időt, hogy Tom családja, az ártatlan kívülállók, hogyan dolgozzák fel, hogy mindeddig hazugságban éltek, és az ember, akit szeretnek, nem az, akinek mondja magát – olyasvalami ez, aminek David Cronenberg szerencsére jóval több figyelmet szentelt remekbeszabott adaptációjában. De maga a képregény így sajnos a remek alapötlet ellenére is ugyanott köt ki, ahol ezer másik ilyen sztori: egy férfinél, aki kiszállt a bűnből, és próbál új életet kezdeni, de múltja utoléri, és visszarántja – meglehetős vázlatossággal felrajzolt karakterekből álló környezetének reakciója, gondosan felépített hazugságvárának összeomlása pedig mellékes.

A háromrészes, összesen 300 oldalra rúgó történet középe (vagyis nagyjából 100 oldal) szinte teljes egészében egy flahsback, ami azt részletezi, miért menekült Tom egy új életbe és identitásba. Sajnos ez sem nyújt többet a szokásos „a gyerek bűnben nő föl, egy barátja bajba sodorja, hülyeséget csinálnak és veszélybe kerül az életük” – koncepciónál. Vagyis Wagner felvet egy problémát, elmondja, mitől van, aztán megoldja. Cronenberg ellenben nagyon jól tudta, hogy a „miért” teljesen mellékes a történet, mármint az igazi történet szempontjából, ezért csak utalásokat tett Tom régi életére, és inkább azzal törődött, ami igazán fontos volt. Az pedig nem a „miért” hanem a „hogyan tovább.”

Vince Locke vázlatszerű fekete-fehér képei ellenben jól szolgálják a történetet, komor hangulatot, nyersességet és sötét realitást kölcsönözve neki, bár egyszerűségük és nem különösebben erős stílusuk 300 oldalon keresztül néha erősen elbizonytalanítja az olvasót értékükkel kapcsolatban.

Összességében a History of Violence egyrészt egy korrekt, bár nem kiemelkedő képregény, másrészt egy jókora elszalasztott lehetőség, ami egy remek alapötletre csak sablonokat tudott építeni. Ilyet is ritkán lehet leírni, de a film sokkal inkább érdemes a megismerésre, mint az eredeti, amiből készült.

Történet: John Wagner
Rajz: Vince Locke

Olórin, 2008. február 13.