Heti Marvel 08/23

Secret Invasion harmadszor, Avengers/Invaders másodszor! Az év két legnagyobb Marvel-durranásának ígért sorozata mellett pedig van itt még Pókember (na, nem kell fújolni, most nem lett olyan rossz), Young X-Men (oké, jöhet az a fújolás), Kábel (csak bírjuk szusszal), Vasember (oké, itt már éljenezhetünk), Megtorló és még Rozsomák is. És miközben elmerülünk a szuperhősök szokásos szuperügyeiben, tehetünk egy-egy kevésbé tipikus kirándulást is: egyrészt az űrbe, ahol Galactus épp egy bolygót készül felzabálni, miközben Nova és az Ezüst Utazó a lábainál harcolnak, másrészt a „valóságba”, ahol Mark Millar diszkont-szuperhőse tovább folytatja misszióját a Kick-Assben, és még váratlan segítséget is kap! Nagyjából átlagos hetünk van, vegyes felhozatallal, de azért vannak így is finomságok, amik miatt érdemes belemerülni a Marvel aktuális képregényeibe.

Amazing Spider-Man 561: Slott lezárja a Paparazzi sztorit, és nem is rosszul. Ha a második rész ténylegesen élvezhető lett volna (és ha a rajzoló legalább kicsit összeszedte volna magát), akkor most lenne egy egészen korrekt Pókember-történetünk. Így nincs, de legalább ennek a számnak az olvasásakor nem kell folyton szitokszavakat elnyomnunk, ami máris haladás. Na jó, a hevesebb vérmérsékletűek alighanem elejtenek pár megjegyzést a főhőssel kapcsolatos rémesen felszínes és mesterkélt moralizálás miatt – mert Peter persze végül megmondja Bennettnek, hogy hová dughatja a híres sztárról és rejtélyes barátnőjéről készült képeket. A sztori lényege egyébként, hogy utóbbi Mary Jane, és minthogy a szám felében egy épületen belül tartózkodik hősünkkel, Slott úgy intézi, hogy utóbbi sose vethessen egy normális pillantást előbbire – sajnos roppant izzadságszagúan és hiteltelenül teszi. Ettől eltekintve a sztori működik. Nagyrészt ugyan csak egy elnyújtott harc, de Mary Jane karakterének hála kap valami pluszt, elrepül pár finom megjegyzés Jackpottal kapcsolatban, kapunk egy-két nem kiemelkedő, de jópofa poént, és a nagyban hajkurászott sztárnak is kölcsönöz Slott némi méltóságot. Amivel viszont még mindig bajom van kicsit, az Bennett szerepe, aki sosem volt egy nagyon (vagy akár csak kicsit) érdekes karakter, de az ebben a sztoriban mutatott pálfordulása könnyen röhejessé teheti, ha az írók nem vigyáznak. És a következő héten Bob Gale érkezik. Nem mondok semmit…

Avengers/Invaders 2: A Megszállók és a Bosszú Angyalai összecsapnak, és előbbiek húzzák a rövidebbet – legalábbis ideiglenesen. A gond csak az, hogy rég láttam olyan felesleges és indokolatlan harcot, mint ez. A Kapitány és világháborús társai lenáciznak mindenkit, aki eléjük kerül a modern New Yorkban, és azonnal ütnek, rúgnak és keménykednek, minden gondolkodás nélkül. Közben Vasember próbálja jobb belátásra téríteni őket, de a világ egyik legokosabb emberétől ilyen téren annyira telik, hogy fegyverét fenyegetően a Kapitányra irányítva felszólítja, álljon le. Mégis miből gondolta, hogy Steve nem pajzslendítéssel fogja honorálni csillapító „taktikáját”? Szóval senki nem úgy viselkedik, ahogy kellene neki, és ez csak egy ürügy arra, hogy a két nagy csapat egymásnak eshessen, mielőtt a sztori végre elmozdulhat a holtpontról. A fogságba esett Megszállók szökése már az utolsó oldalon nyilvánvaló (azt meg kell hagyni, Ross és Krueger azért elég jól, Brubaker pár évvel ezelőtti retkonjának tökéletesen megfelelően írja Bucky karakterét), de sokkal érdekesebbek, vagy mondjuk úgy, ígéretesebbek a modern, Kapitányként tevékenykedő Buckyt mutató panelek, és talán az Új Bosszú Angyalait előrángató utolsó oldal is – bár az itteni szereplők viselkedése is furcsa egy kicsit. Minden vacakolás nélkül, 10 másodperc alatt eldöntik, hogy a Megszállókat ki kell szabadítani, és olyan apró problémák, mint az időutazás paradoxonai és következményei még csak fel sem merülnek, ami egy ilyen társaságban nem éppen hiteles. Különben is úgy tűnik, mintha csak azért akarnák kiszabadítani őket, hogy dacból az ellenkezőjét tegyék annak, amit Vasemberék tettek. Roppant szegényes és primitív motiváció. Ígéretes kezdet után fantáziátlan, és buta folytatás.

Cable 4: Meglepve láttam, hogy a következő rész egyben az első sztori befejezése is lesz. Hogy miért lepett meg? Mert még nem történt benne semmi érdemleges, és máris véget fog érni. Nem mintha bánnám, tőlem az egész sorozatot lelőhetnék, de azért négy röhejesen kevés szöveget tartalmazó részt eltöketlenkedni azzal, hogy az egyik főszereplő húsz oldalanként rátör a másikra, és harcolnak… na jó, ezúttal a harc Bishop, és a jövő immár felnőtt Ágyúgolyója között zajlik, egyébként igen ötlettelen és hiteltelen módon. Maga a karakter behozása is teljesen felesleges: mesél arról, hogy ő az X-Men utolsó, még élő tagja, aztán pár oldal után elhalálozik. Űrkitöltés, oldalpazarlás, felesleges semmiség, ami semerre nem viszi a történetet. Ilyen még Bishop totálisan irreleváns, gyors összecsapása is egy utcai bandával. Dögöljek meg, ha Swierczynski tudja, mit csinál. Nincs semmilyen látható célja, de még iránya sem, és egymással teljesen felcserélhető akciókat és szituációkat halmoz egymás után, már negyedik hónapja. Olivetti is hiába erőlködik, sem a környezetet, sem a karaktereket nem találja el. Az alapvetően nyúlánk Ágyúgolyót mások is rajzolták már jóval izmosabbra, mint eredetileg, de ez a robosztus, Biship/Kábel-alkat röhejes túlzás, és nagyon nem passzol a figurához. Olivetti csak ilyen benga állatokat képes rajzolni? Nem mintha rajtam múlna, de én lehúznám a WC-n az egészet a Young X-Mennel együtt. Az X-franchise-nak semmi szüksége ezekre a képregényekre. Kizárólag rontani tudnak a képen.

Oldalak: 1 2 3