Heti Marvel 08/07-12

Heti Marvel 08/09

Végre! Piszkosul erős hetünk van, és ez főleg Ed Bruberknek köszönhető, aki az Amerika Kapitánnyal és a Fenegyerekkel diadalmaskodik – nem is akárhogy (de utóbbiról nem most, hanem kicsit később és részletesebben beszélünk majd, akárcsak a most újraindult Criminalról). Közben Straczynski is befejezi első, kellemes kis Thor-sztoriját, véget ér a House of M: Avengers is, itt van Mark Millar új sorozata, és persze az X-Men: Legacyra átkeresztelt, de a számozást megtartó X-Men legfrissebb része is, az első, ami Xavier professzor szellemi mizériájával foglalkozik a Messiah Complex eseményei után. És kivételesen nincs Pókember, ami rontsa az összképet…

X-Men: Legacy 208: Képregény a Messiah Complex végén főbelőtt professzor elméjének helyreállításáról? Azt hiszem, nem csoda, hogy szkeptikus voltam, de jobban is tudhattam volna. Mike Carey megbízható író, és a történet, amit itt elénk tár, abszolút ígéretes. Úgy néz ki, a flashbackekben Xavier morális dilemmáit feszegeti majd, és eddig ez meggyőző, de személy szerint jobban izgatnak a jelenben játszódó események. Carey érdekes szerepet szán Exodusnak, láthatóan kicsit más irányba viszi a karaktert, mint elődei, az pedig sosem baj. Külön öröm a régóta passzív Magneto visszatérése – az írók már korábban elhintették, hogy idén kapunk egy nagy sztorit, aminek ő áll majd a középpontjában, és nem lepődnék meg, ha az ebből a sorozatból nőne ki. Ami a rajzot illeti, a valódi eseményeket Scott Eaton illusztrálja, akinek munkáit mindig öröm látni, a Xavier elméjében játszódókat pedig John Romita Jr., akinek szögletes vonásaiért sosem voltam oda, de ebben a koncepcióban nem működik rosszul. Voltaképp ez egy X-Men nélküli X-Men képregény, ami valahol bátor dolog, és remélem, nem üt majd vissza az eladásoknál – mert lehetőség van benne bőven.

Captain America 35: Az új Kapitány akcióba lendül, hogy keresztülhúzza az ország vesztére törő Vörös Koponya terveit, miközben az utcán emberek halnak, Sharon Carter pedig még mindig fogságban van. A szokásos Brubaker-színvonal (ezúttal Butch Guice beugró rajzolóval, aki nem olyan szuper, mint Epting, de azért nagyon jó): remek sztori, ami most már láthatóan túl van Rogers halálának közvetlen következményein, és Buckyra koncentrál, aki elődje óriási lábnyomában próbál lépkedni a Sólyom, az Özvegy és a megbénult S.H.I.E.L.D. segítségével. A főgonosz manipulációi mocskosak, jól átgondoltak és hitelesek, a feszültség fokozódik, a különböző szálak szépen futnak össze. Brubaker egy hosszú lefolyású történetet ír már a kezdetek óta, és csak remélni tudjuk, hogy sokáig folytatja még.

House of M: Avengers 5: Az utolsó rész az Angyalok és a Testvériség végső csatáját hozza el, és bár nem kérdéses, hogy melyik kerül ki győztesen, ettől függetlenül továbbra is lendületes és szórakoztató a történet, még akkor is, ha a benne felvonultatott karakterek több mint a fele csak mutatóban van ott. Ami viszont mindenképpen pozitívum, hogy az utolsó oldalakon Magneto ábrázolása szerencsére az eredeti House of M mini példáját követi, nem pedig az annak ellentmondó, és a karaktert szokásosan aljasnak és gonosznak mutató kapcsolódó sztorikét. És bár összességében kellemes kis sorozat volt ez, még mindig nem értem, mi értelme van (már a kiadó anyagi hasznát leszámítva) elmesélni valamit, ami soha meg nem történt múltja egy világnak, ami csak pár napig létezett.

Kick-Ass 1: Rettenetesen fáztam ettől a képregénytől. Már a címe is azt ígérte, hogy egy újabb Mark „olyan eszméletlenül szupercool vagyok, hogy még én is hanyattvágódom magamtól” Millar-féle ostoba, erőltetetten tökös valami van a láthatáron. Ehelyett kaptam egy tényleg tökös képregényt, ami vidáman és gonoszul bemutat a klasszikus szuperhős-sztoriknak úgy általában – néhánynak meg közvetlenül, csak a móka kedvéért. Persze ezt muszáj ellensúlyozni egy kis seggnyalással a marveles kollégák és a filmadaptációk készítői felé, de annyi baj legyen, kezdetnek ez egyáltalán nem rossz, ha nem is olyan falrengető, amilyennek Millar az utószavában beállítja (igen, a saját munkáját dicséri agyon… szabadkozik is érte). Sokfelé mehet még innen a Kick-Ass, sztori és stílus szempontjából is, de annyit elértek nálam, hogy egyelőre vevő legyek a folytatásra – annak ellenére is, hogy Romita Jr. rajzstílusa, mint az X-Mennél is említettem, nem igazán fekszik nekem.

Thor 6: J. Michael Straczynski új Thor sorozatának első sztorija véget ér ezen a héten. A norvég isten az egész Földön felébreszti emberi testekben alvó asgardi társait, de ezt leszámítva a hatodik rész többnyire arról szól, hogy az álmos sivatagi kisváros lakói hogyan élik meg, hogy istenek költöztek a szomszédságukba. Kellemesen könnyed hangulatú, bájos humorral és szívvel dúsított sztori ez, ami meglepő kicsit Straczynskitól, lévén, hogy korábban épp a Marvel egyik legkevésbé komoly hősét, Pókembert terelte sötétebb és komorabb utakra. És bár a Thor mindenképpen élvezetes eddig, nem tudom nem megemlíteni, hogy ez egy olyan történet, amit 20 évvel ezelőtt még egyetlen számban meséltek volna el, hisz ha jól belegondolunk, túl sok minden nem történik benne.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6