Heti DC 08/45

Superman & Batman vs. Vampires & Werewolves #2

Vásári bóvli! Superman és Batman együtt a vámpírok és vérfarkasok ellen. „Jááá, micsoda dögös és tökös explojtésön-dzsánk-tress képregény!” Hát, többé-kevésbé. Pontosabban fogalmazva, lehetett volna ez is, de sajnos mégsem az igazi. A sztori roppant egyszerű: vérfarkasok – akik titkos szövetséget kötöttek a vámpírgóré Marius Dimiterrel – tizedelik a tisztes állampolgárok sorát. Ezt persze nem nézheti tétlenül egyik hős sem, és hamarosan Batman azt is kideríti, hogy a gonosz Dr. Herbert Combs professzor áll eme szörnyűségek hátterében. A detektív azonban veszélyes területre lépett: a professzor körébe nem csak torz szörnyetegek, de mindenféle gusztustalan varázslények is tartoznak. Nos, biztos van köztetek olyan, kinek szívét melengetik az ilyen oldschool ponyva horrorok megidézése, én is üdvözöltem volna egy ilyen képregényt. A Superman & Batman vs. Vampires & Werewolves azonban nem hágja át azokat a határokat, amikért az ilyen zsíroskenyér-véreshurka mellé fogyasztható, szórakoztatóipari cikkeket szeretjük. Az első rész több kellemetlen meglepetéssel is szolgált, a legzavaróbb azonban Superman teljes hiánya volt. Időről időre megcsinálják a kiadók, hogy rányomnak egy népszerű karaktert a borítóra, még ha meg sem jelenik a füzetben, én pedig ezen rendre fel tudok háborodni. A hatrészes, heti megjelenésű mini második részének, legutolsó oldalára sikerült csak betoppannia kedvenc kriptoni emigránsunknak, úgy tűnik, a főszereplő itt Batman, valamint az első részben Csodanő, a folytatásban Éjszárny teszi tiszteletét. Denevérünknek jelleméből egyértelműen a detektív vonalat igyekszik domborítani az író, a harciasságot meghagyja Dianának, a jópofáskodást meg Éjszárnynak. Érezhetően csak szőrmentén ismeri ezeket a karaktereket, így mindenki meglehetősen egydimenziós lesz. Nem mintha szédítő mélységekig hatoló jellemábrázolást vártam volna el, de arra legalább lehetett volna tekintettel VanHook, hogy Batman hiába e világi, szupererő nélküli hős, igencsak jártas a természetfeletti dolgokban, nem egyszer találkozott már vámpírokkal, vérfarkasokkal, és ettől különb lényekkel is. Rácsodálkozása a vérfarkas-jelenségre tehát nem túl hihető. Miközben megfogalmazom ezeket a kritikai észrevételeket, azon jár az agyam, hogy talán fölöslegesen problémázom, és nem kezelem helyén ezt a komikot. Fölesleges elvárásokat támasztok vele szemben, mikor ez csak olcsó szórakozás, néhány zöldhasúért. Mindez nem is lenne baj, de a képregény nem olvasmányos, nem élvezetes, főként a mindentudó elbeszélő idegesítő narrációja miatt. Hogy kapcsoljam ki és butítsam az agyam, ha közben folyton azon jár, hogy mit hogyan kellett volna másképp csinálni, hogy kúlabb, erőszakosabb, humorosabb legyen a végtermék? Ez így csak olcsó játék, hülyegyerekeknek.


„Olvasható”

A sztori tehát gagyi, a rajzok viszont figyelemre méltóak. Elnézve ezeket a szép, fekete-fehér oldalakat, hiba volt róluk a figyelmet jellegtelen színezéssel és az író buta dialógjaival és monológjaival elvonni. A képregény igazán élvezhető része tehát a sötét sztorikra specializálódott Tom Mandrake-t dicséri, nézzétek csak!

Írta: Kevin Vanhook
Rajzolta: Tom Mandrake

Superman/Batman #53

Néhány dolgon túl kell tennie magát az egyszeri olvasónak, mielőtt még élvezni tudná a Superman/Batman új számát, mely a jubileumot ünneplő két mókás (ám remek) sztori után tiszta lappal induló, előzmények nélküli történettel indul ismét útjára. Az első emészteni való, a Csonka Picire megtévesztésig hasonlító Superman- kép Kevin Nowlan borítómunkáján. A másik már talán több olvasót tántoríthat el, mégpedig az első hallásra/olvasásra unalmasnak és butának tűnő alapszituáció. Íme Superman és Batman, a két jól ismert, legendás hős, akik szinte mindenben különböznek egymástól, mégis, a bajban bármikor számíthatnak egymásra, barátok és harcostársak egyben. Ám színre lép Ezüst Kísértet, aki erősebb, mint valaha. Támadását nem sikerül visszavernie hőseinknek, sőt, miután lassan magukhoz térnek jön a szörnyű felismerés: Superman összes képessége Batmanba költözött. Ne, kérlek, még ne adjátok fel… elhiszem, hogy sok rosszemlékű Disney-matinét láttatok már apa-fia, apja-lánya, férj-feleség stb. testcserével, és úgy gondoljátok, ebből csak kínosan jöhetnek ki az írósrácok. Michael Green és Mike Johnson azonban rendelkezik kellő humorérzékkel, hogy ez a lehetetlen és már fogantatásában eleve bukásra ítéltetett koncepció mégis működjék. Valamiféle előrehozott karácsonyi csoda, hogy a Superman/Batman 53 egy szórakoztató, izgalmas, könnyed, mégis tartalmas képregény. Semmiféle különleges történetmesélési titkos recepttel, vagy reformerejű új megközelítési móddal nem találkozunk, de hát ki mondta, hogy minden képregénynek meg kell váltania a világot? Senki, na, ugye! Ezt a két karaktert láttuk már ezerszer együtt, kerültek ők már nagyon hasonló szituációba, semmi újat nem tudunk meg rólunk. A Superbat sztori eddig remekül felépített, és nagyon szórakoztató. Amellett, hogy kellő mennyiségű és minőségű poén van benne ahhoz, hogy az olvasó jókat nevessen, mégsem csap át a komik idétlenkedő bohózatba. Néhány szusszanásnyi oldal erejéig Superman- monológot olvashatunk Alfred és Bruce apa-fia kapcsolatáról. Semmi fölösleges érzelmesség, vagy szentimentalizmus, csupán néhány egyszerű, szép igazság. Úgy érzem, ez a két író most nagy formában van, legutóbbi sztorijuk egyöntetű kritikai sikere csak tovább terelte őket a helyes irányba, miközben ennek nyilván önbizalom-növelő hatása is volt. Ilyenkor szoktak elszállni maguktól az alkotók, olyan dolgokba belevágni, ami bőven meghaladja a képességüket. De nem Green és Johnson, még ha az előzetest olvasva fogadni is mertem volna a papírformára. Hiába kiszámítható az egész, és évek múlva talán már emlékezni sem fogunk rá, egyszerűen csak jól esik ez a sorozat a Batman és Superman kedvelőknek a Trinity, a Final Crisis és a RIP bonyodalmainak ellenszereként. Ajánlom szeretettel!


„Ajánlott irodalom”

A Superman/Batman 53-ból is hoztam előzetes oldalakat. Már csak azért is érdemes egy pillantást vetni rájuk, hiszen a staféta-ceruzát Rags Morales vette át, aki az Identitásválság (Identity Crisis) és a Countown to- Infinite Crisis sorozatok elismert művésze. Remekül sikerült az első részen végzett munka, Moralesnek csuklójában van nem csak Batman és Superman, de Clark Kent és Bruce Wayne, vagy a két város, Gotham és Metropolis jellegzetes jegyei, melyek alapján pillanatok alatt rájuk ismerünk. Kevés heroikus pózolás, inkább több emberi, igazán kifejező, már-már karikatúra-szerű rajz. Pazar!

Írta: Michael Green és Mike Johnson
Rajz: Rags Morales
Borító: Kevin Nowlan

Superman/Supergirl Maelstrom #1

Nem értem, mi szükség volt erre a minire. Mielőtt kifejteném, mennyi minden bajom van vele, gyorsan fussunk végig a sztorit felvezető epizódon: Maelstrom egy apokolipsi lakos, halálosan bele van zúgva Darkseidba, szerelme zálogául pedig Superman fejét kívánja átadni a mesternek. Teleportálja hát magát a földre, de mivel Kal-El épp házon kívül van, egyelőre megelégszik Supergirl agyonverésével, majd nekiáll lebontani egy kórházat. Ekkor jelenik meg Clark, aki néhány kínosan könnyed mozdulattal visszapenderíti Maelstromot saját világába, akit ott megbüntet a nagymamája. Kara mindezek után nagyon szomorú, mivel haszontalannak és gyöngének érzi magát, Superman pedig jó unokatestvér módra kijelenti, ezentúl nem hanyagolja el a lányt, megtanítja, hogyan is kell harcolni. Hát röviden ennyi. Ugye ti is érzitek, kedves olvasók, hogy ez így nagyon nem olasz? Jó, legyen, kedves Mr. Palmiotti, látjuk, nagyon unod már a tintát, de a képregény-írást bizony még gyakorolni kellene. Rendben van, tegyünk magasról a kontinuitásra, legyen ez egy korai Supergirl történet! Ne is foglalkozzunk azzal, hogy a New Krypton most egy igazán fontos, meghatározó esemény Superman és Supergirl életében, vonjuk el róla a figyelmet, és keltsünk zavart! Hagyjuk teljesen figyelmen kívül egészen konkrétan nem csak a New Kryptont, de a Supergirl sorozat legutóbbi számát, mely megtévesztésig hasonló problémakörrel foglalkozott, legyen hát! Mindezt csak azért, hogy jó legyen neked, kedves Jimmy. Az nem számít, hogy olyan nyögvenyelősen meséled ezt a történetet, hogy egész konkrétan végigunatkoztam a teljes képregényt, a más sztorik esetében oly’ könnyen elröppenő 28 oldalt figyelemmel végigkövetni ezúttal embert próbáló feladatnak bizonyult. Először telenarrálod az oldalakat, majd magára hagyva az olvasót és karaktereidet, tőmondatos primitív párbeszédeket tukmálsz rájuk. Azt is nézzük el neked jótékonyan, hogy Supergirl karakterén éppen egy eddig nálad sokkal tehetségesebbnek bizonyuló író, nevezetesen Sterling Gates dolgozik, hogy egy komplex, mégis szerethető figurát varázsoljon belőle, így ezzel a próbálkozásoddal gyakorlatilag beégtél. Azt meg már fel sem rovom, hogy úgy látszik, nem tudod, Clark Kent egy végtelenül bölcs fickó, viszonylag ritkán megy a szomszédba aranyköpésekért Batmanhez, pláne nem ilyen üres szólamért, ami igazából semmit nem is jelent. Egyszóval ezt most finoman szólva is benézted. Magaddal rántottál egy egyébként tehetséges rajzolót, Phil Notot, aki szokványos Mr. Amerika külső helyett kicsit szolidabbra vette Superman megjelenését, ami határozattan üdítő látványt nyújtott. Sikerült továbbá igen bájosan megrajzolnia Karát, a panelek harcjelenetei pedig kellően dinamikusak. Ő az, aki valamicskét ment ezen a fércmunkán, amit kiadtál a kezedből, persze csodákra senki se képes. Őt megdicsérem, viszont te leülhetsz, egyes!


„Saját felelősségre”

Írta: Jimmy Palmiotti és Justin Gray
Rajzolta: Phil Noto

Oldalak: 1 2 3 4