HETI DC 08/43

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy háború a mennyben. És a gonosz győzött. Íme, a HETI DC ezen a héten csak és kizárólag a Final Crisis sorozattal és annak tie-injeivel foglalkozik. Ha elkezdtétek, de abbahagytátok, ha el se kezdtétek és eddig nem is akartátok, ha akartátok, de nem tettétek, vagy ha szándékotokon kívül keveredtetek bele, mindegy: a Final Crisis kötelező és kihagyhatatlan mindenki számára! Az év legnagyobb crossovere, mely a Multiverzum minden lakójára hatással van. Grandiózus, lenyűgöző, izgalmas, megindító! Grant Morrison és Geoff Johns írózsenik olyan nyomot hagynak maguk után a DC Univerzumban, melyre örökké emlékezni fogunk. Most átvesszük az első 12 megjelenést, jövő héten pedig a maradékkal, illetve az aktualitásokkal folytatjuk. DC Universe #0; Justice League of America #21 Final Crisis #1-3; Requiem; Rogue’s Revenge #1-3; Revelations #1; Legion of Three Worlds #1; Superman Beyond 3D #1– tartsatok velem!

Dc Universe #0

Az írópáros, valamint a szerkesztőség úgy gondolta, hogy az év nagy eseményét nem elég csak a sajtón keresztül promótálni; piacra kell dobni egy reklámanyagot, méghozzá képregénynek álcázva, szinte fillérekért. Ha létezne nálunk képregény-kiadás újságos terjesztésben, nyilván mind megvettünk volna egy Morrison-Johns komikot 80 Ft-ért, pláne ha belelapozva látjuk, hogy 8 rajzoló adta hozzá tudása legjavát, főként kétoldalas óriáspanelek formájában. Az összhatás egy tv-műsor ajánlóhoz hasonlít a leginkább: pörgős, akciódús képek váltják egymást, melyet egy hatásos, titokzatos és érdekfeszítő narráció kísér. Az utolsó oldal, mondhatni nagy meglepetése azonban csak azokra hathatott az újdonság erejével, akik nem olvasgattak utána a kiadó és az írók terveinek. Nehéz volna megmondani, hogyan képzelte az alkotógárda, hogy ezzel a 22 oldallal szólítja meg egyszerre a nehézsúlyú DC rajongókat, a kocaolvasókat és azokat, akik például a Marvelnek fogadtak kizárólagos örökhűséget, az 50 centes kiadványt pedig csak azért vették meg, mert éppen késik a vonat (még ha DiDo tagadja is, hogy ilyen széles lenni a megcélozni kívántak tábora). Ez a lehetetlen vállalkozás nem is sikerült, furcsa, ahogy oldalanként váltunk hangnemet – és persze rajzolót. Véleményem szerint a kevesebb több-elv talán célravezetőbb lett volna, egy egyszerű, erőteljes történet jobban megadhatta volna a Final Crisis alaphangulatát, bár abban egyet kell értenem Johnsékkal, hogy egy ekkora gigászi űropera nyitánya is bombasztikus kell, legyen, nincs apelláta. A DC Universe zérónak nincs története, mégis kellemes olvasmány. Egyszerűen igyekszik felhívni a figyelmünket arra, hogy egy gigantikus, a kiadó majd’ összes szereplőjét érintő esemény van készülőben. A hatást elérte, a Final Crisis mini első száma a maga 160 ezer eladott példányával versenyképes fogyást produkált a konkurencia nagy crossoverével, a Secret Invasionnel.

Írta: Geoff Johns és Grant Morrison
Rajzolta: George Perez, Ed Benes, Doug Mahnke, Tony S. Daniel, Ivan Reis, Aaron Lopresti, Philip Tan, Carlos Pacheeco, JG Jones

Justice League of America #21

Hiába sokévnyi munka, sikerek, elért eredmények mind a képregény-írás, mind egyéb médiumok területén, McDuffie kis hal a DC gépezetében. Ezért történhetett meg vele, hogy a főnökség ahelyett, hogy rábízta volna, hogy írja a saját kis remek sztorijait a liga harcairól, megkövetelték tőle, hogy 22 oldalon belül reklámozza egyrészt az aktuális Trinity című hetisorozatot, másrészt foglalkozzon egy kicsit Librával, aki a DC Universe zéró oldalain messiásnak kiáltotta ki magát, és egy új erőben való hitre bíztatta az előtte megjelenő gonosztevőket. A Liga 21. száma tie-innek kikiáltott megjelenés, azonban semmi releváns nem történik benne, mégis érdemes néhány szót ejtenünk róla, mivel igencsak szórakoztató. Azért kedvelem McDuffie-t, mert úgy ír dialógokat, mint senki más, és ez a cím ennek ékes bizonyítéka. A komik a Batman-Superman-Csodanő trió klikkesedésével indul; a legendás hősök elvonulnak, hogy nyugodt körülmények között tárgyalják meg a Liga viselt dolgait. Aztán az egészből oldottabb hangulatú pletykaparti lesz, a szerző előhoz egy teljesen logikus, ugyanakkor a korábbiakban került megközelítést, mely szerint ezek az emberek barátok, és szeretnek a harcokon kívül is időt tölteni együtt. Ez ebben a cirka 10 oldalas párbeszédben remekül megjelenik, ellentétben a Trinity dialógjaival; ott az egyszerű harcostársi viszony mellett valami természetfeletti, telepatikus kapcsolat rajzolódik ki közöttük, a májusi Justice-ban viszont néhány panel után érezzük a személyes, érzelmi kötödést is, mely a közös tiszteleten alapszik. A sztori második felére maradt az akció, mely szerint egy Mike Miller nevű fazon – aki leginkább a konkurencia Fáklyájának öreg, pocakos és kiégett verziójára emlékeztet mind nevében, mind képességében- egy bankot készül kirabolni. Ezen próbálkozást előbb a rendőrség, majd Hawkgirl és a Vörös Íjász igyekszik meghiúsítani. Az Emberi Láng azonban a várakozásnak megfelelően egy ügyetlen, piti bűnöző, így hamar lekapcsolnák, ha csak nem jelenik meg Libra, hogy kihúzza a csávából. Ezek után a Szuperhősök Titkos Társasága előtt erőt és lehetőséget ígér Millernek, hogy bosszút álljon Manhunteren egy régi sérelemért. Mindezzel az író arra akar minket rávezetni, hogy Libra olyan hatalmak kiosztására hivatott, melyek megszerzésével az utolsó senkiházi formákból is veszélyes nemezisek születhetnek. A Miller szájába adott narráció egyszerűen remek, Pacheco pedig remekül rajzol gesztusokat és mimikákat végig a képregény során. Kényszer szülte 24 oldal a Justice #21, mégis bátran merem ajánlani azoknak akik most kezdenek lelkesedni a Final Crisis iránt, de fogyaszthatják azok is, akik egy remek dialógokkal tűzdelt, kellemes olvasmányra vágynak.

Írta: Dwayne McDuffie
Rajzolta: Ed Benes

Final Crisis #1

Morrison nem olvasta a Countdownt? Kérem, ez lehetetlen. Mondjuk, meg tudnám érteni, mégis, ki akarna követni egy heti megjelenésű sorozatot, melynek színvonala a „nagyon rossz” és „még rosszabb” között ingadozik? Jól mondjátok, senki, még akkor sem, ha a Visszaszámlálás pont azt az eseményt vezeti fel, melynek Morrison az egyik szülőatyja. Nyilván tisztában van az előzményekkel, csak nemes egyszerűséggel nem törődik azon elemeivel, melyekkel nem ért egyet. Így történhetett, hogy már a Final Crisis első száma ellentmondásba keverik, de ez abszolút a bocsánatos bűnök kategóriájába tartozik. Ha egy képregényt ekkora hype övezi, bizony olyan magasra nőnek a rajongói elvárások, amelyeknek talán maga az író sem akart eredeti szándékai szerint megfelelni, és így önhibáján kívül némileg balul sülhet el a dolog. El is sült, sőt, a Final Crisis az év durranása, de a puskapor ereje nem az újdonságban rejlik, az alapszituáció teljesen, már-már lelombozóan hétköznapi: gonoszok egyesülnek, és szuperhősöket akarnak gyilkolni. Erre kerül rá egyre több és több réteg, ahogy újabb szereplők, Liga tagok, Lámpások, Új Istenek, Monitorok, és piros szemű zombigyerekek bukkannak fel, továbbá ugrálunk térben és időben, mert ez egy ekkora Multiverzum-sztorihoz így dukál. Persze a történetmesélés színvonala is túllép az egyszerű „team-up a team-up” ellen klisén, enyhe csalódottság a DC-rajongók körében azonban általánosnak volt mondható, bár a spanyolviasz (újra)feltalálását várni még Johnstól és Morrisontól is naivitásnak hat. Amint azt a beharangozókban is olvashattuk, a Final Crisis a Föld első gyermekével, Anthroval kezdődik és az utolsóval, Kamandival ér véget. Miért? Hogy 2001: Űrodüsszeiás legyen némi Majmok bolygójával keverve? Talán, de kit érdekel? Az FC#1 első oldalai remek nyitányul szolgálnak. Megjelenik Metron, hogy átadja az Első Embernek a tudást jelképező tüzet, vagy a tüzet jelképező tudást, ahogy tetszik. A lényeg, hogy Turpin detektív van elég pesszimista és cinikus, hogy a történelem idősíkjának ezen pontjára tenné azt az eseményt, amikor is az emberiségnek befellegzett. Ezt imádtam. Ő az, aki elveszett gyerekek után kutat, mégis egy halott Istent talál a konténerben. Orion a modernkori, képregényes Ferenc Ferdinánd, halála egyfajta provokáció, maga a casus belli. Az új külsővel megálmodott Darkseid megfelelően hátborzongatóra sikeredett. Nagy sztori nagy hősei nagy kaliberű nemezist érdemelnek. A Final Crisis nem csupán arról szól, hogy néha a gonosz is győzhet. Többről van itt szó, hogy alapvetően kétesélyes harc a jó és a rossz között, pusztán a társadalmi elvárásoknak megfelelő happy end uralmát akarnák megtörni az alkotók. Ennél mélyebbre mennek, megpróbálják közelebb hozni hozzánk azok nézőpontját, akiknek elege van a kosztümös önbíráskodókból. Újabb érdekes, kiaknázásra váró koncepció került az első szám oldalaira. Amit még külön kiemelnék, az a Monitorok néhány képsorból álló, mégis erőteljes megjelenése, Morrisonék velük kapcsolatban is tudnak új megközelítési formát előhúzni a kalapból. Ami az első szám gyenge pontja, az a Libra és a többi Titkos Szupergonosz szócsatája. Kérem, aki a sötét erők hatalmas Istenének a messiása, az ne mondja már, hogy „bullshit”, mert nagyon idétlen. Továbbá nekem az nem volt elég az első számra cliffhangernek, hogy Manhunter meghal, még akkor sem, ha tudjak, mekkora veszteség ő a Liga számára. Ez kivételesen mennyiségi kérdés. Ha már ennyi sztorianyagunk van, igyekezzünk mindegyiknek úgy elvágni a végét, hogy az olvasó köpni-nyelni ne tudjon, és tűkön üljön egészen a következő hónapig. Hiába a 7 epizód, és a nem csekély számú tie-inek, úgy érzem a felütésbe többet is bele lehetett volna adni, csak töményen és keményen, teher alatt nő a komikfan!

Írta: Grant Morrison
Rajzolta: JG Jones

Oldalak: 1 2 3 4

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: