Dark Horse 08/XI

The Goon #30

A szereplők maguk előtt görgetik a történet fonalát, ami – valljuk be – az idők során egész gombolyaggá állt össze. Folyamatosan kapcsolódtak be az újabb szálak, amiknek egy része, egy igen nagy része elvarratlannak bizonyult. A világ tágítása és a bonyodalom felosztása, elaprózása, majd mindegyik szál pontos kidolgozása, tévedés ne essék, tudatos munka volt Eric Powell részéről, és tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ennek a sorozatnak a következő füzetét előzi meg a legnagyobb várakozás a kiadó háza táján.
Az eddigi mellékszálak során megismert szereplők, motivációk most egy zanzásított, felsorolásszerű füzetben térnek vissza, hogy a nagy konklúzió előtt még egyszer áttekintsük a fontosabb karaktereket. Bella megérkezése rosszul érinti Goont, Franky pedig egyből elkeseredett keménykedéssel próbálja meg elejét venni a további érzelmi megpróbáltatásoknak. Közben rátérünk a kisgyerekekre, akik ismételten a „kutyájukkal” vannak elfoglalva. Powell világában a kis lurkók ábrázolása nagyon szimpatikus, már-már aranyos, egy fura egyveleget alkotva meg ezzel az őket körülvevő világgal. Ami még szembetűnő, hogy csak kívülről van ez az aranyos ábrázat, belülről már jópárukat megfertőzte az erkölcsi törvények nélküli, más törvényektől viszont igenis függő világ. Hogy tovább fonjam ezt a szálat: az eddig nagyon is jellemző fekete humor most már szinte csak a gyerekek jeleneteire redukálódott, ott viszont nagyobb dózisban kapjuk a megszokottnál. A lábletépős dolog, illetve a srácok reakciója aztán tényleg elkeserítő lehet egy, a mi világunkban élő, egészséges erkölccsel rendelkező ember számára, vicces pedig egy felelőtlen, de annál jókedélyűbb fiatal számára. De hát ők nem mi vagyunk, mi pedig nem ők.
Powell folytatja szemünk körbevezetését: Skinny-t, akit Goon nemrég páholt el (ismét), eltemetik, immáron sokadszorra, majd rátérünk a „Buzzard és a névtelen ember”-szálra. Előbbi végre kitalálja a névtelen nevét, persze ezt velünk olvasókkal nem igazán osztja meg. Na de utóbbit sem akármilyen fából faragták, tőrbe csalja a varázslóábrázatú ellenfelét, és ráveszi, hogy neki is szegezzenek egy olyan kérdést, amit talán ő nem tud. Ezzel a momentummal zárul a harmincadik szám, egyébként nagyon sejtelmesen. A maffia-szál is tovább gyűrűzik a történetben, és eljött az idő, hogy a banda támadásba lendüljön (nem mondom meg, kik, az már a biztosítékot kiverő spoiler lenne). Persze a legrosszabbkor, de hát ezt már természetesen megszokhattuk.
Ilyen, és még ehhez hasonló kis szemelvényekből áll tehát a füzet, mindegyiket egy kicsit továbbépíti, vagy éppen lezárja, hogy aztán majd az év végi utolsó füzetben teljesedjen ki és záruljon le minden. A friss szám a „to be concluded” felirattal végződik, míg a levelező rovatot követően találhatunk egy igen figyelemfelkeltő promót a következő számhoz: „next issue – conclusion of goon year”, mellette pedig Goon esetlen képe, a következő szám borítója. A jelenlegi kóver nálam elnyerte a hónap borítója címet, a keménykedő Franky egyszerre vicces, és nem is annyira az, főleg a füzet tartalmának ismeretében. Bella pedig a késen tükröződik, jellemző mozzanat az új számból.
Jön tehát a nagy finálé, a nagy csapás, vagy másként beharangozva: mindenki elnyeri méltó jussát, és Goon világa ezek után biztos, hogy nem lesz olyan, mint amilyen eddig volt. Kíváncsian várjuk december végét!

Star Wars: Legacy #30

Aprólékosan, az összes szereplő nézőpontjából bemutatva járja körül John Ostrander a Vector eseményeit a Legacy címen belül. Mióta szeptemberben ebbe a sorozatba került át az egyéves crossover, láthattuk, hogy viszonyul a történésekhez főhősünk, Cade Skywalker és csapata, a Vector főszereplője, Celeste Morne ill. a benne lakozó Karness Muur sith mester, továbbá az ő oldalukon harcoló birodalmi lovagok. A 30. számban az író az ellenséget is szemügyre veszi: Darth Krayt és sith lovagjai kerülnek az előtérbe. Tudomást szereznek Celeste és Muur jelenlétéről, utóbbiról pedig kiderül, hogy legendás Nagyúr volt, aki a legkorábbi időktől kezdve a sithek egyik legerősebbje. Ott volt a Korribanon, mikor a sötét oldal elkötelezettjei leigázták a sith népet (ezt érinti a magyar SW „A Sith Birodalom bukása” című története is). Ő azonban több cinkosával ellentétben nem a testét, hanem az elméjét, lényének esszenciáját kívánta életben tartani, emiatt hozta létre azt a Talizmánt, ami immár évezredek óta Celeste Morne életét keseríti meg (erről szól ugye a Vector). Krayték üzenetet kapnak Muurtól, mely szerint a Nagyúr immár végérvényesen átvette a hatalmat Celeste teste fölött, foglyul ejtette Cade Skywalkert, és egyezséget óhajt kötni Darth Krayttel. A sith különítmény megérkezik a Had Abbadon bolygóra, ahol Muur – bizonyítva erejét és jóindulatát – gyógyítani kezdi Darth Krayt eltorzult testét. Azonban nem sokáig teheti ezt, mert – ahogy azt sejteni lehetett – Cade lerázza magáról láncait, és nekiugrik a sitheknek, eddig rejtőzködő társaival együtt. A csapdára rádöbbenő (eddig igen ostobának mutatkozó) sithek összecsapnak Cade-ékkel: sisteregnek a fénykardok, röppennek a beszólogatások meg a testrészek, ahogy azt kell. Celeste is viaskodik, csak ő kevésbé látványosan, mivel a benne lakozó Muur kitörési kísérleteit kénytelen hárítani. A becsapott Darth Krayt viszont éktelen haragra gerjed, és gonoszul húzza össze különböző színű szemeit az utolsó panelen: a következő számban lesz az igazi nemulass.
A cselekmény gyorsítására alkalmazott, kissé ügyetlen megoldások mellett (miért dőlnek be a sithek Celeste-nek?) is szórakoztató a Legacy 30. száma. Régóta vártunk már egy (több) ütős fénykardpárbajra – ezt most megkaptuk, közben a sithek történelméről, Muurról és Kraytről is megtudhattunk ezt-azt. Ostrander lendületesen, magabiztosan űzi a cselekményt a végkifejlet felé, Jan Duursema pedig (kell-e említenem egyáltalán?) most sem hibázik: párbeszédes és csatajeleneteknél egyaránt a tőle megszokott magas színvonalon rajzol. Be kell vallanom, erősen érdekel a Vector befejezése. Ha minden jól megy, a karácsonyfa alatt már eldől, hogy mi lesz Celeste, Cade és Darth Krayt sorsa.

Oldalak: 1 2 3 4