Havi Comics (2008. november)

Spawn 185: Új, soha nem látott fordulatok! Új irányvonalat vesz a Spawn! Hát ezt már hallottuk párszor. Most mégis ez történik, hogy hogyan és mennyire jó ez, abban már nem vagyok annyira biztos. Az előző számban Spawn újfent nagyobb hatalmat ért el, mint bárki, és újfent elvonult, a képregény végi csattanó nyilvánvaló volt, a rajz pedig jóindulattal közepes.
Most, McFarlane visszatértével tényleges, gyökeres változások köszöntenek be Spawn életében. Az első jelenetsort kábé úgy jellemezhetnénk, hogy “egy isten öngyilkossága”. Tudniillik, Al Simmons végső elkeseredésében végez magával, de nem ám holmi pisztollyal, hanem magából kirántva a nekroplazmát, vagy mit, azt visszarobbantva a saját képébe. Ne kérdezzétek, hogy ez hogyan öli meg, és miért lehetséges, mert hülyeség, a lényeg, hogy lefejezi magát. Vágás.
Egy kórházi szobában felébred egy fehér férfi. Bizony, Spawn új testbe költözött. Hogy most Al Simmons költözött-e amnéziásan abba a testbe, alkotott magának egy testet, vagy a szimbiótát/annak erejét küldte csak a kómában fekvő testbe, még nem tudni. Valószínű, hogy ez egy teljesen más személy, magyarán McFarlane meglépte, amit Wolverine-en kívül talán már minden nagy szuperhőssel eljátszottak (vele is csak azért nem, mert nem lehet megölni), ha kifogytak az ötletekből: másra adta a gúnyát. Na most, az első, amire gondoltam, hogy milyen kiábrándító végkicsengést ad ezzel Simmons karakterének, azt üzeni, hogy nincs megváltás, megbocsátás, ennyi volt, nincs remény, mindenki akassza fel magát. Már ha Simmons nem fog szerepelni többet, mert én arra számítok, hogy valami tervet hajt végre, melyet még maga előtt is titkolt vagy elfeledtetett (kb. így lepheti meg magát Isten a saját szülinapján…), ha viszont végleg távozott, az nagyon pesszimista üzenetet hordoz.
A másik, hogy mikor egy fekete karaktert fehérre cserélnek, az emberben ott bujkálhat a kisördög, hogy: “a fekete szereplő csak a ‘90-es években volt sikk?” Persze lehet, hogy csak belelátom a problémát, mert biztos nem ilyen meggondolás vezérelte McFarlane-t, de ha fehérre cseréli, akkor azért lehet rásütni, hogy rasszista, ha meg egy másik fekete karakterre, akkor meg azért. “Spawn csak a négereket szereti?” Szóval nehéz kérdés és innen nézve lehet, hogy nincs jelentősége, de odaát biztos sokakban megfordult ez, reméljük nem ez lesz a lényeg (a választások után még inkább érdekes kérdés).
Az új szereplő körül persze egyből seregnyi rejtély van, múltja ismeretlen, (Spawn, gondolom, eltüntette az adatlapját), külső jele még nincs, hogy ő lenne Spawn, de gyors felépülése ezt valószínűsíti. Persze valaki már figyeltette, aki jelent a szupertitkos főnöknek, blabla, ezt a fogást már ismerhetjük ezer helyről, nem hatott meg. Remélem, ennél többet találnak ki az új hordozóval, elsősorban a Simmonsszal való konfrontációja lesz érdekes, amire szerintem előbb-utóbb sor kerül.
Ezen kívül a nosztalgiafaktorra játszik még rá McFarlane: felbukkan Violator. Most újra van értelme végülis, mert egy omnipotens Spawn ellen küldése már nevetséges lett volna, viszont az újjal megint össze lehet ereszteni, de annyira nem keltette fel a kíváncsiságom. A következő részben, pedig ha jól látom Angela várható, ő már inkább, szóval megy a fanservice.
A rajz korrekt, szálkás, már-már szép, matt, sötét tónusú színekkel, Violator szörny formája pedig egy az egyben mintha a 15 évvel ezelőtti egyik első számból lenne átemelve, annyira hasonlít. Greg Capullo az elkövető, sokak kedvence, aki már a sorozat hajnalán is rajzolta, és most visszatért. A betűk szintén egy akkori hagyományt követve kiáltásoknál vagy Violator mondatainál mindenféle színűek, ami nekem most inkább zavaró volt, egy színhez kéne ragaszkodni.
Összegzésként azt mondhatom, hogy jogos a csere, ha már nem a megváltás irányába vitték Spawnt, mert azon kívül már eljátszottak vele mindent, és egy rész után még nem is lehet ítélkezni, meglátjuk, mit hoznak ki az új karakterből, de remélem Simmons-ról is lesz még szó. (Image)

Witchblade 121: Itt is újabb történet indult, bár az előző rész végén már láthattuk a bonyodalmat, egész pontosan egy gyilkosságot. Eddig Sara nemzetiségéből adódóan betekinthettünk már a sorozat történelme során a New York-i olasz közösségbe, valamint ázsiaiak is gyakran szerepeltek, az írekben most nem vagyok biztos, mindenesetre a mostani számmal a jelentős számú zsidó közösség kerül a középpontba, részben a feketék is, és a köztük lévő etnikai feszültség. Izgalmas és meglehetősen bátor témaválasztás ez egy akcióképregénytől, több okból is. Egyrészt a nemzetiségek közötti ellentétet egy valós összetűzésre alapozza a ’90-es évekből, másrészt a gyilkos kilétéből történelmi párhuzamok is adódnak szép számmal, ugyanis az nem más, mint egy gólem és a történelmi-irodalmi vonatkozásokat a gyengébbek kedvéért, mint pl. én, a füzet végén szépen meg is magyarázzák, nehogy túl súlyos legyen a téma az egyszeri képregényolvasónak. Tehát azért mégsem olyan bátrak, annál is inkább, mert a sztori végére körvonalazódik már az elengedhetetlen összecsapás, de dicséretes a témaválasztás, meglátjuk merre haladnak vele, eddig érdekes a gólem alkalmazása és a zsidók kezelése is a történetben. Emellett még más szálakat is bedobnak a levesbe, egy kíváncsi újságírót, aki leleplező cikket ír Saráról és persze slamasztikába kerül, mikor követi, és egy zuhanyzós jelenetet, hogy a jó Witchblade hagyományok se merüljenek feledésbe, de hát ki hibáztatná őket? Főleg, ha Stjepan Sejic a rajzoló, márpedig még sokáig ő lesz. A számítógéppel készült rajzok elég statikusak, de többségében tetszetős, kifejezetten szép képeket produkál, jól áll neki a női test és a Witchblade ábrázolása, a gyilkossági helyszín pedig akár egy brutálisabb filmből is lehetne kiemelve. A mesélés és panelkezelés konzervatív, de legalább nem vonja el a figyelmet, szerintem ez most nem hátrány, kellemes olvasmány. (Top Cow Productions)

The Man Who Loved Breasts: A Top Shelf fekete-fehér egyrészese 3 rövid történetet tartalmaz, a körülbelül felét kitevő leghosszabb a címadó, és mind a rajzot, mind a történetet Robert Goodin jegyzi végig, vagyis kvázi szerzői kiadvány. A Top Shelf az egyik legigényesebb és komoly témákkal is foglalkozó kiadóként él a fejekben, vagy ha úgy tetszik, nem mainstream. Ez a képregény egyrészt témája miatt érdekes, ugyanis az utolsó kétoldalas röpkétől eltekintve, mely az Egy jenki Arthur király udvarában paródiája, a két hosszabb sztori a perverzitást járja körbe, de nem Móricka stílusban, hanem visszafogottabban, ugyanakkor hihetően. Másrészt az erőssége főleg a rajzban rejlik, Goodin remek arckifejezéseket kölcsönöz a szereplőknek, az éppencsak karikatúrába hajló, de még hétköznapi ábrázolás igencsak tetszetős keretet ad az abszurd szituációknak.
Az elsőben egy kisembert követünk, aki a normalitáson messze túlmenően megszállottja a női melleknek, mérettől, alaktól függetlenül rajong értük. Az ő kálváriáját követjük végig ennek kapcsán, a csattanót nem lövöm le, jópofa történet. A meztelenség ábrázolása a melleket jelenti természetesen, melyekkel tömve van ez a történet, de nem pornográf célzattal, inkább naturalista. (Persze, az aktfotós is csak művész…) A második egy kamaszt mutat be, akit mintha a Mad arcáról vagy a viccbeli Mórickáról mintáztak volna külsőre, ugyanakkor sokkal disztingváltabb, a perverzója viszont annál “érdekesebb”: az amputált nőkre bukik. Minél több végtagja hiányzik, annál jobb! Beteg egy történet, a pluszt pedig a jelenet helyszíne adja. Ajánlom a képregényt az ízlésesen abszurd (ha létezik ilyen) történetek, főleg pedig az első osztályú rajza miatt. (Top Shelf)

Végezetül had hívjam fel a figyelmet egy webcomic-ra, szerintem igen szórakoztató, főleg az újabb termés, de a korábbi évekkel is ismerkedek. Szatirikus, politikát, vallást, konzumerizmust ostorozó, vagy csak a párkapcsolattal foglalkozó stripek egyaránt akadnak a jó szereplőgárdát felvonultató képregényben: sinfest.net

geomailer

Oldalak: 1 2 3 4 5 6