Futás nélkül mit érek én – Magnus fia

Töredelmesen bevallom, halvány segédfogalmam sincs, hogy a Magnus fia c. történet miként került beválogatásra a Nagy Marvel képregénygyűjtemény sorozatba. Félre értés ne essék, egy korrekt, szórakoztató történet, ami teljesen jól befért volna a Kingpin X-Faktor kötetei mellé, ahol a karakter kiemelt szerepet kap. De mintha ennek a sorozatnak az lett volna a koncepciója, hogy a legmeghatározóbb, legszórakoztatóbb képregényeket mutatja be a kiadótól. Ráadásul Higanyszál éppen az ezt megelőző részben, a Mutánsvilágban kapott fontosabb szerepet, így nem lehet azzal kimagyarázni, hogy egy eddig mellőzött karaktert akartak volna a rivaldafénybe helyezni.

Lehet persze, hogy a beválogatásnál úgy voltak, hogy ha már felvezették a Mutánsvilágot, akkor le is vezetik, de azt nézem, hogy a sorozatból már csak hat kötetről nem rántották le a leplet, és bizony ennél jóval több bemutatásra váró történet és karakter létezik. Pedig, mint mondtam, a Magnus fia egy tisztességes iparos munka, ami jól leköti az olvasót, sőt, merem állítani, hogy Higanyszál karakterében rejlő ambivalenciát is szépen körül járja.

Aki egyébként jellemét tekintve le sem tagadhatná az apját, pontosan ugyanolyan önző, önámító és manipulatív – sőt, mellette a Mágnesesség Mestere kifejezetten bölcsnek és visszafogottnak tűnik. Nyoma sincs az X-Men filmek szerethetően kótyonfitty Peterének, Pietro Maximoff egy nagyon is komor karakter, aki képessége elvesztését követően az öngyilkosságot fontolgatja.

A kötet szépen folytatja a Mutánsvilágban, így megtudjuk, Pietro mellett hogyan dolgozza fel a történteket egy másik Peter – Pókember –, emellett bemutatásra kerülnek a Nememberek és a Genoshán maradt, képességüket vesztett mutánsok. Ezen kívül már csak azért is illik a sorba, mert hiába szerepel az 50 évnyi képregénytörténelem a Hatchett honlapján, a sorozat nyolcvan százaléka mégis csak a 2000es évek Quesada-korszakából merít, amibe beletartozik a Magnus fia is. Érdekes egyébként, hogy bár nem mindenben értettem egyet vele – főleg a Mutánsvilág után –, de az tagadhatatlan, hogy Joe Quesada minden tőle telhetőt megtett, hogy a Marvelt átráncigálja az új évezredbe, és éppen ezért talán ez a korszak a legalkalmasabb az új olvasók megfogására.

De bízom benne, hogy a maradék hat kötet egyike sem lesz ilyen kiegészítő jellegű. Nagyon örülnék például egy Fekete Özvegy történetnek, mert női központú köteteknek híján van ez a gyűjtemény. Akárhogy is, az itt szereplő történeteknek átfogóknak kell lenniük, amelyek segítségével az olvasóknak egy általános képe lesz a Marvel Univerzumról. A Magnus fia pedig cseppet sem rossz, csak kicsit olyan, mintha a nagy városnézés közben az idegenvezető betérne egy sarki kocsmába – a sör rendben van, a kiszolgálás is oké, éppen csak azt nem értjük, mi az egészben a pláne.

Pusztai Dániel

Nagy Marvel Képregénygyűjtemény #35
Magnus Fia
Szerzők: David Hine, Roy Allan Martinez, Pete Pantazis
Kiadó: Hachette
Megjelenés: 2019. április