Filmhírcsomag v2 2.27

A mai adag filmhírben: Black Hole, Akira, Wolverine és egy csipetnyi Clone Wars plusz Smallville.

Fincher a rejtélyes kór nyomában

A Zodiákus tavalyi bemutatója előtt ötéves szünetet tartó David Fincher ismét sebességbe kapcsolt, és újabb filmhez szerződött le; a Fekete lyuk (Black Hole) a Paramount Pictures és az MTV Films gyártásában készül. A mű alapja Charles Burns 12 kötetből álló, azonos című képregénye, melynek teljes megjelenésére 10 évre volt szükség, az első könyv 1995-ben jelent meg, az utolsó pedig 2005-ben. A történet a 70-es évek Amerikájában játszódik, mikor egy titokzatos, szexuális úton terjedő fertőzés kezdi tizedelni a fiatalokat. Egy csapat tinédzser – akik nagy része még azzal sincs tisztában, őt magát vajon megfertőzte-e a kór – úgy dönt, összefognak, hogy kiderítsék a betegség eredetét, és lehetőség szerit meg is állítsák annak terjedését.
A filmváltozat ötlete nem új keletű: már 2006 márciusában leszerződtették a forgatókönyv megírására Roger Avary-t és Neil Gaiman-t, akik egyébként a Beowulf adaptációjának 1997 májusában láttak neki – a végeredmény pedig csak 2007 novemberében került a mozikba. A Fekete lyuk rendezésére eredetileg a Magasfeszültség és a Sziklák szeme direktorát, Alexandre Ajá-t kérték fel, ő azonban később otthagyta a produkciót.
Fincher következő munkája, a Benjamin Button különös esete (The Curious Case of Benjamin Button) már elkészült, és 2008 december 19-re van kitűzve a bemutatója. A Black hole mellett korábban már leszerződött a Torso és A bérgyilkos (The Killer). (odeon.hu)

Fincher bizarr képregényfilmet rendez

A Harcosok klubja és A zodiákus direktora filmre vinné a Black Hole című, 70-es években játszódó, enyhén beteg fekete-fehér képregénysorozatot. A forgatókönyvet Neil Gaiman és Roger Avary írják (ők már a Beowulfon is együtt dolgoztak). A filmben egy csapat kisvárosi középiskolás különös fertőzést kap el. Néhányuknak ronda kiütései lesznek tőle, másoknak új végtagja nő, és van, aki bizarr szexuális szokásoknak kezd el hódolni. Az egyik képregényoldalon például a főhős egy felboncolt békán ejtett vágást bámul elmélyülten, és közben egészen fura helyekre képzeli el a címbéli „fekete lyukakat” – például egy nő felhasított hátára, és pinaként egy talp közepére. A filmet eredetileg Alexandre Aja rendezte volna, de ő inkább a Piranha 3D-s változatát választotta. Fincher csatlakozásával a Black Hole 2010-re készülne el. (cinematrix.hu)

DiCaprio felépíti NeoManhattant

Leonardo DiCaprio keletre vágyik: legújabb vállalkozása a legendás anime, az Akira új filmváltozatának elkészítése lesz. Az 1988-as japán film és az alapjául szolgáló több mint kétezer oldalas óriásmanga 2019-ben a neonfényes NeoTokióban játszódik, ahol titkos katonai kísérletek, természetfölötti képességekkel rendelkező gyerekek és egy megállíthatatlan kamaszbanda kerül a történet középpontjába. A DiCaprio-féle változat színtere a japán segítséggel újjáépített NeoManhattenben lesz, a közreműködők azt sejtetik, hogy az eredeti történetből esetleg két teljes egészestés film készül. A rendező, Ruaíri Robinson eddig sci-fi kisjátékfilmeket rendezett, egyikért 2001-ben Oscar-díjra is jelölték.
– Elképesztő látvány lesz a filmben és őrült kalandok – nyilatkozta DiCaprio. – De hiszek benne, hogy megtartható az a természettudatos nézőpont is, amit Az utolsó óra (The 11th Hour, már a hazai mozikban) is képvisel. (odeon.hu)

Leonardo DiCaprio készíti az Akira-filmet

Leonardo DiCapriót leginkább még színészként ismerhetjük, s főleg arról, hogy szinte minden filmjében méltatjuk alakítását, pedig a közönségben a Titanic miatt valamiért negatív kép él róla. Most azonban egy japán anime feldolgozását fogja a cége készíteni.
Az Akira igazi manga- és animeklasszikus, melyből a Warner Bros. készít élőszereplős filmet, miután eladták nekik a jogokat. DiCaprio pedig az Appian Way elnevezésű produkciós cégével le is csapott a projektre, mely Új Manhattanben fog játszódni.
A ’88-as manga – melyet nemrég mutatott be itthon az Odeon – tehát végre feldolgozásra kerül, ami azért is jelentős mérföldkő, hiszen a belőle készült anime volt egyike az elsőknek, mely a műfaj tagjaként Európát és Amerikát is meghódította. Az eredetileg a posztnukleáris Új Tokióban játszódó 2019-es történet már több rendező torkán is megakadt; a jelenlegi tervek szerint Ruairi Robinson fogja adaptálni, mégpedig két részben, ahol is 1-1 rész 3-3 füzet történetét fogja megismertetni velünk. A stúdió 2009-es nyári premierben gondolkodik. (sg.hu)

Lecsapott egy tévécsatorna a Clone Warsra

George Lucas annyira mindig is szerette a Star Wars-univerzum rajongóit, hogy ne vonja meg tőlük az újabb és újabb történeteket, ezért a könyv- és képregénysorozatok mellett két Csillagok háborúja-tévésorozat is előkészületben van.
Az élőszereplős sorozatról írtunk már párszor, de meglehetősen nagy a csend körülötte. A Terminátor-sorozat viszonylagos sikere meggyorsíthatja csatornáratalálását, azonban a Star Wars-ból készülő 3D-s animációs sorozat, a Star Wars: Clone Wars már nagyrészt kész van és augusztusban fog a mozikban debütálni – a folytatást már a tévéképernyőn láthatjuk.
Mégpedig egy kábeltelevízió képernyőjén, ugyanis a sorozat jogait a Turner Broadcasting vette meg, ami azt jelenti, hogy a Cartoon Network és a TNT csatornákon találhatják meg az amerikai nézők az animációs sorozatot. Hogy nálunk hol és mikor lesz tévében, azt még nem tudni, addig is hétvégenként az RTL Klubon lehet melegíteni a régi Clone Wars sorozattal. (sg.hu)

Folytatódik a Smallville

Idehaza is meglehetősen nagy az ifjú Superman kansasi kalandjainak rajongói tábora, ezért kísérte a fanatikusok között nagy felháborodás a TV2 azon lépését, hogy a 3. évadot követően majd két évig nem adott új Smallville-epizódot.
Szerencsére jó ideje vége a várakozásnak, hiszen bár változó időpontokban, már hónapokkal ezelőtt elindult idehaza a Smallville 4. évada, melyet szünet nélkül követett az 5. szezon is és a TV2 információi szerint továbbra sem kell lankadniuk a rajongóknak. A 6. évad ugyanis szünet nélkül indul útjára, vagyis február 24-én kiderül, hogy miképp oldódik meg a vasárnapi epizódban kialakult gordiuszi csomó.
A sorozat az Egyesült Államokban jelenleg a 7. évad kellős közepét tapossa és a nézettség alapján valószínűsíthető a 8. szezon is, azonban minden bizonnyal már az egyik főszereplő, a Lex Luthort alakító Michael Rosenbaum nélkül. (sg.hu)

X-Men: Rozsomák: Egyre több színész csatlakozik

Az X-Men filmsorozat mintegy spinoffjaként kerül 2009-ben moziba a Rozsomák-film, melyben az eredeti mozi és képregény egyik legnépszerűbb karakterének saját történetét ismerhetjük meg. A főszerepet természetesen ismét Hugh Jackman játssza.
A készülő Rozsomák-mozival kapcsolatosan egy nap sem telhet el anélkül, hogy újabb szereposztási hír ne kerülne napvilágra. Most például kiderült, hogy a 30 Days of Night sztárja, Danny Huston lesz William Stryker a Rozsomák-filmben. Így ő is csatlakozhat Liev Schreiberhez (ő lesz Kardfogú/Sabretooth). Érdekesség, hogy az X-Men 2-ben Strykert jóval idősebb színész, Brian Cox alakította.
A meglehetősen erőszakos, ámde romantikában gazdag filmet, mely Rozsomák múltjára világít rá, Gavin Hood fogja rendezni és a hírek szerint Haspók (Blob) is fel fog tűnni benne, valamint természetesen Silver Fox is, akit nem Maggie Q vagy Michelle Monaghan fog alakítani, hanem minden bizonnyal Lynn Collins. (sg.hu)

Három újabb szuperhős csatlakozott Farkas filmjéhez

A címszerepet alakító Hugh Jackman, valamint amár korábban leszerződött három színész, Liev Schreiber (Victoer Creed/Sabretooth), Danny Huston (William Stryker ezrdes) és Lynn Collins (Kayla Silver Fox) mellett ma újabb trió csatlakozott a forgatás alatt álló X-Men spinoffhoz, a Farkashoz (Wolverine). Ryan Reynolds alakítja Deadpool-t, az Amerikában óriási sikerrel futó tévésorozat, a Péntek esti fények (Friday Night Lights) sztárja, Taylor Kitsch játssza Gambitet, míg a Black Eyed Peas frontembere, will.i.am John Wraith szerepében debütál a nagyvásznon.
Deadpool – Wolverine-hez hasonlóan – a kanadai kormány által finanszírozott Weapon X projekt “szülötte”, és hozzá hasonlóan képes a testén ejtett sebeket meggyógyítani. A bérgyilkosként tevékenykedő szuperhős kiválóan ért a harcművészetekhez, és emellett mesterien bánik a karddal is. A gyártó Fox többek között azért szerződtetett egy népszerű színészt, Ryan Reynolds-ot a szerepre, hogy népszerűvé válása esetén esetleg ő is saját sorozatot kaphasson.
A kártyadobási tudományát nevében is jelző Gambit-et már többször is be akarták mutatni a korábbi X-Men-filmekben, de végül soha nem sikerült helet találni neki a mutánsok zsúfolt világában. Az X-Men-ek közé tartozó és esetenként profi betörőként is dolgozó Gambit különleges képessége a kinetikus bioenergia és a hipnózis alkalmazása.
A Weapon X programban Wolverine-hez hasonlóan részt vevő John Wraith az Ölyv ( Kestrel) nevet kapta a “keresztségben”. Képes a teleportálásra, és teste lassabban öregszik, mint az egyszerű embereké.
A felduzzadt szereplőgárda, valamint a felbukkanó karakterek arra engednek következtetni, hogy a mű elsősorban a Weapon X projektre koncentrál, és Farkas személyisége itt sem fog teljességében kiteljesedni.
A David Benioff forgatókönyvéből készülő filmet Gavin Hood rendezi, a bemutatóra 2009 május 1-én kerül sor. (odeon.hu)