Filmhírcsomag 11.25

Rozsomák / Farkas / Wolverine, Fénybenjáró / Penge / Blade, Denevérember / Sötét Lovag / Batman, A Bajnokok / The Champions / (Az “új” F4?), Sárkánylabda / Tiltsuk be az RTL-en / Dragonball és még pár apróság a képregényfilmekről…

Újraírják Farkas történetét:

A 20th Century Fox nem teljesen elégedett a Wolverine forgatókönyvével, így felkérték a Hitman íróját, Skip Woodsot, hogy javítsa fel David Benioff történetét.
Úgy tűnik jó darabig nem láthatjuk viszont kedvenc mutánsainkat a vásznakon. A negyedik X-Men filmről eddig csak azt tudni, hogy Gambit is felbukkan benne, az előzményeket bemutató epizódnak csak a címe ismert (X-Men: Origins) és Wolverine filmjével is gondok vannak.
A Fox ugyanis nem elégedett David Benioff végső forgatókönyvével ezért megbízták Skip Woodsot, hogy kicsit javítsa fel Farkas önálló kalandját. Woods felel egyébként a Fox sikervárományos Hitman című filmjéért is.
A forgatás a tervek szerint novemberben kezdődik meg Ausztráliában, addig az írónak ki kell küszöbölnie a hiányoságokat. A rendezést Gavin Hood vállalta el, a főszerepben ismét Hugh Jackman villanthatja ki pengéit. A bemutató valamikor 2008-ban lesz. (sg.hu)

Maggie Q lehet Rozsomák nője az új X-Men filmben

A Die Hard 4 jócsaja is esélyes Silver Fox szerepére a készülő X-Men Origins: Wolverine-ben. Az eredeti képregényben Silver Fox, a veszedelmes zsoldosnő Rozsomák szerelme volt, mindketten az “X-fegyver” fedőnevű titkos projekt keretében tettek szert különleges képességeikre. Ekkor még Kardfogú is az ő csapatukban harcolt, de egy bevetésen ellenük fordult, és megölte Silver Foxot. Rozsomák a lány holttestét annak a kanadai faháznak a kertjében temette el, ahol egy ideig együtt éltek – Kardfogút pedig azóta is darabokra akarja szaggatni az adamantium karmaival. Az X-Men előzményfilm forgatókönyvét David Benioff, a Trója írója jegyzi, a rendező pedig Gavin Hood, akitől legutóbb a Kiadatást láthattuk (ami kritikusunknak nem igazán jött be, ezért most egy kicsit aggódunk Rozsomák miatt). Bemutató 2009 május 1-jén. (Cinematrix)

Új alapokon a Fénybenjáró?

Úgy tűnik két sikeres, majd egy kevésbé sikerült mozifilm és egy nem túl nézett sorozat után Penge újrakezdi karrierjét. A Marvel ugyanis szeretne egy teljesen új alapokon álló mozifilmet készíteni a Fénybenjáró karakterével, ami a New Line stúdiónak nem igazán tetszik.
Úgy tűnik a szebb napokat is megélt Penge franchise feltámasztását tervezi a Marvel Comics. A képregénykiadó kapcsán ugyanis a minap elkezdődött a pletyka, miszerint a cég nem elégedett egyik legismertebb karakterének filmes karrierjével. Mi tagadás, az első két rész után a Penge: Szentháromság sikertelensége valamint a nem túl népszerű tévés sorozat kissé megkoptatta a név addigi makulátlan ragyogását.
A Marvel úgy döntött, hogy egy teljesen új alapokra helyezett mozifilmmel rukkol elő, mellyel újraértelmeznék Penge karakterét és minden tulajdonságát. Ezt a 30 Days of Night sikere valamint a The Incredible Hulk esetében is bevetett “újraindítás” pozitív fogadtatása váltotta ki. A New Line természetesen nem lelkesedik az ötletért, főleg úgy, hogy a Marvel már nem őket akarja megbízni a film elkészítésével.
Ráadásul a rajongóknak egy új Pengével kell megbarátkozniuk, hiszen a kor miatt Wesley Snipes már eleve hátránnyal indul egy esetleges meghallgatáson. (sg.hu)

Vezet a vámpírfilm

A Josh Hartnett főszereplésével vetített 30 Days of Night átvette a vezetést az amerikai mozik bevételi listáin. A horror 30 millióból készült, így a 16 milliós premier elég jó nyitánynak számít.
Eddig tartott Tyler Perry új vígjátékának uralkodása. Mondjuk a készítők nem panaszkodhatnak, hiszen filmjük 40 milliós bevételnél tart, ami egy ilyen – valószínűsíthetően – alacsony költségvetéssel készített filmnél szép teljesítmény. És ki lett az új király?
Nos, a múlt heti felhozatalt tekintve nem meglepő, hogy a hétvégén a legtöbben Josh Hartnett új filmjét választották. A 30 Days of Night egy alaszkai kisvárosban játszódik, ami minden évben egy hónapig teljes sötétségbe borul. Ezt a feketeséget használja ki egy csapat vámpír, akik megszállják a várost.
A film nem kapott túl jó kritikákat, szóval nem hiszem, hogy behozza a 30 milkót. Főleg a heti versenyzők mellett. De erről majd később. Először nézzünk még egy premierfilmet. A The Comebacks 5,5 millióval kezdett, ami vártható volt. A Bazi nagy film és a Csajozós film után az új komédia a sportfilmek elé tart görbe tükröt – kevés sikerrel.
Nézzük a hét új bemutatóit. Ezúttal mindössze két alkotást kell megemlítenem. A hétvége legnézettebb filmje szinte biztosan a Fűrész IV lesz, mely pénteken debütál Amerikában. A mókásabb filmek rajongói Steve Carell Dan in Real Life című alkotását választhatják. (sg.hu)

Bruce Willis “újra” képregényfilmben?

Bruce Willis az Ötödik elem után ismét egy látványos sci-fiben, a The Surrogates-ben játszhat. Robert Venditti azonos című képregényét a Terminator 3 csapata, Jonathan Mostow rendező, valamint Michael Ferris és John D. Brancato forgatókönyvírók viszik vászonra. 2054-ben az emberek távirányítású hasonmásokat alkalmaznak, hogy megkönnyítsék a munkájukat, és elkerüljék a rázósabb személyes találkozókat. Bruce Willis karaktere egy szövevényes bűnügybe keveredeik – avagy mit kapunk, ha Philip K. Dick életművét összevegyítjük a Szigorúan bizalmassal. Persze némi aggodalomra adhat okot, hogy a produkciót a Disney jegyzi. (Cinematrix)

The Drak Knight infók

A minap pár spoileres infó látott napvilágot a bemutatásra váró The Dark Knight című képregényfilmből. Azért akkora veszély nem fenyeget senkit, hiszen a sztoriból továbbra sem tudni meg semmi extrát.
Nemrég mi is beszámoltunk róla, miszerint az I Am Legend IMAX-verziója előtt lesz látható az első kisfilm a Christopher Nolan rendezte The Dark Knight című képregényfilmből. Nos, ma újabb infók láttak napvilágot, ám a sztoriról továbbra sem tudni semmit.
Lássuk a tényeket. Először is Denevérember a sztori folyamán eljut Hong Kongba, ám azt nem tudni, milyen okból. Az IMAX mozikban vetített kisfilm az előzetes hírekkel ellentétben nem hét, hanem csak öt perces lesz. Denevérember új maszkjában egy Bat-Sonar opció is be lesz építve, melynek használatakor a szemek fehérré változnak.
“Az egész nem egy Joker: Kezdődik! lesz” – kezdte Nolan. “Ugyanis nem azt fogjuk elárulni, hogyan vált Joker azzá, ami. Az öt perces kisfilm alatt azt mutatjuk be, hogyan lett a kisstílű gengszterből a város legveszélyesebb bűnözője.” (sg.hu)

Hét percnyi denevér-akció

December 14-én, az I Am Legend IMAX verziója előtt egy közel hét perces jelenetsort láthatnak az amerikai nézők a Christopher Nolan rendezésében készülő The Dark Knight-ból.
Úgy tűnik jó sokáig kell várnia minden képregényrajongónak, hogy a világ egyik legismertebb szuperhősét mozgásban is lássa. A Christopher Nolan rendezte The Dark Knight ugyanis csak december 14-én mutatja meg magát egy kisfilm formájában. Addig, úgy tűnik be kell érnünk egy semmitmondó teaserrel és a bíztató képekkel.
14-én a stúdió idei egyik legnagyobb reménysége, az I Am Legend IMAX-mozis változata előtt lesz látható egy hét perces jelenetsor, mely már a kész Batman-moziból származik. Eddig ennyit tudni a felvételről. Reméljük megéri a várakozást. (sg.hu)

Del Toro szuperhősfilmet rendez

Guillermo del Toro, a Penge 2 valamint a Hellboy – Pokolfajzat rendezője újra képregényfilmet készít. A The Champions egy 1968-as brit tévésorozat moziváltozata lenne, mely meglehetősen hasonlít A Fantasztikus Négyes alapjára.
Nemrég felröppent a hír, miszerint Guillermo del Toro szívesen megrendezné az utolsó Harry Potter filmet, ám azóta semmi érdemleges nem történt az ügyben. Így a direktor elkötelezte magát egy másik projekt iránt, mely már sorban a negyedik rendezői feladata lesz 2010-ig.
A Champions egy 1968-as, azonos című brit tévésorozat moziváltozata lesz, melynek del Toro írja a sztoriját is. A történet szerint (mely egyébként eléggé hasonlít A Fantasztikus Négyesére) egy csapat titkosügynök kényszerleszállást hajt végre Tibetben és ott egy idegen civilizációra bukkannak. A találkozás után mindegyikük szuperképességeket szerez (gondolatolvasás, emberfeletti erő stb.) és hazatérve felveszik a harcot a gonosz erőkkel.
További részlet még nem látott napvilágot a filmről, mivel a rendező számos film produceri feladatait is magára vállalta. (sg.hu)

Az első Spirit fotó

A The Spirit forgatásán készült legújabb képeken a Freddy Kruegerre hasonlító Frank Miller zöld háttér előtt dirigálja stábját. A Sin City társrendezője ezúttal nem a saját bűnképregényét, hanem Will Eisner klasszikus noirba oltott vicces bűnüldözős Spiritjét álmodja vászonra. A moziplakátot jellegzetes stílusával ő maga rajzolta – de a filmben nem csak esőben ázó ballonkabátos nyomozót láthatunk majd, hanem olyan femme fatale-okat is, mint Eva Mendes, Scarlett Johansson, és Paz Vega. Bemutató 2009 január 16-án. (Cinematrix)

Dragonball – A film

A Dragonball című japán manga sikerét leginkább az utóélete bizonyítja: újjászületett már képregény, videójáték és világszenzációt okozó tévésorozat formájában is. De valószínűleg most ér a csúcsra: 2008. augusztus 15-én kerül a mozikba a Dragonball filmváltozata. A Világok harca című filmben Tom Cruise fiaként megismert fiatal színész, Justin Chatwin alakítja majd a hőst, Gokut, aki az univerzumot uraló kalandoroktól védi a földet, azoktól, akiknek a film címéül is szolgáló misztikus tárgyak a birtokukban vannak. A főgonosz hálás szerepét a Buffy, a vámpírölő-ből és az Angel-ből ismert James Marsters alakítja. A produceri munkákat a legendás rendező, Stephen Chow vállalta, a rendező James Wong lesz. A sci-fi kalandfilmet az egyik legpatinásabb és legnagyobb hollywoodi stúdió, a Twentieth Century Fox forgalmazza majd.
A Dragonball népszerűsége sok év óta töretlen. 2002 óta több 10 milliót adtak el a 25 féle Dragonball-videójátékból, a tévésorozatnak 500 epizódja készült.
A forgatás az év vége felé kezdődik, Chatwin azonban már szorgalmasan készül a szerepre: egyenlőre harcművészeti szakértők segítségével sajátítja el a Kung Fu alapjait. Ugyanazok a trénerek vannak a segítségére, akik a Mátrix, a Mr. & Mrs. Smith és a 300 elkészítésben is közreműködtek. (odeon.hu)

Bődületes Jumper előzetes

Megérkezett a Hayden Christensen és Samuel L. Jackson nevével fémjelzett Jumper első előzetese. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az akció és képregényrajongóknak a februárban mozikba kerülő film kötelező lesz.
Elég rég volt, hogy beszámoltunk a Jumper forgatásának megkezdéséről. Akkoriban Hayden Christensen neve a Star Wars harmadik része miatt bírt komoly hírértékkel és akkor egy újabb sci-fi Darth Vader főszereplésével nagy dolognak számított.
Azóta elég nagy a csend, ám ma megérkezett az első, hivatalos előzetes a filmből. És azt kell, hogy mondjam, hogy számomra a következő év egyik legjobban várt filmjévé lépett elő. A sztori szokványosnak mondható. Egy teleportálási képességekkel bíró fiatal fiú éli mindennapjait. Teleportálgatja magát ide-oda, ám egy nap minden megváltozik.
Felbukkan az életében egy szőke rosszarcú férfi, aki láthatóan tisztában van a képességeivel és felvilágosítja a tényről, miszerint semmi sincs ingyen. Ráadásul pár, hasonló képességekkel rendelkező fiatal is bekerül a képbe. Mire hősünk feleszmél, egy háború kellős közepén találja magát.
A trailer nagyon ütős, tessék nyugodtan megszemlélni. A film 2008. február 15-én kerül az amerikai mozikba.

Facebook Hozzászólások