Filip Tamás: Képregény (HOLMI, 2003/11)

Tudják, a hősök szájánál
a szövegfelhő. Nem tévesztendő
össze a fustgomollyal, amit
a szótlan dohányos fúj ki,
sem a párafolttal, ami
a hidegben sétálók
szájából távozik.

Később aztán már beszélnek,
akik korábban némák voltak,
csak nem tudni, mit, mert
szájuknál üresen maradt
a csepp formájú felhő.

Talán hibás a nyomtatás,
talán ránk bízták,
hogy kitaláljuk, mi
hangzik el, amikor ajtót
nyit, aki otthon van.

Az érkező leül, valamit mond.
A másik örülni látszik,
itallal kínálja, koccintanak.
A vendég elővesz egy papírt.
A másik olvasni kezdi,
és sírva fakad. Talán egy túl
későn érkezett levél,
talán egy hosszú pert
lezáró furcsa ítélet?

Ebbe a számba ennyi fért,
meg az utolsó kép alatt
az ígéret, hogy folyt, köv.,
de az újság nem jelenik meg többé,
s akit csak megkérdezünk, hogy
mi lett vele, tagadólag rázza
a fejét; amit keresünk,
az nem is létezett soha.

Filip Tamás: Képregény
HOLMI, 2003 (15. évfolyam, 1-12. szám) 11. szám