Euro(S)trip 2008. ősz-tél

Shutter Island

kiadó: Casterman, 2008
írta: Dennis Lehane
adaptálta/rajzolta: Christian De Metter

Első kötetünk regényadaptáció, méghozzá grandiózus vállalkozás: az író-rajzoló Christian De Metter, teljesen egyedül, 120 oldalon próbálkozik meg a képregény teljes eszköztárát bevetve egy nyomozás történetének elmesélésével, mely egy külvilágtól elvágott szigetbörtön pszichiátriai intézetének falai között játszódik az ötvenes években. A két szövetségi nyomozó, Teddy Daniels és újdonsült társa, Chuck Aule azért érkeznek a bostoni Shutter Island-re, hogy a három gyermekének meggyilkolásával vádolt Rachel Solando titokzatos eltűnésének rejtélyét megoldják. Egyetlen nyomuk a zárkájában talált papírcetlire firkált, első ránézésre értelmetlen betű- és számsorozat, egy hirtelen érkezett vihar azonban elvág minden kommunikációt a szárazfölddel, ráadásul az elmegyógyintézet személyzete egyre furcsábban viselkedik, mintha valamit rejtegetnének előlük.

A 2000-es évig rockmagazinokat illusztráló Christian De Metter viszonylag új jövevény a képregényszakmában, az akvarellel dolgozó művész első műve, a három kötetes Emma először a Triskel kiadónál jelent meg, majd a Soleil gondozásában gyűjteményes kötetként látott napvilágot. Kevesebb, mint négy év alatt további hét kötetét adják ki, majd 2005-ben a Catel Muller-el együtt készített Valentinok vére (Le sang des valentines) című, első világháborús témájú albuma közönségdíjat nyer a 2005-ben megtartott 32. Angouleme-i Fesztiválon. Legújabb műve, a sötét, elmosódott körvonalakkal dolgozó, bezártság érzetét keltő, atmoszférikus Shutter Island a Casterman friss, detektívregényeket one-shot formában feldolgozó 80-128 oldalas Rivages/Casterman/Noir sorozatának ötödik tagja.

Az eredeti regény szerzője az amerikai Dennis Lehane, akinek két legismertebb művét, a Gone, Baby, Gone-t és a Mystic River-t már filmvásznon is láthattuk Clint Eastwood rendezésében, a Shutter Island megfilmesítése pedig már folyamatban van, Martin Scorsese vezényletével, és olyan parádés szereposztással, mint Leonardo DiCaprio, Ben Kingsley és Max von Sydow.

Le Petit Prince

kiadó: Gallimard, 2008
adaptálta/rajzolta: Joann Sfar

Joann Sfar neve már kis hazánkban is ismerős lehet egyeseknek, köszönhetően a Torony – Egy kacsa szíve (Donjon – Coeur de canard, Dragon Rouge, 2005) és a Rabbi macskája (Le Chat du Rabbin, Vándorkő Kiadó, 2005) magyar kiadásának. A hihetetlen munkabírású és tempójú, zsidó származású francia fiatalember valószínűleg retteghet az unalomtól, mert valódi reneszánszember: évente nyolc-kilenc képregénykötetet jegyez íróként és rajzolóként, könyvet és filozófiai kommentárokat ír, egy zenekarban játszik ukulelén, egészestés filmet és videóklipet rendez. Jelenleg egyszerre írja folyamatosan a Lewis Trondheim-mel közös Donjon-univerzumot (erről még bizonyosan lesz szó más alkalommal, de aki olvassa a Geekz-en a Cuccnaplókat az már sejthet valamit), újrakezdte a filozófus kutya, Szókratész kalandjait, két BD-n dolgozik a Gallimard számára (Chagall Oroszországban és Régi Idők), ugyanezen kiadó Bayou címmel indított sorozatának szerkesztője, rajzfilmet készít a Rabbi macskájából és filmet forgat Serge Gainsbourg életéről.

A más szerzőknek több évre való munka közé pedig csak úgy bepréselte a Saint-Exupéry örökösök kérésére A kis herceg képregényfeldolgozását. A projekt bejelentése nagy vihart kavart Franciaországban, lévén olyan, minden ifjú és idős francia által ismert és szentírásként kezelt műről van szó, mint nálunk az Egri csillagok vagy akár a Tüskevár. A kihívás és a lehetőség egy olyan mű készítésére, amit esetleg iskolában pedagógiai eszközként használhatnak arra, hogyan épül fel eltérően egy könyv és egy képregény szerkezete, felkeltette Sfar érdeklődését. Az eredeti dialógusok szövegén nem változtatva, ám narráció helyett képi kontextusba helyezve, és végre magát a narrátort is a történet második főszereplőjeként előtérbe tolva, a kritikai visszhangok alapján úgy tűnik sikerült véghezvinnie a csodát: a százhúsz oldalas BD-t hangosan méltatja az egész szakma. Nem véletlen, hiszen a francia Alan Moore (nagy szavak, de minden felelősséget vállalok) tudatosan kerülte az egyébként nála bevett vízfesték használatát, hogy könnyebben el lehessen vonatkoztatni az eredeti Saint-Exupéry illusztrációktól, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a melankólikus sivatagi jelenetekre, melyeket színdarabrendezői precizitással és a történet időbeli ritmusát alapvetően felforgatva helyezett el. Mindez vallásos-filozófikus olvasatot ad az egész műnek: a főszereplő ezúttal egy elveszett ember, aki magányosan, lelkileg és fizikailag irányt vesztve, mintegy vallási révületben, kísértések és hallucinációk között keresi a kiutat. Az eredmény, függetlenül az eltérő eszközöktől, ugyanolyan megindító, megrázó, elgondolkodtató és felkavaró, akár a regény, életünk bármely szakában is olvastuk is. Ezt valóban tanítani kellene.

Empire USA T.1 és T.2

kiadó: Dargaud, 2008
írta: Stephen Desberg
rajzolta: T.1 Griffo, T.2 Alain Mounier

Néhány órán belül vegyi támadás éri az Amerikai Egyesült Államokat, félbeszakítva az elnökválasztás utolsó fordulóját, tízezrek halálát, pánikot és káoszt okozva, és olyan események láncolatát elindítva, melyek az Alkotmány módosításához, a szabadságjogok korlátozásához és egy állandó paranoiával megmérgezett ország születéséhez vezet. Az egyetlen ember pedig, aki ezt megakadályozhatná, éppen golyót készül röpíteni a saját fejébe.

Akárha a 24 vagy az Alias egy újabb évadának beharangozóját hallanánk, és ez nem véletlen: Stephen Desberg, amerikai-belga képregényforgatókönyvíró valóságos hadsereget gyűjtött maga köré, hogy az amerikai kémsorozatok inspirálta történetét a klasszikus BD történetmesélési hagyományaival teljesen szakítva levezényelhesse. Egy társszerző, három színező és öt rajzoló gondoskodik arról, hogy a hat részes történet a 2008-as amerikai elnökválasztást valós időben kövesse, szeptemberben két kötettel, októberben a harmadikkal, újabb kettővel novemberben, hogy végül decemberben rukkolhassanak elő a parádés fináléval. Parádés, mivel a klasszikus főhős-segítője-nemezise alaphármast elhagyva egy Elnök emberei-szintű, több, mint tíz majd egyenrangú szereplőt mozgatnak egyszerre, a történet intenzitására pedig jellemző, hogy ugyancsak a tévés sorozatokra reflektáló pár oldalas „Az előző rész tartalmából” visszapillantással indítanak a kötetek.

A brüsszeli születésű, de apja révén amerikai állampolgársággal rendelkező Desberg nem mai motoros, eredetileg a hetvenes években kezdte forgatókönyvírói pályafutását a Tintin magazinnál, Maurice Tilleux, Gil Jourdan megteremtőjének szárnyai alatt. A nyolcvanas évek már a Spirou magazinnál talál rá, ahol Tif és Tondu, a mára már csaknem századik albumánál tartó páros, Billy, a macska képében reinkarnálódott kiskölyök és a skót detektív, Mic Mac Adam kalandjainak folyamatosságáról gondoskodik. Hamarosan rátalál a saját hangjára és a kilencvenes évektől főleg felnőtteknek szóló történeteket ír. Mostanában futó legismertebb sorozatai az IR$, az amerikai adóhatóság egyik ügynökének eseteit követő pénzügyi thriller, a Rafales, egy összeesküvés nyomába eredő haditudósító története és a Le Scorpion, ami a neves Enrico Marini-vel közös, a 18. századi Rómában játszódó, kosztümös kalandsorozat, totális uralomra törekvő kardinálisokkal, harcos-szerzetesekkel és egy, az Ördög jelét magán viselő, nagyszájú, szoknyapecér ereklyevadásszal.

Le Grand Siècle T.2 – Benoît

kiadó : Delcourt, 2008
írta/rajzolta : Simon Andriveau

Az ifjú Benoît de Beaumont szeme láttára mészárolják le a szüleit és csak egy jószívű idegennek, Alphonse-nak köszönheti, hogy túléli a rablótámadást. A nemesfiú és közrendű megmentője egy cigány vándortáborban talál menedéket, és mivel Alphonse a gyilkosság elsőrendű vádlottja, sorsuk végleg összefonódik. If vára, a Vasálarcos rejtélye, kalózok fogságába esés, kalandok Franciaországtól az Antillákig: nagyszerű történelmi fikciót kapunk egyenesen Dumas szellemiségében.

A legendás XIV. Lajos korában játszódó történelmi BD egy teljesen új szerző bemutatkozása a frankofón képregényszakma arénájában. Az új szerzői művek nagyon nehezen kapaszkodnak meg saját maguk alkotta címeikkel, elsőként általában valamelyik már befutott író forgatókönyvét illusztrálják, majd tapasztalatot és ismertséget gyűjtve veselkednek neki, hogy megszerezzék az olvasóközönség kegyét. Andriveau eredetileg a Buf Compagnie nevű animációs stúdiónak dolgozott, ám amikor úgy érezte, hogy sikerült megálmodnia a saját külön bejáratú történetét, egyenesen a Luc Besson nevével fémjelzett Artúr és a villangók (Arthur et les Minimoys) elkészítésében való részvételt utasította vissza. A stílusában a híres Loisel-hez hasonlított fiatal szerző megtalálta számítását: egyelőre úgy tűnik, hogy a szándékosan anakronisztikus dialógusokat használó és a japán mangákra hajazó arcmimikákat használó technikája meghozta számára a sikert.

A közelmúltban itthon megjelent európai, illetve frankofón képregények:
Tintin #5:Az Unikornis titka
Tintin #6: Vörös Rackham kincse
Lucky Luke #10: Daltonok szökésben
Dampyr #6: Fekete mágia (Olaszország)

Oldalak: 1 2

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: