EpicLine # 7 kritika

Talán az Epicline sorozatainak leginkább várt folytatása ez a mostani Gor-rész: az előzménye a harmadik számban jelent meg, ezt a mostani dupla epizódot pedig még én is vártam, pedig az elsőtől nem voltam annyira elragadtatva (akadozó történetmesélés, Anu lány-fiú ábrázolása). Meg is kapunk mindent, amit az első rész alapján a Gorral asszociálunk: nagyon szép rajzokat, remek színezést, dinamikus oldalkompozíciókat, meztelen lányokat. Na meg persze némi mérsékelt mészárlást. Kövezzenek meg, nekem mind a két történetben szereplő Vörös Szonja tetszik. Egyrészt jó a stylistjuk (ugyanolyan műbőr csík melltartót hordanak), másrészt meg,  végre cselekvő hősnők léptek színre az Epicline oldalain! Igaz, hogy a szoknyás hamar meghal, de nem ágyban párnák közt, hanem harcban. Hogyan is máshogy lehetne a Gor világában meghalni? A nadrágos Rebeka pedig vadászik, harcol, túlél.

Nővére halála után Rebeka kerül az elbeszélés fókuszában, ám paradox módon a történet végig nem tudja Rebekát hova tenni: első színrelépésekor Katniss Everdeent megszégyenítően tökéletes íjász, az olvasóra fegyvert szegező domina, aki a női szerepek ellen lázad (nem igazán füllik a foga, hogy anyjának a vízhordásban segítsen). Vadászna, de ahhoz túl fiatal. Legalábbis a szöveg szerint. Mert a képek igenis mást mondanak. A képek alapján Rebeka ugyanolyan ügyesen vadászna szarvasra, mint pasira vagy ellenségre. Érthetetlen, amikor az ellenséges törzs egy katonája a bőrtoptól megfosztott bombázó meztelen testével a vállán ezt mondja: “Miért nem hagyjuk itt? Ez csak egy kislány?” Mi van?! Maga nem lát? Kedves katona uram, ez egy bombanő! Kedves katona uram, az előző képen ifjú olvasóink számára csak sejtetett erőszak, a Vörös Szonja-párhuzamot és egyéb háborús filmek cselekményét követve pedig nem is annyira burkolt (csoportos) nemi erőszak történik, ön akkor hol volt?

Ugyanígy érthetetlen, hogy Rebeka ennyire érintetlen pszichével képes megúszni, ilyen könnyen túlteszi magát azon, hogy a szeme láttára irtják ki a családját, kerül fogságba, erőszakolják vagy nem erőszakolják meg. Ha egy jelentéktelen mellékszereplőről lenne szó, nem kérném a pszichológiai hitelességet számon a sztorin, de ebben az epizódban Rebeka főszereplő: legyen már egy kicsit több, mint kétdimenziós próbababa. (E.M. Forsternek van egy remek esszéje, amelyben a karaktereket motiváció, kidolgozottság és miegyebek szempontjából két típusra osztja “flat” (lapos) és “round” (gömbölyű). Ajánlom a készítőknek.) A történet Rebekával kapcsolatos bizonytalansága tükröződik a záró képsorokban is: az utolsó oldalon az eddig bombanő, íjász, harcos, meg nem törtáldozat, aki nincs intellektuális képességei magaslatán (“Szóval akkor most mi van? Az öreg irányítja a macit?” Még viccnek is rossz.) átértelmeződik hősnőből bajkeverő kamaszlánnyá: “De majd én kiderítem, hogy mi folyik itt!”

Rebeka karakterének ingadozó értelmezése kapcsán mindenképp meg kell jegyeznek, hogy az Epicline magazin önértelmezése ugyanilyen ingadozó: itt lenne az ideje, hogy a szerkesztők kiderítsék, kinek is írnak-rajzolnak valójában. A gyerekesebb, erőszakmentesebb sztorik közé hirtelen becsúszott egy 14-es karikás címlap – senki még csak említést sem tesz róla az internetes fórumokon. (Emlékszünk még a 12-es karikás aggodalmakra, ugye?) Felnőtt-, kamasz-, vagy gyerekújság az Epicline? Szülők, felnőttek, kamaszok, vagy gyerekek veszik? Kinek készül egy-egy szám? Elbírja-e a tizennégyes karikát, vagy pont ellenkezőleg, inkább a 14-es korosztály fölé kellene pozicionalizálni, és a naivabb dolgokat elhagyni?

A busókról csak rövidebben írnék, és egyetlen dolgot emelnék ki: hogy mennyire hatásos, amikor Sárdi Katalin karácsonyos-mézeskalácsos-ólomüveges stílusába belopakodik az erőszak. Az új busó-sztoriban mérhetetlenül gonosz lények ejtenek foglyul mérhetetlenül kicsi gyerekeket, Szörény mesterék pedig jól elbánnak velük. De a legjobb nem a történet, hanem az, hogy mindent csak sejtünk. Fogsorok és szemek villannak, miközben zöld és fekete foltok utalnak arra, hogy mennyi erő és indulat gomolyog a háttérben. Pazar.

Szép Eszter

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: