Elindult A Végső Eljövetel #2 Kickstarter kampánya

Még 2017-ben adtunk hírt A Végső Eljövetel című magyar sci-fi képregény első részéről, most pedig egy hozzánk eljuttatott sajtóanyagból kiderül: az alkotók a 95%-ban már elkészült második füzet megjelentetését Kickstarter kampánnyal szeretnék bebiztosítani.

A C’adaei bolygó veszélyben van! Öten indulnak el, hogy új otthont keressenek a fajuknak. Célállomás? A Föld. Amikor azonban megérkeznek, rádöbbennek, hogy a bolygó nem az az újvilági paradicsom, amelynek távolról tűnt. A városokat vastag sivatagpaplan borítja, és semmi jele életnek. Olaknak, Aomének, Acroknak, Rirkének és U’onnak kell megfejtenie, hogy mi történt az emberiséggel, miközben egy ismeretlen veszély vet rájuk sötét árnyékot.

A Végső Eljövetel egy pszichedelikus, akcióval és drámával teli minisorozatban bejárja a valóság és a fantázia közötti vékony határvonalat. A képregényt Prim Dániel Attila írta, Szabó J. Gergely rajzával és Maharita Szabrina színeivel készült. Jelenleg két rész érhető el, összesen 92 oldalas terjedelemben, de lehet még kapni nyomatokat, matricákat, eredeti rajzot többek között.

Előzetes oldalak:

A kampány keretében lehetőség van a második mellett az első számot is bezsákolni, ha valaki lemaradt volna róla. A Kickstarter kampány október 14-éig tart, érdemes addig lecsapni a képregényre, illetve a különböző ajándékokra. E sorok írásakor a kitűzött cél 77%-a már össze is jött!