Egy Robin lelki üdvéért – Batman: Született gyilkos

Robint azért alkották meg, hogy legyen valaki, aki ellensúlyozza Batman komorságát. Akivel a fiatal olvasók is együtt érezhetnek. Ennek megfelelően egy naiv, árva gyerek volt, akit Batman vett a szárnya alá, és tanította ki a bűnüldözés – vagy, nézőpont kérdése szerint, önkényes bíráskodás – csínjára-bínjára. Ő volt az, aki a maga módján segített Batmannek megőrizni az emberi mivoltát.

Teljesen természetes, hogy Grant Morrison ismét alapjaiban akarta kiforgatni a karaktert, amikor Damian személyében megalkotta az addigi Robin-archetípus inverzét.
Míg a többi Robin Batman fogadott gyermeke, addig Damian a vér szerinti.
Míg a többi Robin visszatartja Batmant a sötétségtől, addig ezúttal neki kell visszarántani Damiant a szakadék széléről.
A többi Robin Batmanen keresztül ismerte meg Gotham igazi árnyoldalát, Damian viszont orgyilkosok között nőtt fel, számára a normális élet ismeretlen fogalom.
Míg a többi Robin esetében Batman maga döntött a befogadásukról, Damian esetében nem volt beleszólása abba, hogy a nyakába sózzák.

Ja, és a többi Robin szerény környezetből származik, ennek megfelelően, ha tiszteletlenek is olykor, megbecsülik magukat. Damian egy elkényeztetett, undok taknyos, aki az ifjúsági regények másodlagos antagonistáinak – mint Draco Malfoy – ismertetőjegyeivel rendelkezik.

Nem vagyok benne biztos, hogy amennyiben ma tartanának szavazást, a rajongók nem őt veretnék agyon Jokerrel.

Peter J. Tomasi érezte is ezt, meg is próbált egy épkézláb történetet Damian köré szőni A Legendás Batman: Született Gyilkos c. történetben. Kár, hogy a fentiek miatt nem igazán működik, ugyanis Damian érdekes karakter, de semmiképpen sem Robinként. Nem fogunk aggódni érte, mert egyrészt hihetetlenül ellenszenves, másrészt pedig harc terén jártasabb bármelyik elődjénél. A kötődés is hitelesebb a korábbi Robinok esetében, akikben vagy a szülei nélkül maradt gyermeket, vagy a lelkes bűnüldözőt, azaz mindkét esetben saját magát látta meg Bruce. Itt egy apasági teszttel kopogtatnak be hozzá. És ha már utaltam rá, Jason Todd sokkal érdekesebb ezen a téren, az ő esetében működik az elkárhozás, a harc a lelkéért, hiszen ő egy tragédia miatt tért vissza a sötét oldalon, amiért Batman igencsak magát hibáztatja. Itt ez a töltet mind hiányzik.

Ennek ellenére a képregény kifejezetten szórakoztató, pörgős cselekménnyel, szépen koreografált akciókkal és eltalált hangulattal. A rajzok, a kihúzás, a színek mind gyönyörűek. Még a kötet főgonosza, Senki is érdekes, aki a többi Batman ellenféllel szemben nem akar kitűnni a tömegből, ellenkezőleg, el akar veszni az árnyak között. Így amikor a kötet nem ragad le Damian lelki üdvénél, akkor határozottan jópofa olvasmány.

De összességében mégis csak Damian lelki üdvére van kihegyezve, és itt kicsit sántít a fentiek miatt. Amiatt is kicsit kezd hiányérzetünk lenni, hogy bár a történet a családról szól, egyetlen egy női karakter sem kap tényleges szerepet – se a pozitív, se a negatív oldalon. A kötetben szereplő anyák csak említés, vagy csak néhány panel erejéig szerepelnek. A legtöbb időt közülük az alkotók arra a nőre szánják, akit kis híján megerőszakolnak. Nyilván vannak csonka családok, Batmané alapból ilyen, de ha már az alkotók egyszerre két anyakaraktert is beletettek a történetbe, akkor használják már ki őket jobban, ne csak egy vállrándítás erejéig.

Ettől függetlenül egy kellemes, olvasmányos képregényről beszélünk. Csak sokszor jóval komolyabban veszi magát, mint mi képesek vagyunk.

Pusztai Dániel

A Legendás Batman 
3. kötet / Kronológiailag 57. kötet
Született Gyilkos
(Batman and Robin v1 - Born to Kill 2012)
Szerzők: Peter J. Tomasi, Patrick Gleason
Megjelenés: 2019. március

Ha nem lennél előfizető és nem találod az újságárusoknál sem, vásárold meg a szukits.hu webáruházban!