Dylan Dog: 30 évnyi rettegés

A cikkben leírtak egy része a volt Jugoszlávia/Szerbia területére vonatkozik (a félreértések elkerülése végett), viszont sok hasznos információ is megtalálható benne!

Nemrég ünnepelte harmincadik születésnapját a Dylan Dog, a szerbiai Veseli četvrtak (Vidám csütörtök) kiadó főszerkesztője Dušan Mladenović pedig egy a B92.net számára készült interjúban abba ad betekintést, hogy mitől ilyen népszerű a képregény.

„Ha tudnám azt, hogy nem én vagyok az, aki meghal, nevetni tudnék azon a dolgon, hogy semmilyen jelentősebb gondolat nem jut az eszembe a haldoklásom alatt. Lényegében, épp semmi nem jár/jut az eszembe(n). Mivel most minden véget ér(t), elmesélhetem nektek a teljes történetet, de vissza kell ugranunk a múltba, s be kell mutatnom még pár szereplőt,”- mondja egy ismeretlen alak a cselekmény elején.
Egy rövid, fiús frizurájú csinos hölgy jobb vállán egy táskával csönget Londonban a Craven Road 7-es szám ajtaján. Azt mesélik, hogy itt él az éjjeli rémségek, rémálmok kutatója. A csengő azonban itt másképpen működik a más hasonló csengőkhöz képest, az egyszerű ding-dong helyett sikoltás hallatszik.

„Ó, jó napot! Szépasszony, önnek ütött az (vég)órája! Honnan tudom? Hallottam – épp az imént, amikor megnyomta a gombot” – mondja egy bajszos férfi szivarral a szájában.

„Én…”

„Tudom kedves harangvirágocska, azonnal belém szeretett. Én különösen szerencsés vagyok a szerelemben, még egyedülálló vagyok!”

A próbálkozása, hogy meghódítsa a szép hölgyet, amely, mint ahogy mindig is, dicstelenül végződne, félbeszakad, amikor is a Craven Road 7 másik lakója odaáll elé.

Fekete haja van, fekete zakót és vörös inget visel, annak ellenére, hogy fekete-fehérben lett megrajzolva.

„Azért jöttem, mert fel szeretném fogadni”, mondja a hölgy. „Azzal a feltétellel, ha persze meg tud szabadítani engem… az Ördögtől”.

„A titokzatos szomszéd” című rész csak egy Dylan Dog életében ama több, mint 300 történet közül, amelyben egy gyönyörű hölggyel, a sötétség erőivel és Grouchoval kell megküzdenie –pont ebben a sorrendben. Múlt héten ünnepelte harmincadik születésnapját a rémálmok kutatója.

A híres Tiziano Sclavi alkotta meg a már régmúltnak számító 1986-ban. Dylan a Scotland Yard egykori rendőre, aki felesége halála után hagyta ott a rendőri állományt. Vitorlások makettjeit rakja össze, klarinéton játszik, fél a denevérektől, a magasságtól és klausztrofóbiás.

Csak teát iszik, mert az alkoholizmusból gyógyul(t). Egy 1889-es Bodeo típusú fegyvere van és „DYD 666”-os rendszámú „bogarat” vezet, melyet az első megoldott ügyéért kapott jutalomként.

„Dylan kultikussá vált. A horror rajongói az ö történetein nőttek fel a mi országunkban (Jugoszlávia/Szerbia). A horror időközben egyre jelentősebb szerepet kapott a világ pop-kultúrájának palettáján (ezzel egyidőben egyre jobban elrontották ezt a műfajt), így részben és ennek köszönhetően Dylan „fennmaradt”. Az idősebb generációk azért kedvelték, mert ez a posztmodern horror és a társadalom fekete humorú kritikájának páratlan egyvelege volt, a fiatalabb nemzedékeket pedig azért fogta meg, mert ez egy horror hagyományokkal. A Zagorral ellentétben, ami csak nálunk a legolvasottabb, a Dylan az anyaországában is a népszerűség csúcsán áll” – mondja Dušan Mladenović a Veseli četvrtak kiadó főszerkesztője.

Az 1990-es évek elején a Dylan olyan népszerű volt, hogy havi 1.000.000-ós példányszámban jelent meg világszerte. Az egykori Jugoszlávia területén az újvidéki Dnevnik kiadó jelentette meg, Szerbiában 2006-ban a System Comics kiadott néhány albumot, Dylan Dog gigant-ot (Gigantikus Dylan Dog), 2008-tól pedig a Veseli četvrtak adja ki azt. Ami talán nemcsak Dylan szempontjából jellegzetes, hanem az összes többi Bonelli-szereplőre is igaz, Olaszországot leszámítva a „mi területeinken” (volt Jugoszlávia) a legnépszerűbbek. Van egy hasonlóság, mondja Dušan Mladenović, mi is sok tésztát fogyasztunk és ők is.

„A viccet félretéve, a horror, amelyen e régió keresztülment, abban a képregény egy olyan múltbeli korszakba visz minket vissza, melyben a világunk sokkal naivabb és gondtalanabb volt. Az emberek számára a képregény egy időutazást jelent, amellyel visszatérnek a gyermekkorukba és az örömteli pillanatokhoz, amikor is a történet annyira lekötötte őket, hogy nem éreztek semmilyen külső ingereket”- mondja ő.

Elmondása szerint a Dylan és a Zagor azért a legnépszerűbbek, mert nagyon kedvelték az 1980-as években és az 1990-es évek elején őket.

„Amikor még kevesebb tv-csatorna volt, mint ahány ujj a kezünkön található, amikor nem volt 2 klikkeléssel hozzáférhető a világ egész népszerű kultúrája, és amikor a moziba járás nem egy bevásárlóközpontban való „látogatást” jelentett, a képregény-olvasás népszerű dolognak számított, amit durván elvettek tőlünk, s annak a lehetőséget, hogy tovább kövessük e népszerű karakterek történeteit. Az utóbbi 10 évben ebből a durva „hiányból” gyógyulunk, és újra ahhoz szoktatjuk magunkat, hogy az újságárusoknál képregények vannak, ami egy teljesen normális dolog és reméljük, hogy holnap valaki nem fogja újra elvenni tőlünk azokat (persze, ha az újságárusok egyáltalán kiteszik őket a kirakatba, de ez már egy másik történet)”- mondja Mladenović.

Dylan egy romantikus alak melankóliával, aki a természetfölöttivel harcol és egy gentleman, valamint védelmező.
Ez mindig oda vezet, hogy minden számban beleszeret egy új lányba, akit elveszít a végén.

Mladenović szavai szerint, Dylant szeretik a lányok mind a képregény lapjain, mind pedig a valóságban.

„Az én teóriám szerint, amit Paola Barbato (a Dylan egyik szerzője a Bonellinél) is megerősített, hogy ez az érzelmesség miatt van, amit a karakter képvisel, ami megint attól is függ, hogy a hős mely korszakba van helyezve. Dylan egy modern típus, abban az értelemben véve, hogy a férfi-kép, amit képvisel, divatos manapság. A mai lányoknak egyszerűen imádniuk kell őt, míg Zagor és Tex (két másik olasz képregény) nem tudnak könnyen ilyenné válni, mert az ő képregényeikben nincs ilyen sok nőalak,” – magyarázza Mladenović.

Ezen kívül, ahogy Mladenović mondja, „attól függően, hogy mely nézőpontból vizsgáljuk a képregényt (mondjuk például az adott rész alapján), Dylant vádolhatjuk azzal, hogy hipszter, metalos, emós, az évezredforduló gyermeke, de mind tudjuk, a nők nagyon kedvelik az ilyen és hasonló szubkulturális csoportokat (főleg egy bizonyos korszakukban)”.

„Ő egy romantikus, ábrándozó alak a képregényben, aki don quiote-i harcot vív a gonosz erőivel, minden fajta életcél nélkül. Kevés az a nő, aki ennek ellen tud állni” – mondja a Veseli četvrtak főszerkesztője.

A szép nők mellett Dylanhez egy kevésbé szép dolog is tartozik, Groucho. Róla elég keveset lehet tudni azon kívül, hogy rövid színészi karrierjét követően az ügynöke pénzügyileg megkárosította, ami miatt pénz valamint fedél nélkül maradt. Senki nem ismeri az igazi nevét, még ha az egyik részben Juliusnak is hívják, ami megint semmit sem jelent, mert az igazi Groucho Marx valódi neve Julius Henry volt. Csizmát hord, nadrágjait hózentrógerrel tartja és szenvedélyes megszállottja a dohányzásnak.

Ő egy fontos láncszem Dylan életében, nélküle nehezebben menne a főszereplő kigyógyulása az alkoholizmusból, segít a háztartásban, partner a bűnügyek felderítésében és mindig jókor adja/dobja oda a pisztolyt Dylannak, aki mindig elfelejti magával vinni azt, de ami a legfontosabb mind közül, egy igazi barát is.

A barátság az, ami valójában egyedüliként összetartja őket, ugyanis a pénz és a fizetés nem túl gyakori „vendég” náluk.

Egyetlen kliensnek, aki igénybe vette a rémálmok kutatójának szolgáltatását, sem tetszettek a viccei, Mladenović pedig arra a kérdésre, hogy melyik „buta” Groucho-idézet a kedvence, így felel:

„Kérdés, hogy vajon Groucho mondásai „butának” számítanak-e. Sok van, de ami elsőként eszembe jutott az a következő: Melyik az a napfényes nap, amely szinte biztosan 2 esős nap után következik? A Hétfő.”

Amilyen népszerű Itália földjén és az egykori Jugoszlávia területén a képregény, úgy a filmvászonbeli karrierje már nem volt ennyire sikeres. A hat évvel ezelőtti Dylan Dog: Dead of the night (Halálos éjszaka) című filmben Brandon Routh játszotta Dylan szerepét és van egy 1994-es feldolgozás is a Dellamorte Dellamore, amit az olasz Michele Soavi rendezett. Előbbi, finoman szólva sem elégítette ki a rajongók igényeit.

Mladenović meglátása szerint a Brandon Routh-féle verzió egyik fő bűne az, hogy lehet becsapta az ajtót, akár az elkövetkezendő 10 évre is, a következő megfilmesítés lehetősége előtt.

„Annyira frusztráló az a tény, hogy elszalasztották az ideális lehetőséget és egy ilyen gyatra alkotást készítettek el, hogy komolyan gondolkozom azon, hogy indítok egy Kickstarter-kampányt egy hazai megfilmesítésre, ahol a főhőst Nikola Đuričko (szerb színész, zenész, műsorvezető) alakítaná. A film úgy kezdődne, hogy a szerb Dylan Dog az előző Dylan-feldolgozás megtekintése után dühbe gurulva összeszedné az összes megtakarítását s Amerikába utazna, hogy az ő Dylanjüket megverje a félrevezető/hazug megfilmesítés miatt. Útközben a balkáni folklór démonai üldöznék, hogy megakadályozzák őt ebben, a film végén pedig egy drámai összecsapás lenne, az idő közben „megöregedett” Rupert Everettel és Erzsébet brit királynővel.
Az én verziómban Kusturica a rendező, Aca Radivojević a forgatókönyvíró, a zenéért pedig, ami horroros hangulatú lenne, Koja, azaz a Crni zub (Fekete fog) felelne”- mondja Mladenović.

De valójában kik is dolgoznak a Dylan Dogon?
Mladenovićnak a rajzolók közül Massimo Carnevale az egyik legnagyobb kedvence, aki Brian K. Vaughan, a Vertigo kiadónál megjelent, kultikus, Y, az utolsó férfi sorozata számára is borítókat készített (e szériából 10 rész megjelent Magyarországon is a Kingpin kiadó Vertigo antológiáiban illetve Y: az utolsó férfi – Ciklusok kötetekben). Ő készítette a rövidebb „Legyőzve/Eltaposva az idő által” és „Mater morbi” című történeteket a Dylannél.

És a forgatókönyvírók közül ki a kedvenc? Ahogy egyesek kérdeznék azt, Sclavi-e az és miért ő?
„Nem titok, hogy Sclavi újra visszatért, s e hosszabb szünetet követően két új részt írt, amelyek hamarosan megjelennek Olaszországban, ami frissebb hír, hogy a következő esztendőben egy újabb Dylan Dog-alsorozatot fog majd indítani, amelyhez, reméljük, rendszeresebben fog majd történeteket írni. Alig várjuk már”- mondja Mladenović.

Sclavi után azonnal a jelenlegi fő-forgatókönyvíró és a sorozat szerkesztője Roberto Recchioni következik a listámon.
„Recchioni modern és minőségi XXI. századi történeteket ír. Ha még más forgatókönyvírókat is meg kell említeni, akkor kihagyhatatlan Claudio Chiaverotti (a 10. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál egyik vendége volt), aki örökre beírta magát a Dylan-történelembe, de a jelenlegi alkotógárdából is érdemes két nevet megjegyezni, Paola Barbatoét és Alessandro Bilottaét, A holtak bolygója alsorozat megalkotóját, melyben egy 20 évvel idősebb Dylan Dog életét követhetjük nyomon , aki egy disztópikus világban él, ahol egy zombi-apokalipszis következett be és ahol korrupt politikusok irányítanak- amely mintegy a mai idők analógiája is egyben, s nem egy horror képregény.
Hogy a helyzet még tragikusabb legyen, az őszülő Dylan a hibás eme kialakult helyzetért, ugyanis elszalasztotta a lehetőséget, hogy megakadályozza ezt a zombi-apokalipszist a megfelelő időben. „Csak” a „legjobb barátját” kellett volna megölnie ezért – mondja a Veseli četvrtak szerkesztője.

A 30 év alatt, amióta a Dylan létezik, nagyon sok minden megváltozott. Jugoszlávia és a Szovjetunió már nem léteznek többé. New Yorkot terrortámadás érte, menekült-válság rázza meg Európát, Nagy-Britannia pedig kilép(ett) az EU-ból.

Mennyire változott meg Dylan ebben a folyton átalakuló zűrzavaros világban? Ha más nem is, de kezdetben 50 fontot kért naponként a szolgálataiért (plusz egyéb költségek), amely összeg később megduplázódott. Annak ellenére, hogy sok gazdag kliense van, az üres hűtőszekrény valódi probléma a számára.

Mladenović azt mondja, ha elolvasnánk az első részt, Az élőholtak ébredését és mindjárt utána az aktuális, újságárusoknál megtalálható részt, akkor láthatnánk, hogy ez már nem ugyanaz a főhős.

„Nem ugyanaz a képregény. Dylan sablonossá vált, nincs már annyi vér benne, mint amennyi az 1980-as években volt és elvesztette a humorérzékét is. Levonhatjuk a következtetést tehát, hogy ő egy 30 éves szokványos alak, aki a megszámlálhatatlan múltbeli kalandjának emlékeiben van elveszve, aki azon mereng, hogy mit tett/ért el eddigi élete során és hogy elvesztette-e saját magát, valamint hogyan folytassa tovább az életét. Gyakorlatilag egy valós személy jellegzetességei/problémái ezek. Más oldalról megközelítve a dolgot, a „rendes” sorozatban ő egy napot sem öregedett. Továbbra is úgy néz ki, mint 30 évvel ezelőtt, nincs egy ősz hajszála sem, még a hasa alakja sem változott meg” – mondja Mladenović.

A Dylan is haladt a korral, most például már neki is van okostelefonja… „de azt Groucho használja. Groucho találkozása a mai modern technikával egy elkerülhetetlen fejlődés/felüdülés az ő személyiségében, ugyanis a humor, amellyel 30 éven keresztül szórakoztatott minket változásért kiáltott, hogy modern módon, az okos eszközök szellemiségének megfelelően fogalmazzak, „updatet” igényelt. Szemtanúi lehetünk annak, hogy sok forgatókönyvíró egyszerűen nem tud mit kezdeni az „öreg” Grouchoval. Ez a modernebb változata, új lehetőségeket nyit meg a figura előtt” – véli Mladenović.

Mégis a Bonellinél változások következtek be.
A Dylan Dog szerkesztői székébe 2013-ban Recchioni került és változtatásokat eszközölt, pontosabban véve, visszatért a régi útra, a „gyökerekhez”. A „Mater Morbi” című rész, amely a megosztó eutanázia kérdéskörével foglalkozik, volt a fordulópont.

„A tények, azok makacs tények, a változás szükséges volt és a legjobb embert választották ki erre a feladatra, aki ezt véghez viszi. Ha ő nem jött volna, attól tartok a sorozat gyorsan a feledés homályába veszett volna és megszűnt volna. Jelenleg ez a Bonelli egyetlen olyan kiadványa, amely évről évre növekedést produkál az eladások terén. Más oldalról nézve a dolgot, az olasz olvasók egy része azt kifogásolja, hogy a változások nem túl gyorsak és radikálisak, de úgy hiszem, hogy egy havi kiadású sorozatnál az egyetlen megoldás az, hogy fokozatosan vezetik be az új elemeket/újdonságokat, amelyek a főhőst visszavezetik a gyökerekhez, a véres gyökerekhez, melytől egy kicsit időközben elkóborolt. Nagyon érdekes képregények várnak ránk, nemcsak történeti, de vizuális szempontból is” – mondja a Veseli četvrtak szerkesztője.

Egy korábbi interjú során, Mladenović arra a kérdésre, hogy mely Veseli četvrtak képregényhős illeszkedne be legjobban a társadalmunkba, azt a választ adta, hogy Dylan Dog. Miért pont ő?

„Azért mert ez az élet, amely ma körülvesz minket egy rémálom. Amik manapság történnek, arra nincs más magyarázat. Fogalmazzunk úgy, hogy a mi jelenlegi életünk a szerkesztőségben valódi pokol, ugyanis számos igényes kiadványt készítünk az előttünk álló Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárra / Könyfesztiválra (október végén szokott általában lenni, ahol a képregénykiadók nagy része is standot állít, s számos újdonsággal jelentkeznek illetve jelentős akciókkal várják az érdeklődőket… az idei, 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár is bemutatkozott). Egyedül Dylan tudna megmenteni minket, úgy hogy megakadályozná a rendezvény megtartását :)”, – reagált a kérdésre Mladenović.

Véletlen-e vagy sem, de Sclavi a démonokon és a szörnyeken keresztül az élet sanyarú oldalát mutatta be.

A bűn, a gonoszság a lelkünkből ered. A szörnyűség bennünk van. Az emberek valójában a szörnyek. Valakinek ezt meg kell akadályoznia, hogy így legyen. Érdekes, hogy Sclavi élvezi az „őrült forgatókönyvíró” szerepét, amelyben feltüntetik, nem minden ok nélkül. Ennek az embernek ennyi megírt rész után komoly problémája volt a depresszióval és a legkülönfélébb fóbiákkal. Egy időben, öt évig, nem hagyta el a házát, mert attól félt, hogy valami történni fog vele, gyakorlatilag azért, mert az élet szörnyűségeinek megszállottja volt, amelyek a modern társadalomban jelentkeznek. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez az ember azért szenvedett, hogy nekünk legyen valami olvasnivalónk. Kész horror”- mondja Mladenović.

Amikor Sclavit arról faggatják az újságírók, hogy mennyire önéletrajzi ihletésű Dylan Dog karaktere, akkor ő így felel:
„Én nem Dylan Dog vagyok. Én a szörnyeteg vagyok a képregényben”.
Ő a szörny a képregényben? Akkor száz vámpírt reá!

Az első jobb szélen található hasáb ez:

A Veseli četvrtak és ahány Dylan megjelent
„A Veseli četvrtak a „rendes” kiadásában 113 számot adott ki, a Biblioteka DD sorozatban 72 rész lett 24 könyvbe összegyűjtve és 37 Super book jelent meg, amiben minden olyan kiadvány lett összegyűjtve, ami nem a rendes sorozat keretein belül jelent meg Olaszországban. Öt rész jelent meg a Biblioteka Obojeni program keretében (ezek teljesen új történetek, amelyek már azzal a céllal készültek, hogy színesben jelenjenek meg) és kettő szám (nulladik és első) a legfiatalabb kiadásból, A holtak bolygójából. Tehát, ha mindent összeadunk, akkor jól látható, hogy 185 részt jelentettünk meg a „rendes” DD sorozatból, Olaszországban pedig jelenleg a 360. szám kapható az újságárusok standjain. A történetek több mint felét jelentettük meg kevesebb, mint kilenc év alatt, amelyek a Bonellinél három évtized alatt kerültek kiadásra. A Super Book és Obojeni program (színes kiadás) nem állnak ilyen jól ebben az összevetésben, de egyszer majd csak utolérjük őket. Ami a közeljövőt illeti, nemsokára bemutatásra kerül Dylan Dog „Új élete”, amelyet már decemberben meg fogunk jelentetni, s ezzel a résszel már Recchioni szerkesztői korszakába lépünk át”.
A kiadó honlapja: http://www.veselicetvrtak.com/

A második jobb szélen található hasáb ez:

Sclavi
Tiziano Sclavi író alkotta meg a Dylan Dogot, aki Olaszországban sem volt ismert, amíg Sergio Bonelli nem alkalmazta, s bízta meg azzal, hogy egy új képregényhőst alkosson meg. 1953. április 3-án született egy faluban Milánó közelében. Közismert tény, hogy ritkán ad interjúkat, súlyos depressziótól szenved, gyakran bezárkózik és öngyilkos hajlamú. A hősök számára mind szörnyszülöttek, mind kitaszítottak, csúnyák, esetlenek, szerencsétlenek és magányosak.

Első regénye a Film (1974) és a Földi harcok (1978) észrevétlenek maradtak a nagyközönség számára, de a Dylan Dog sikerét követően Sclavi megkapta a méltó figyelmet, olyan történetek esetében is, amelyek évekig nem kerültek kiadásra/a fiókban lapultak.

Az 1991-ben megjelent Dellamorte Dellamore egyfajta inspirációként is szolgált számára a Dylannel kapcsolatosan. Ami kicsit eltérő, hogy a történet cselekménye Olaszországban játszódott, míg Dylan Londonban él. „Az angolok fővárosa kiváló választás, mert adott a tökéletes környezet egy olyan történet-mesélés számára, amely a horror és thriller elemeivel van tele. Elég, ha csak olyan alakokra gondolunk, mint például Sherlock Holmes, James Bond vagy éppen Hasfelmetsző Jack”… – fogalmazott így egyszer.

Kétségtelen tény, hogy az, hogy a történet külföldön játszódik Bonelli egyik „szabálya” volt. Bonelli saját maga javasolta Groucho karakterét, aki a képregény erőszakosabb elemeit tudná mérsékelni -ahogy mondja egy visszaemlékezésében.

„Hogy őszinte legyek, soha nem hittem volna, hogy ez a képregény ilyen sikeres lehet, mint amilyen az manapság. Még ma sem tudom elhinni, hogy ezt így véghez tudtuk vinni. Amikor azt kérdik tőlem, mi a siker titka, nem tudom megadni a megfelelő választ, mert egyszerűen meg vagyok döbbenve” – mondta egyik interjúja során Sclavi.

A harmadik jobb szélen található hasáb ez:

Mladenović első találkozása a Dylannel:
A Jekyll volt az első rész, amelyet megismertem. Emlékszem rá, hogy ez egy igazán traumatikus élmény volt akkori, 7 éves, énem számára. Pár évvel később egy szokatlan, kétrészes, történet első részével, a Szellemkastéllyal találkoztam, amelynél véglegesen is beleszerettem e képregénybe. Nehéz kiválasztanom a kedvenc történeteket, de Az élőholtak ébredése, Morgana és a Történet a Senkiről hármas mindig is külön helyet foglal majd el a szívemben, míg a Mater morbi mindenképpen kiemelkedik az átlagból az újabb számok közül.

Magyarországon, 2014. márciusában, a 27. Képregénybörzén debütált a mű, azóta hat kötet és egy különszám jelent meg belőle. 2015-ig a Fumax kiadó adta ki Dylan Dog történeteit, 2016-tól pedig a Frike Comics jelenteti meg a magyar nyelvre lefordított kalandokat. A kiadott kötetek megközelítőleg 200 oldalasak, s két eredeti olasz történetet foglalnak magukba.
A 33. Képregénybörzére jelent meg a legújabb (hatodik) magyar Dylan Dog kötet Cagliostro címmel.

Az eredeti cikket fordította: Mustabasic Damir
A cikk eredetileg a szerb B92 online felületén jelent meg.
Az írást a szerző, Slobodan Maričić engedélyével közöljük.
A hír forrása: b92.net

Facebook Hozzászólások