DC New 52 Update – Összefoglaló

A rajongókat sokként érhette, hogy Geoff Johns majd’ 9 év után leteszi a lan… izé gyűrűt, ám Robert Venditti számomra az X-O Manowarral már maradéktalanul bebizonyította, hogy alkalmas jelölt a Green Lantern folytatására. A Green Lantern család többi címénél is össznépi szerzőcserére számíthatunk: Justin Jordant már eleget dicsértem, így nem féltem a New Guardians-t, Joshua Fialkov az I,Vampire-rel a tavalyi év egyik legjobb ongoingját produkálta, így a GLC is jó kezekben van, s még az egyébként teljesen felesleges Red Lanterns-t is felvirágoztatja, ha mondjuk sci-fi horrorrá transzformálja. Egyedüli aggodalmam, hogy egyikük sem kapott túlságosan kiemelkedő rajzolót maga mellé. Ja, s majd elfelejtem: Larfleeze ongoing Keith Giffentől: WIN!

Az eredeti Ellis-féle The Authority feltétlen rajongójaként állítom, hogy a New 52 által Stormwatch-ként aposztrofált borzadály legfeljebb külsőségeiben idézi a WildStorm aranykorát jelentő eredetit, egyébként minden más aspektusában annak teljes megcsúfolása. A Stormwatch immáron majdnem másfél éve másról sem szólt, mint a csapatot alkotó karakterek közötti belharcról, miközben a sorozatnak eredendően professzionális, a Földet globális szinten és olykor az egész univerzumot fenyegető támadások elleni első és utolsó védőbástyát jelentő (anti-)hősökről kellene szólnia. A Daemonite nevű idegen civilizáció inváziójáról szóló crossover lett volna hivatott kiemelni a sorozatot a többi WildStorm címmel együtt ebből a posványból, ám a Grifter és a Team 7 elkaszálásával egyedül a Stormwatch maradt talpon, s az editorial ezután nyilvánvalóan nem tudott mit kezdeni a csapattal. Bármennyire is imádom például a Cosmic Odyssey-t, nagyon-nagyon-nagyon-NAGYON remélem, hogy Jim Starlin Keith Giffenhez hasonlóan túl tudott lépni a 80-as, 90-es évek trendjein, máskülönben tényleg oda jutunk, hogy Jim Lee hiába fejes a DC-nél, az egykori kiadójának végül írmagja sem marad.
Amikor megláttam Ales Kot nevét a DC honlapján, egy pillanatra azt hittem, hallucinálok. A mindössze 28 éves író eddig mindössze két képregényt tett le az asztalra (Wild Children, Change), ám azok olyan szinten szembementek minden mainstream trenddel, hogy elképzelésem sincs, mire számíthatok a Suicide Squad 20. számától. S ez jó. Nagyon jó. Nem túl egészséges az a formalizáltság, ahol végigpásztázva egy kiadó aktuális kiadványait, nagyjából mindegyik képregényről cím alapján előre meg tudom mondani, hogy nagyjából milyen hangvételű történetet takar. Ezzel szemben tényleg halvány lila gőzöm sincs, mit várhatok Suicide Squad címén egy olyan írótól, aki korábban szolipszista és/vagy virtualista terrorakciót, majd hollywoodi thrillerbe oltott lovecrafti paranoiát tett történetei központi témájává. Nem akarom elkiabálni a dolgot, de ha végén ez lesz a következő Morrison-féle Doom Patrol, szeretném ha mindenki tudná, hogy elsőként sütöttem el ezt a hatásvadász fordulatot.

Nem csak Geoff Johns az, aki rendkívüli sikerű sorozatot hagy hátra: Scott Snyder is másra bízza a Swamp Thing-et, egy bizonyos Charles Soule-ra, aki Twenty Seven című, zenei témájú szerzői sorozatán kívül más képregényen nem dolgozott idáig, s amiről én személy szerint nem tudok nyilatkozni, mivel még nem volt szerencsém sem a 2010-es eredetihez, sem pedig a 2011-es Second Set című folytatásához. Mindazonáltal biztosak lehetünk abban, hogy Snyder amilyen reputációnak örvend most a DC-nél, lehetett némi beleszólása abba, hogy ki örökli tőle a New 52 Dark line-jának egyik zászlóshajóját, s így biztos jó okkal esett Soule-ra a választás. Rajzolótársa, Jose Angel Cano Lopez, alias “Kano” rajzolta tavalyi kedvenc single issue-mat, a Wonder Woman “Vows” című 10. számát, így az áprilisban érkező Swamp Thing #19 számomra mindenképp tuti vétel lesz.

Az új JLA köré kihegyezett ongoingok kapcsán inkább konkrét kritikákat írnék, már ha az elolvasásuk után úgy ítélem, érdemes velük ennyire behatóan foglalkoznom. Azonban így látatlanban is biztos vagyok abban, hogy 1) a megújult Green Arrow (17-) Lemire-nek köszönhetően most vált végre olvashatóvá; 2) Geoff Johns az obskúrus karaktereket mennybe repítő írók non plus ultrája, így mind Vibe, mind pedig az új JLA megér egy próbát; 3) ha van olyan elborult karakter a jelenlegi felhozatalból, aki passzol Ann Nocentihez, Katana az; és 4) Keith Giffen Threshold-ja a csontig lerágott Running Man/Most Dangerous Game koncepció ellenére is a legfrissebb képregény a DC háza tájáról a Dial H óta. Az új Batman/Superman ongoing borítékolhatóan az eredeti World’s Finest/Brave and the Bold újjáélesztése lesz – aki tehát nem tud betelni a Sötét Lovaggal, annak eggyel több oka lehet az örvendezésre, aki meg cinikusan a DC Comics hamarosan Batman Comics-ra történő átkeresztelését prognosztizálja, újabb okot kapott érvei alátámasztására. A Green Team/Movement című, Occupy mozgalomra reflektáló mindfuck pedig annyira idióta húzásnak tűnik a DC részéről, hogy már csak a hecc kedvéért is érdemes lesz rálesni legalább az első számokra.

A DC Universe Presents eltűnésével ismét egy showcase címmel lettünk szegényebbek, a Deathstroke pedig Justin Jordannek köszönhetően épp kezdett megint szórakoztatóvá válni Liefeld botrányosan trehány run-ja után, s redundáns volta ellenére a Team 7-ben is felcsillantott némi potenciált. Hawkmanre és Firestormra azonban nincs mentség, mindkét cím a totális koncepciótlanság áldozata, előbbinek Liefeld, utóbbinak pedig Jurgens adta meg a kegyelemdöfést, aki mellesleg nem hazudtolta meg magát, s máris alkalmat talált arra, hogy öncélúan kinyírjon valakit, ezúttal a jobb sorsra érdemes Captain Atomot.

Ghavin

A cikk eredetileg a szerző blogján jelent meg.

Oldalak: 1 2

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: