Amíg megérkezik kritikánk a FUMAX gondozásában megjelenő magyar változatról, előástuk archívumunkból Bence közel 10 éves írását az eredeti kiadásról...

Daredevil: Yellow – Hősi halottak

Miután a Jeph Loeb-Tim Sale szerzőpáros végzett a DC számára írt Batman-nagyeposzaival, rögvest a Marvelnél találták magukat. Nem először dolgoztak közösen a kiadónak (a Wolverine & Gambit: Victimsszel már bemutatkoztak), most viszont a konkurensnél már bevált „első év” megközelítéssel operálhattak. Talán némi meglepetésre nem az abszolút nagyágyúhoz, Pókemberhez nyúltak hozzá elsőként, hanem az az idő tájt izgalmas időszakát élő Fenegyerekhez. A karakter nemrég esett túl a Kevin Smith és Joe Quesada Guardian Deviljével indult ráncfelvarráson, hogy aztán David Mack még tovább emelje az ázsióját – a csúcs majd a Yellow után, 2001 végén kezdődő Bendis-Maleev remeklés lesz. Ez utóbbi kettős inkább a Frank Miller-féle sötétebb, kiábrándultabb Daredevilt állította a középpontba, a Yellow szerzői azonban nem ezt az irányt képviselik (előző munkájuk, a Batman: Dark Victory épp elég komor). Nem, a Yellowban, ahogy a Szín-trilógia későbbi darabjaiban is, inkább egy múltidéző, halk szavú, finom rezdülésekből összeálló elbeszélés bontakozik ki, amiben Tim Sale tágas paneljein keveredik egymással öröm és fájdalom, siker és lemondás, önmagunk megtalálásának és a másik elvesztésének érzése.

Ahogy arra a borítókon látható sárga-vörös jelmez is felhívja a figyelmet, a történet Fenegyerek születésekor játszódik, tehát egy újabb eredettörténetet kapunk, néhány apró, de fontos változtatással. Matt Murdock eleinte csak az apjáért, Bunyós Jackért akart bosszút állni, akinek gyilkosai könnyűszerrel kicselezik a korrupt és nehézkes igazságszolgáltatást. Később aztán magával ragadja a hirtelen jött népszerűség, de fontosabb, hogy Daredevil nagyon megtetszik a frissen megalakult Murdock & Nelson ügyvédi iroda titkárnőjének, a bájos Karen Page-nek. Ez a szerelem áll a Yellow középpontjában, miközben még és már nem is létezik. Matt ugyanis Karen halála után, a lánynak írt levelekben emlékszik vissza a kezdetekre, alkalmat adva a Loeb védjegyének számító, az eseményeket narráló monológokra. A hatrészes minisorozatnak épp azelőtt van vége, hogy a két fiatal összejönne. A Spider-Man: Blue olvasóinak ismerős lehet ez a dramaturgia, amely az egyik visszatérő megoldása a Szín-sorozatnak (a Hulk: Gray annyiban módosítja a receptet, hogy ott nem Betty Ross, hanem Bruce barátja, Leonard Samson a címzett). Loeb és Sale nosztalgikus, a fiatalság romantikáját felidéző sorozatához a melodráma műfaja illik leginkább – ennek megfelelően hiába áskálódik a Bagoly vagy a Bíborember, mindvégig két szerelmi háromszögön van a hangsúly. Az egyikben Matt és Karen bimbózó románcát az emberfeletti alteregó veszélyezteti (ezt minden szuperhős ismeri), a másikban Foggy Nelson, aki a Yellow harmadik fontos, kellő mélységben kidolgozott és talán legszerethetőbb karaktere. Szegény Foggy, szívfacsaró az oldal, amikor rájön, hogy nála sokkalta tehetségesebb barátja fogja rabul ejteni Karen szívét, neki pedig nem jut más, mint hogy virágcsokrát a szemétbe hajítva, szomorúan, de méltósággal sarkon forduljon. És ennél is emlékezetesebb, mikor Matt képébe vágja, hogy a történtek dacára nem tudja utálni őt, bármennyire szeretné – Loeb pedig szűkszavúan, kíméletlenül tudósít a figura sorsáról („Foggy sosem találta meg a szerelmet”).

Azonban minderre csak a történet második felében kerül sor, az elsődleges feladat a bosszú. Daredevilnek két halottja van, akiknek az emléke kísérti, és az apja az, aki miatt bűnüldözővé vált. Jack Murdock karaktere nincs különösebben kidolgozva, inkább olyan ikonként, gyarlósága dacára is utolérhetetlen példaképként ábrázolódik, akinek jelentőségét Matt saját lelkiismeret-furdalása, kudarcai és céljai nagyítják fel. A szuperhős-létben így másodlagos az ismeretlen ártatlanok megmentésének vágya, elsősorban a halott apának való megfelelés és Karen vonzalma motiválja Mattet. A személyes szempontok hangsúlyozása szintén fontos összetevője a Yellownak, amit kiemel a hagyományos antagonisták elhanyagolhatónak tekinthető jelenléte is. Nem Daredevil igazán nagy ellenfelei, a Vezér és Célpont jelennek meg, hanem a hatvanas évek nemezise, a Bagoly, egy epizódban pedig a rövid szereplése ellenére is hátborzongató Bíborember. Nem ezek a figurák a Fenegyerek igazi ellenségei, hanem a saját félelme, hogy képtelen megfelelni az apja emlékének, hogy a hősi tettek mellett elmulasztja a saját életét élni, hogy örökké bezárul a saját maga által kiépített komplexusos, rejtőzködő, örömtelen világba.

Sejthető, hogy ebből a belső konfliktusból a nő szabadítja ki Mattet, és fájó, hogy az ő halála ad apropót a tanulságok levonására. A Yellow, ahogy a cím is jelzi (yellow am. gyáva), a gyávaságról is szól, arról, hogy milyen volt Daredevil, mielőtt a „félelem nélküli ember” lett. Karen pedig rávilágít arra, hogy nem biztos, hogy minden erőnkkel ki kell irtani magunkból a félelmet – a félelem nélküli ember mást sem érez. Másként nézünk Fenegyerek örök eposzi jelzőjére Loeb olvasata után: Karen halálakor ölti fel Matt a piros jelmezt, és ekkor is szabadul meg a félelemtől. A lány halála kiöli belőle a félelmet, és még mást is; a félelem nélküli ember sorsa tragikus. A szuperhős emberfeletti adománya a hiányból fakad, az általa nyújtott segítség szuperkompenzáció. Daredevilben az a szép, hogy a látás hiánya nem valós hiány, csak látszatra gyengeség, amiből a figura előnyt kovácsol – az igazi hiány az apa, a nő, és a félelem, tehát az érzelmek hiánya. Ezt a kiüresedést pedig megint csak Tim Sale rajzai adják vissza tökéletesen, néhány markáns ecsetvonásból álló arcokkal, sötétben maradó hátterekkel, amelyek kellemetlenül felhívják a figyelmet a Matt Hollingsworth gyönyörű színeivel sosevolt-élővé tett boldog múlt sebezhetőségére, törékenységére. A Daredevil: Yellow a boldog kezdetekről mesél, a főhős önképének megszilárdulásáról, de ott rejlik benne a bukás, a veszteség, a magány érzése. Alighanem ez a kettősség a Loeb-Sale páros Szín-trilógiájának nagy témája.

Kránicz Bence, 2011. augusztus 3.

Daredevil: Yellow #1-6 (Marvel Knights, 2001)
Történet: Jeph Loeb
Rajz: Tim Sale
Színek: Matt Hollingsworth

Facebook Hozzászólások