Cseh képregénytolvajok

A képregények a legnépszerűbb zsákmányok a cseh könyvtolvajok körében, rögtön utánuk a tudományos-fantasztikus irodalom következik a sorban – foglalta össze a helyi könyvesboltok alkalmazottainak tapasztalatait a cseh Tyden című hetilap.

Az újság szerint a képregények, a tudományos-fantasztikus írások és az idegen nyelvű tankönyvek kötnek ki legtöbbször a tolvajok zsebében. A Neoluxor nevű könyvesboltban dolgozó Zuzana Turnova szerint elsősorban a drágább, nagyjából 400 és 1500 korona (4800–18 ezer forint) közötti áron mozgó képregények esnek áldozatául az enyveskezű betérőknek.

„Kulccsal zárható külön vitrint kellett létrehoznunk a képregényeink számára” – mondta Turnova, hozzátéve, hogy a fantasy irodalom és a tudományos-fantasztikus könyvek is nagy népszerűségnek örvendenek a tolvajok körében. Különösen Terry Pratchett brit író Korongvilág (Discworld) című sorozata, a lengyel Andrzej Sapkowski fantasy munkái, valamint a cseh Jiří Kulhánek könyvei tűnnek el időről időre a boltból.

Turnova szerint amint egy könyv iránt megnő a kereslet, a tolvajok is „munkába állnak”. Így például Václav Klaus elnök, illetve a decemberben elhunyt Václav Havel munkáinak is rendszeresen lába kél a boltból. Sokan saját élvezetükre lopnak, míg mások profitálni szeretnének a zsákmányból. (mno.hu)

Facebook Hozzászólások