Challengers of the Unknown Must Die!

2009-ben végre-valahára beindul a zseniális alkotópáros, Jeph Loeb író és Tim Sale rajzoló által jegyzett legújabb sorozat, a Captain America: White. Ennek apropóján elérkezettnek látom az időt arra, hogy elkezdjek egy Loeb/Sale-sorozatot – vagyis górcső alá vegyem közös képregényeiket (persze nem feledkezem el más, tőlük független alkotásokról sem). Lesz ismertető, kritika, vagy akár elemzés-jellegű írás is – még magam sem tudom pontosan. Viszont ne feledkezzetek meg Olórin két korábbi cikkéről (a Long Halloween és a Dark Victory került terítékre), valamint olvassátok el egy régebbi írásomat, aminek témája az első Loeb-Sale együttműködés. Kezdjük is ezzel az ismertetővel, ami eredetileg az Yggdrasil Baráti Kör honlapján jelent meg.

Challengers of the Unknown Must Die! – Watchmen kicsiben

Jeph Loeb és Tim Sale. Ők ketten alkotják a mai szuperhősképregények talán legsikeresebb alkotópárosát, akik mind a Marvel, mind a DC háza táján maradandót alkottak. A Batman: Long Halloween, a Spider-Man: Blue vagy a Superman for All Seasons címek nem szorulnak bemutatásra, magukért beszélnek. Ellenben kevésbé ismert gyümölcsöző kapcsolatuk első felvonása: egy 1991-es minisorozattal kezdtek, amiben egy már akkor is cikinek számító másodvonalbeli hősbrigádba próbáltak új életet lehelni – sikerrel. Ez volt a Challengers of the Unknown Must Die! című 8 részes széria.

Gyors pontosítás: a „Must Die!” címkiegészítést később, már a gyűjteményes kiadásnál használták először, a 8 rész ugyanis a második kötete, újraélesztése a Jack Kirby által 1957-ben teremtett, majd kihagyásokkal a 70-es évek végéig fel-felbukkanó csapat történeteinek. A „Challs” tehát patinás múltra tekint vissza, viszont ’91-re már teljesen elfelejtődött a csapat. Így nagy bátorságra vallott a DC részéről, hogy még egyszer megpróbálták föltámasztani az Ismeretlen Kihívóit (tudom, tükörfordítás, de nem hangzik rosszul). Ráadásul ahelyett, hogy egy ismertebb íróra bízták volna a feladatot, Jeph Loeböt választották. Loeb akkoriban abszolút kezdőnek számított a képregények világában, addig filmforgatókönyveket írt, társszerzőként ő jegyzi a Kommandó című Schwarzenegger-macsóklasszikust is. Bár ez a film imádnivaló, mégis meg kell állapítanunk filmográfiáját böngészve, hogy a panelek és szövegbuborékok között jobb helyen van. Miután igent mondott a felkérésre, rajzolónak ő maga javasolta a fiatal Tim Sale-t, akit maximum a Grendelből ismerhetett addig néhány olvasó. Bevallom őszintén, nem lettem volna a szerkesztő helyében: poros hősök, ismeretlen író, még ismeretlenebb rajzoló… mégis bejött. Fejtsük meg, miért!

Előtte azért még tisztázzuk, kik is ezek a Kihívók. A Challengers of the Unknown tagjai négy férfi, akik „kölcsönkapott időn élnek”, vagyis mindannyian a halál torkából menekültek meg, hogy életük hátralévő részében védjék az emberiséget, küzdjenek a jóért stb. Így leírva kifejezetten bénán hangzik, nem igaz? Nem véletlenül: szerencsétleneknek még egy jófajta szuperképességük sincs, csak egy főhadiszállásnak berendezett összkomfortos szunnyadó vulkánjuk. Remek. Tárgyalt képregényünk sikerének kulcsa viszont épp ennek a lúzerségnek a kiaknázásában rejlik: Loeb pontosan tudja, hogy szupercsapatként nem lehet komolyan venni őket, ezért nézőpontot vált: az embereket mutatja be, nem a hősöket. Ennek a társulatnak csak a múltja a hősködés, jelenleg a Challengers-vulkán köré épült kisvárostól kapott jogdíjakból élnek. Challengerville ugyanis mintafalu, amolyan szuperhős-skanzen, ahol a Kihívók emblémájával, fényképével ellátott szuveníreket árusítanak, a róluk készült filmeket, műsorokat vetítik az érdeklődő turistáknak. Múltbéli kalandjaik egy része is csak kitaláció: a városka újságíróinak agyszüleménye, de hogy mégis mennyi igaz az elmúlt 30 évből, nem tudjuk meg pontosan. Ebben a kis szuvenírparadicsomban történik tragédia rögtön az első számban: a vulkán belsejében ismeretlen okok miatt robbanás történik, a kitört tűzhányóból hömpölygő lávatömeg pedig elemészti Challengerville-t. A népharag az épp titkos kísérletet folytató Kihívók ellen fordul, noha ők is gyászolnak: barátjuk, Prof és szerelme, June is a robbanás áldozataivá váltak. A maradék három tagot perbe fogják, de végül felmentik őket, köszönhetően nagyrészt a tárgyalásra beugró és a csoportot támogató Supermannek. Ettől a ponttól a sztori három külön szálon halad tovább, amelyek mind azt vizsgálják, hogyan gyászolnak és lépnek tovább életben maradt hőseink. Rocky, az „erősember” alkoholba fojtja bánatát, némi szerencsejáték és egy vonzó, de az életéből hamar tovalibbenő hölgy társaságában. Ace továbbképzi magát Dr Strange-dzsé, egy amazóniai sámántörzs körében sajátít el némi misztikus tudást. Red bevadul: Megtorlót játszik Gothamben (naná, hogy ez nincs ínyére egy bizonyos Sötét Lovagnak), később zsoldosnak szegődik Dél-Amerikába. Úgy tűnik, végérvényesen eltávolodnak egymástól, ám baljóslatú események történnek: átlagemberek válnak vérengző gyilkosokká látszólag egymástól függetlenül, de egy challengerville-i riporter, Harold Moffet (egy az egyben Jimmy Olsen) beleássa magát az ügyekbe: úgy tűnik, mind kapcsolatban állnak a Kihívókkal és az első számban bekövetkezett robbanással. A gyanú beigazolódik, és a Moffet által újra összehozott csapat végére is jár az ügynek, de minden poént azért nem lőnék le előre.

A tartalom alapján is látszik, hogy itt nem a lenyűgöző csatákon, a fékevesztett akción van a hangsúly, sokkal inkább a jellemfejlődésen és egy fordulópont, egy haláleset utáni útkeresésen. Loeb remekül ráérzett a Watchmen és a Dark Knight Returns által meghatározott komolyabb, emberibb hangvételre, a hősködés árnyoldalait, ürességét megmutató nézőpontra. Ugyanígy csak dicsérni lehet a rajzolóválasztást: nem ultrarealisztikus izomkolosszusok kellenek ide, hanem középkorú, kopaszodó, kicsit hájas, de minden ízükben valódi emberek. Sale művész, aki profizmusa mellett képes a legkülönfélébb módokon alátámasztani és érzékeltetni Loeb mondandóját, hangvételét. Néha szabálytalan, darabokra hulló panelekkel, máskor monoton portrékkal ábrázolja hőseink identitáskeresését és talajvesztettségét. Érdemes megemlíteni a borítókat is: olyan kiválóságok jegyeznek egyet-egyet, mint Gil Kane, Kyle Baker vagy Matt Wagner (az övé egyébként személyes kedvencem).

A 8 rész végére egyértelmű, hogy Loeb és Sale nagyon összeillenek. Bár a nem várt siker ellenére a Challengers of the Unknown általuk jegyzett változata nem folytatódott, a páros egymásra talált, és további együttműködésük nem akármilyen képregényeket eredményezett. Szerencsénkre.

Kránicz Bence, 2008. február 16.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: