Bomb Queen I-II: „It’s so hard to find a good * in a town that fears you.”

Pusztuljon a jó ízlés, a hősiesség, az erény és a morál! Helyet a gonoszságnak és perverziónak, New Port City szeretett diktátor ribancának, Bomb Queennek! Jimmie Robinson bűnösen szórakoztató, pokolian szatirikus sorozata olyan, mint egy bedrogozott tinédzser szuperhős rémálma. Gúnyt űz mindabból, ami szép és jó, bemutat a szuperhős-történeteknek, és úgy általában az egész világnak, röhög azokon az értékeken, amik mellett a Marvel és DC hősei nagy mellénnyel kiállnak – és miután kiröhögte, el is törli őket. Miért ne tenné? Gonosznak lenni cool. Sokkal inkább, mint jónak és tisztességesnek. Az dögunalmas, az unalmas emberek pedig nem sokáig húzzák ebben a képregényben. Akik pedig történetesen nem csak unalmasak, de ráadásul még férfiak is, azok még kevésbé.

New Port Cityt egy gonosz, döglesztően szexi, perverz és totálisan amorális „biccs”, a csak Ashe nevű macskájára, és a kormánytól lopott szuperszámítógépére hallgató Bomb Queen uralja, immár 10 éve. Társaival annak idején lemészárolta a város összes szuperhősét, majd mikor arra került a sor, végzett társaival is. Így aztán ebben a városban már egyedül ő a törvény – ez pedig azt jelenti, hogy a szuperhősök ki vannak tiltva, bizonyos zónákban engedélyezett a bűnözés, ő maga pedig kedvére gyilkolászik, ha épp az esik jól neki (és ez elég sokszor előfordul). Mindeközben az emberek rajonganak érte, szeretik őt, és nem csak ura, hanem nagy sztárja is a pokol felé süllyedő, erkölcstelen városnak. Egy nap azonban felbukkan egy kotnyeles politikus, aki polgármesteri babérokra tör, és van bőr a pofáján korrupció-, bűnözés-, és Bomb Queen-mentes jövőt ígérni a választóknak. Ráadásul még szuperhőst sem rest a városba hívni, hogy az intézze el a bombákkal hajigáló némbert – aki ezt persze nem tűrheti.

Az Image Comics égisz alatt megjelent első két Bomb Queen mini (Royal Flush, Queen of Hearts) totális szórakozás mindenkinek, aki nem akad fenn azon, hogy főszereplője egy ártatlanokat folyamatosan, már csak passzióból is öldöső szupergonosz, akinek jókora csöcseit az egyes részek előrehaladtával egyre ritkábban takarja falatnyi ruhája. Tébolyult, anarchikus, nihilista szatíra ez, amelynek harsány, gonosz társadalomkritikája olyannyira eltúlzott, hogy az ember hajlamos kicsit sem komolyan venni. És ezzel nem is követ el nagy hibát, mert bár a Bomb Queennek van jópár aspektusa, ami a média, a politika és úgy általában a civilizáció elé tartott görbe tükörnek tekinthető, ezek általában teljesen mellékesek a jellegzetes szuperhős-klisék jólesően rosszindulatú kiparodizálásai mellett.

Elsősorban persze a zsáner férfiuralma kerül kifigurázásra, Robinson már-már abszurditásba hajló hiperfeminizmussal operál. Kizárólag a női karakterek értelmesek, erősek és vagányak, míg a férfiak egytől egyig tehetetlen, ostoba ösztönlények (az egyetlen cool férfiról is kiderül, hogy valójában nő), akik csak arra jók, hogy Bomb Queen látványosan második lyukat robbantson a seggükbe. Vagy arra, hogy demonstrálják, milyen hátrányokkal jár a testhez feszülő hősruha erekció esetén. De röhej tárgyává válik persze az erény és a moralizálás, a szuperhős-történetek egy másik, szintén fontos eleme is.

Ami a főszereplőt illeti, Robinson őt fantasztikusan eltalálta. A szatirikus hangvétel félig-meddig eleve gondoskodik róla, hogy ne nézzünk rá rossz szemmel, akárhány ártatlant folyt is vérbe, és ehhez még hozzájön egyrészt sajátos, vidám természete, amivel mintha csak játéknak fogna fel mindent, ami történik (és hát lehet haragudni egy életet élvező bombázóra?), másrészt pedig Robinson stilizált és kicsit túlzó, valamelyest mégis realisztikus rajzstílusa. Nem annyira őrült és gonosz, hanem sokkal inkább pajkos és kacérkodó vonásokkal ruházza fel Bomb Queent, aki úgy viselkedik, mint egy játszótéren, szülői felügyelet nélkül elszabadult, elkényeztetett kisgyerek: mindent akar, mégpedig azonnal, és meg is tesz mindent, amihez éppen kedve szottyan. Lehet, hogy még a bosszantóan gigászi morális érzékkel megáldott Pókember is öt perc ismertség után, szó és poénkodás nélkül kitekerné a nyakát, de az az ő baja. Ő már régen nem cool. Bomb Queen viszont az.

Az első két mini tehát egyszerűen frenetikus. Őrületesen szexi, gore-ban bővelkedő, nincs tekintettel senkire és semmire. Óriási élmény, kár, hogy a többi sorozat már nem sikerült ilyen erőteljesre. Ezeknek viszont mindenki polcán ott a helye, aki kicsit is kíváncsi rá, hogy nézne ki görbe tükörben egy olyan világ, amit egy szadista szupergonosz irányít.

Megjelenés: 2006
Történet és rajz: Jimmie Robinson

Olórin, 2008. április 12.