Bloodlust – Vérszomj

A napokban megtartott tavaszi képregénybörzére végre belehúztak a hazai amatőr képregényesek, és minden eddiginél több hazai kiadvány jelenhetett meg.

Ezek egyike a Bloodlust című alternatív valóságban játszódó történet. A képregény igazából két ember, Kozmajer Viktor és Fábián Péter munkája, akik időt nem sajnálva dolgozgattak a művükön. Az első szám elolvasás után kijelenthetem, hogy nagyon szimpatikus ez az erőfeszítés a készítők felől. Természetesen nem hiba nélküli, sőt ha szigorú akarnék lenni, és igazságtalan mércével mérném a művet, akkor sokat találhatnék, mégis végig az volt az érzésem, hogy ez egy, a lehetőségekhez képest nagyon eltalált kis képregény.

A kivitelezés különösen szépre sikeredett, egyszerűen öröm kézbe venni. A borító merevsége pont megfelelő, míg a lapok felülete is nagyon szépen kiemeli a rajzokat. Az eredetileg színes Bloodlust ebben az első kiadásában fekete-fehér lett, melynek pénzügyi és más okai is voltak. Ez a színtelenség nem feltétlenül jelent rosszat, főleg hogy egy önköltséges kiadvánnyal van dolgunk, melyhez, valljuk be, szinte már társul ez a fajta megjelenés (persze itt is vannak kivételek, mint például a Kalyber Joe). Sajnos belelapozva egyértelműen látszódik, hogy igazából a színek adtak mélységet a rajzoknak, valamint a vér elég gyakori megjelenése is elsikkad az ugyancsak szürke háttér előtt. Nekem viszont mégsem itt hiányzott legjobban a színezés, hanem néhány gondolati buborék esetében, melyek eredeti változatánál árnyalatnyi különbségekkel érzékeltették azt, hogy éppen melyik szereplőhöz is tartoznak, itt viszont nagyon nehezen kivehetőek ezek a leheletnyi eltérések.

Ami a történetet illeti, ez volt az, amit kicsit gyengének éreztem. Egy olyan világban játszódik, amit már nagyon sokszor próbáltak tartalommal feltölteni, néhányszor mégis éreztem a bizonytalanságot az író/írók részéről. Ez természetesen betudható annak, hogy amatőrökről van szó, a szó egyáltalán nem sértő értelmében. Erre bőven rácáfolhatnak a későbbi részek során, mert értesüléseim szerint érdemben is készülget már az újabb füzet, melynek lehetséges borítója az első szám hátlapján is megtekinthető. Azt, hogy van még hova fejlődni, mi sem mutatja jobban, mint azok a nyelvi döccenők, amiket találhatunk. Érdemes megemlíteni a címet tartalmazó cédula átadásának mikéntjét, valamint a sötétből előlépő Nohtlar esetét a füzet végén. Mindkettő kicsit furcsán lett megoldva, utóbbinál például a sötét szó többszöri elsütése volt idegen. Ezen felül kitűnik még az is, hogy az író jól kezeli az oldalakat, érzi, hogy mi fér bele, és mi az, ami felesleges, a gondok viszont akkor jönnek, amikor új oldalt kell kezdeni. Itt nagyon sokszor volt érezhető egy törés, ami nem kis mértékben elidegenítő hatással volt rám, egyszerűen megakasztotta az olvasást, a képregény élvezetének folyamatosságát.
Ezek szerencsére olyan dolgok, amiket gyakorlással orvosolni lehet, és semmi sem segíti jobban az előrehaladást, mint hogy valódi képregényeken fejlődjenek, és így mi szépen nyomon követhetjük a pályafutásukat.
A rajzokhoz nem tudok sok dolgot hozzáfűzni. Amikor azt állítottam, hogy az írás gyakorlással javítható, a rajzolásra már nem áll. Ha valakinek nincs meg az alap tehetsége, amire építeni lehet, akkor veszett fejsze nyele. Fábián Péter viszont rendelkezik ezzel a tehetséggel, és szerencsére nem is rejti véka alá. Az arcok ábrázolása hagy némi kívánnivalót maga után, de azontúl nagyon rendben volt a munkája. Az volt az érzésem, hogy az ő összes jövőbeni eszköze már most a rendelkezésére áll, egy-két füzet, és teljesen kiteljesedik a stílusa. Értem ez alatt azokat a képregényes eszközöket, melyek egy oldalt, vagy szimplán egy panelt egyedivé tesznek.
Az első oldal kompozíciója nem tudom, hogy kinek az ötlete volt, de nagyon szépre és hatásosra sikeredett. Az érdekesen megkomponált paneleket nagyszerűen foglalja keretbe a gyárak füstje, stílusos a benne megjelenő bombák képe, valamint legfőképp az egész lezárása egy koponya segítségével. Ez számomra olyan erős első benyomást tett, hogy hatása alatt voltam az egész füzet elolvasása során. Ehhez hasonló megoldásokat az itthon anno megjelent Batman 5. számában láttam, melyek ott nagyon erőltetettnek hatottak, nem tudtam velük megbarátkozni. Itt ez szerencsére nem ismétlődik meg, nagyszerű a felütés.
Ami azt illeti, Fábián Péter stílusa engem kicsit Braziléra emlékeztetett, a már említett nyitó oldal pedig a Batmanen kívül még a Panelban megjelent SMS-ekre is hasonlít. Ott Brazil ugyanezzel az ábrázolással él.

A Bloodlust esetében a címlapon szereplő ’sorozatgyilkos’ arcának kidolgozása nagyon szépre sikeredett, a legmarkánsabb külseje neki volt. Persze az is alapigazság, hogy valamivel könnyebb ilyen nem, vagy félig emberi arcokat rajzolni, mint tényleg hatásos és valamennyire realisztikus emberi arcokat, de az csak gonoszkodás lenne.

A beírás is dicséretet érdemel, a választott betűtípus nagyon jól olvasható és tetszetős. A helyesírási hibákkal viszont nagyon nehéz megbarátkozni, és szerencsére nem is kell, hisz az alkotók elmondása szerint a nagyon rövid határidő miatti sietség az oka ezen elírásoknak, melyek az esetleges újranyomás alkalmával már orvosolva is lesznek. Ezenkívül többen sérelmezték az angol kifejezések, illetve nevek használatát. Az tény, hogy manapság nagyon ’trendi’ az angolos szavak erőltetése, mégse higgye senki sem, hogy ettől jobb lesz a munkája. A későbbi követőknek címezve fontos megemlíteni, hogy sokaknak nagyon szimpatikusak lennének a magyar nevek, helyszínek, melyek közül nem kevés még divatosnak is hatna. Arról nem is beszélve, hogy lassan már ott tartunk, hogy egy ilyen képregény igazi kuriózum lenne az angolosok közt. Mindezeken túllépve a Bloodlustban nem éreztem erőltetettnek az angol neveket.

A Bloodlust összességében egy kiváló amatőr képregény, mely hibái ellenére is élvezetes olvasmány. A felvezető első rész után úgy vélem, a második szám vízválasztó lesz, melyből remélhetőleg egyértelműen kiderül a fő irány, melyet az alkotók folytatni szeretnének, valamint a folyamatos gyakorlással eltűnnek az apróbb hibák is.
Egy képregényrajongónak kötelező vétel, támogassuk a hazai képregényeseket, hisz bennük van a jövő, a kivitelezésre pedig senkinek nem lehet panasza.

Jó olvasást!

fdave, 2008. április 12.