Before Watchmen – “Az Őrzők” előélete

Elképesztő szentségtelenségre készül a DC Comics kiadó: Before Watchmen sorozatcímmel előzménysztorikat fognak gyártani Alan Moore és Dave Gibbons 1986-os kultképregényéhez, a Watchmenhez. A projekt viszont akár jól is elsülhet, mert az amerikai képregényipar jelenlegi ászait (többek között Brian Azazellót és Len Weint) igazolták le hozzá írónak és rajzolónak.

Az új szériában visszatér a közönségkedvenc őrült sorozatgyilkos, Rorschach, a lángszórós Komédiás, a pucér kék óriás, Dr. Manhattan, a dagi Nite Owl, a dögös Selyem kísértet 2, a világvégét elhozó Ozymandias és még a fejezetekbe ékelt, külön képregényben monologizáló kalóz is. A képregénygeekek egyik fele örül, a másik hőbörög, utóbbiak táborába tartoznak az eredeti mű szerzői is. “Nem akarok több pénzt. Nem akarom, hogy ezek elkészüljenek. A Moby Dickhez sem készülnek előzmények és folytatások, ez az egész a DC 80-as évekbeli, drákói szigorral mindent leszabályozó szerződéseit idézi” – nyilatkozta a borzas hajú képregényzseni, akinek a véleményét egykori szerzőtársa, Dave Gibbons rajzoló is osztja: “Az eredeti Watchmen egy komplett, lezárt történet volt, Alan Moore-ral mindent elmondtunk benne, amit akartunk.”

A DC tervei szerint mindegyik szereplő többrészes minisorozatot kapna, amit más-más sztáríróra és rajzolóra bíznának. A szuperképességek nélküli, bagolyjelmezes kütyükirály, Nite Owl előtörténete például J. Michael Straczynskinak (itthon A Hihetetlen Pókember Panini sorozata és a Kingpin kiadó Pókember kötetei olvashatóak tőle) jutott.

A teljes stáb:

  • EPILOGUE (1 rész) – több író és rajzoló, benne: CRIMSON CORSAIR – író: Len Wein. rajzoló: John Higgins.
  • RORSCHACH (4 rész) – író: Brian Azzarello. rajzoló: Lee Bermejo
  • MINUTEMEN (6 rész) – író/rajzoló: Darwyn Cooke
  • COMEDIAN (6 rész) – író: Brian Azzarello. rajzoló: J.G. Jones
  • DR. MANHATTAN (4 rész) – író: J. Michael Straczynski. rajzoló: Adam Hughes
  • NITE OWL (4 rész) – író: J. Michael Straczynski. rajzolós: Andy and Joe Kubert
  • OZYMANDIAS (6 rész) – író: Len Wein. rajzoló: Jae Lee
  • SILK SPECTRE (4 rész) – író: Darwyn Cooke. rajzoló: Amanda Conner
  • CURSE OF THE CRIMSON CORSAIR (minden füzetben 2 oldal) – író: Len Wein. rajzoló: mindig az adott füzet rajzolója

Straczynski a Hollywood Reporternek adott interjúrában hűtötte le Moore-t, aki egyébként maga is többször folytatta már jó pénzért olyan képregényhősök sztoriját, akiket nem is ő talált ki: “Kétségtelen, hogy a Watchmen-szereplőket Alan tudja a legjobban bemutatni. Megértem az aggodalmát, de annyit azért hozzá tennék, hogy sosem hallottam őt amiatt háborogni, hogy Jerry Shusteren és Joe Siegelen kívül mások is készítettek Superman-történeteket. Alan maga is tovább vitte már más írók karaktereit, például amikor leszerződtették Len Wein Swamp Thingjének folytatására. Sőt, Alan az elmúlt évtizedekben előszeretettel írt zseniális képregényeket olyan regényhősök köré, akiket nem is ő talált ki, Nemo kapitánytól a láthatatlan emberen át Moriarty professzorig.” Straczynski szerint morálisan eléggé kifogásolható Alan Moore “Én bármikor felhasználhatom Verne, H.G. Wells, Stevenson és Arthur Conan Doyle karaktereit, de az enyéimhez ne merjen senki nyúlni!”-hozzáállása.

Ilyen nyilatkozatok után viszont Straczynskiéknak is muszáj lesz legalább olyan ütős Watchmen-sztorikat kitalálni, mint amilyen zseniális Batman-történet volt Alan Moore egyik leghíresebb “bérírása”, A Gyilkos tréfa.

Forrás: index.hu

18 Hozzászólás

  1. doggfather

    2012. február 3. at 20:50

    jajdenem kéne…

  2. Chavez

    2012. február 3. at 20:53

    Remélem jobbak lesznek mint a Moore féle.

  3. tspawn

    2012. február 3. at 21:49

    Háá…Chavez nézzed meg te a Jack és Jill-t!!!

  4. Chavez

    2012. február 3. at 21:58

    Miért? Adam Sandlert még ha fizetnek se.

  5. widowmaker

    2012. február 3. at 23:35

    Gondolom Moore úrnak el kellett adnia a jogokat… Szégyen. Chavez, nézzed meg a twilightot!

  6. Zuc

    2012. február 4. at 8:53

    A jogok a DC Comics-é voltak eddig is (egy mainstream kiadó, még akkor is a függetlennek mondott Vertigo leányvállalat égisze alatt jelent meg a Watchmen, nem fog jogokat biztosítani “holmi írócskáknak” )Éppen ezért kerülnek megfilmesítésre a Moore képregények, holott ő maga kifejezetten ellenzi a mozivászonra való adaptálást. Az új képregények alkotógárdája azért egyáltalán nem rossz nevekből áll, sőt…Szentségtörés? Hát, igen, kérdéses, hogy mennyire kellene hozzányúlni egy ilyen horderejű műhöz. Talán rosszabb lenne a szájíz, ha film hype-ja ként láttak volna napvilágot, de hát már a Blu-ray megjelenés is régi lemez. Legalább nem folytatást írtak, na az lenne csak szentségtörés…

  7. Nero Blanco

    2012. február 4. at 11:10

    6: Amikor a Watchmen megjelent, még nem létezett a Vertigo. A Vertigo nem leányvállat, nem független, hanem a DC Comics márkája, az “érett olvasóknak” szóló képregényei jelennek meg ezen a néven.

  8. Zuc

    2012. február 4. at 14:17

    Igen, igazad van. Az újranyomott változat jelent meg a Vertigo logóval és igen mivel a DC-é a márka, így nem is független, inkább csak kevésbé (vagy egyáltalán nem) mainstream. Legközelebb jobban utánanézek ,mielőtt okoskodok, de ez volt éppen a raktáron egy gyors “szerintem biztos így volt valahogy” komment megírásához…

  9. balogh44

    2012. február 4. at 15:01

    Megint megújúlt a DC logó, vagy mi?

  10. jrock21

    2012. február 4. at 16:14

    8: A Watchmen soha nem jelent meg a Vertigo logójával, csak a V for Vendetta.

  11. Ati

    2012. február 4. at 22:31

    Épp ezt akartam írni. A magyar kiadáson is DC-logó szerepel. ;-)

  12. Zuc

    2012. február 5. at 10:55

    Igen. Ez van, semminek sem néztem utána, csak írogattam, a szagdogámat is képregényekből írtam és elfogadták, szóval ez van. Ha ‘Smitt’ Pál megteheti, akkor én is. Majd jól cáfolok mindent és ragaszkodok az igazamhoz. (Bocsesz és kösz a helyreigazítást, amire nem is volt szükség, mert NEKEM van igazam!!)  

  13. mano

    2012. február 5. at 13:11

    :-)

  14. algi

    2012. február 6. at 4:12

    Szerintem a legviccesebb az egészben, hogy Moore épp azzal példálózott, hogy a “Moby-Dick”-nek (sic!) se volt sok folytatása és előzménye. Miközben éppen ő szerepeltette Ishmaelt a LoEG-ben.

    Ugyanott ráadásul át kellett neveznie a Láthatatlan Embert (Griffin vs. Griffith), mert az eredeti karaktert még védte a szerzői jog. Kíváncsi vagyok, mennyire örült volna, ha felhasználják a karaktereit, csak épp megváltoztatnak 1-2 betűt a nevükben, hogy ne mondhassa azt, hogy az ő karakterei. Pl. lett volna Dr. Womanhattan, a kék bőrű, tökéletes testű nő, aki folyton pucér akar lenni, és több példányban kényezteti aktuális szerelmét az ágyban. Na, az sokkal többeket érdekelne, mint Manhattan.

  15. TetsuoShima

    2012. február 6. at 16:46

    Kiváló írók, profi rajzolók, a képregények is valószínűleg nagyon jók lesznek. Viszont az alapműhöz sosem lesznek mérhetők, az egészen más tészta. A Watchmen egy kerek egész történet, nincsen előzménye, meg nincs aftershock-bullshitje sem. Szerintem ezeket az új füzeteket egy másik skálán kell értékelni. Elég ránézni a borítókra. 

  16. ruipapa

    2012. február 6. at 19:05

    Egy ilyen Dr. Womanhattan nekem is kéne :)

  17. Nihil

    2012. február 10. at 22:16

    “Ugyanott ráadásul át kellett neveznie a Láthatatlan Embert (Griffin vs. Griffith), mert az eredeti karaktert még védte a szerzői jog.”

    Nem mintha ez lenne a lényeg, de Griffin A láthatatlan emberben is Griffin, és a LoEG-ben is az. Moore annyit tett, hogy keresztnevet is adott ezután a derék ember után: http://en.wikipedia.org/wiki/Hawley_Harvey_Crippen

    (Az eredeti regénynek az 1982-es magyar kiadásából: “Maga pedig Griffin és a legközelebbi ablak között helyezkedett el.
    Griffin egy darabig hallgatott; aztán hirtelen folytatta, ahol abbahagyta.” – 100. oldal, harmadik és negyedik bekezdés, Benedek Mihály fordítása.)

    Griffinnel a film kapcsán merültek fel gondok, ezért lett helyette Rodney Skinner. A LoEG-ben ahol nem tudta megszerezni a jogait egy karakternek, ott nem nevezte őt néven, pl. Fu Manchut csak a Doktorként emlegeti, a Black Dossier-ban pedig James Bondot csak Jimmynek nevezi.

    A Watchmen műveket meglátjuk, bár én spec örültem volna, ha ennyi idő elteltével nem robbantanak ennyi címet a képünkbe. Tudom, nem kötelező megvenni, előre morogni meg nem egészséges, és spec Straczynskit kedvelem.

  18. suresz

    2012. március 26. at 23:04

    HEhehe! Dr. Manhattan, hogy pakolja már Selyem kísértetet hátulról… :P XD

Szólj hozzá te is!

Facebook Hozzászólás