Batman: Sword of Azrael – A halál angyala és az éjszaka lovagja

A bosszú gyilkos angyala alászáll Gotham városába, hogy vérbe fojtsa egy ősi rend ellenségeit – és szembetalálja magát a denevérrel. A veterán Dennis O’Neil négyrészes minijében bukkant fel először a Halál Angyalának nevét viselő Azrael, aki utána hosszú ideig a Batman-történetek egyik fontos mellékszereplője maradt – alaposan kivette a részét a nem sokkal később indult Knighfall című sztoriból, később pedig még saját sorozatot is kapott. A Sword of Azrael voltaképp az ő keletkezéstörténete, amihez a mini nagy részében tehetetlen, fogságban sínylődő Batman pusztán asszisztál – viszont a sztori olyan szempontból is érdekes, hogy közben a megszokottnál sokkal nagyobb szerepet szán a Sötét Lovag hű komornyikjának, Alfrednak, aki a rejtélyes és misztikus események sodrába kerül.

Azrael egy titkos társaság apáról fiúra szálló, misztikus erőkkel felruházott bosszúállója, aki a történet kezdetén éppen fűbe harap. Még időben hazaér, hogy elmondja fiának, ki is ő valójában, és hogy általa most ráhagyott örökségével mit kell tennie. Közben Batman is nyomozni kezd a nagy feltűnést keltett ügyben, és rábukkan a rejtélyes rend nyomára, aminek Aflred társaságában utána is ered. Azrael fia ezalatt kénytelen-kelletlen elfogadja sorsát, és egy furcsa, gnómszerű szerzet, Nomoz segítségével testileg-lelkileg felkészül az előtte álló feladatra: meg kell ölnie LeHaht, a rend renegát tagját, aki módszeresén kiírtja alig tucatnyi, még élő társait. A hajsza a fél világon keresztül folyik, LeHah foglyul ejti Bruce-t, és vagyonát saját céljára akarja felhasználni, hogy a cselekmény szálai végül egy tüzes fináléban fussanak össze, aminek tétje nem a világ, de még csak nem is egy város sorsa, „mindössze” egy ember lelke.

A Sword of Azrael középpontjában az apja terhét vállára vevő, fiatal fiú áll, akinek döntenie kell, hogy a hagyományt folytatva az „igaz ügy” rettenthetetlen és kegyetlen gyilkosává válik, vagy gyökereit megtagadva emberi mivoltát helyezi előtérbe, és a hős útját választja. Ez már csak azért is problémás (az apa emlékének való megfelelni vágyás, és az erkölcsi tartás szembenállása mellett), mert ha a fiú magára veszi a maszkot, tettei a Halál Angyalának tettei lesznek, az ugyanis félig-meddig megszállja őt – kár, hogy ez a konfliktus csak felületesen van jelen a képregényben. Pedig a téma adott, és sokkal jobban ki lehetett volna domborítani a karakter vívódását. De szerencsére a döntés és az odáig vezető út így is teljességgel hiteles, és különben is, a feldobott labda levegőben hagyásáért kárpótol a lendületes történetvezetés, aminek hatását az ötletesen használt, monológból hirtelen dialógussá váló narráció, és a különböző helyszínek közt váltó paneleket összekötő tárgyak és formák is erősítik.

A több szálon futó események gyorsan pörögnek, üresjáratot hiába is keresnénk, minden egyes oldal előrelendíti a cselekmény menetét, és közben a karakterek ábrázolása is makulátlan és ötletes. Nomoz a kis méregzsák archetípusa, aki egyébként meglehetősen komoly szerepe ellenére is elsősorban komikus elemként marad emlékezetes, ahogy agresszívan rendre odaveti Azraelről, hogy mi mindent nem csinál (tekintve, hogy szerinte egyetlen funkciója a büntetés, és más téren vétek tevékenykednie). Batmannek itt részben detektívoldala kerül előtérbe, ahogy összerakja a különös haláleset darabkáit, részben pedig megcsodálhatjuk, hogyan viselkedik fogolyként: O’Neil érezhető derűvel írja azokat a jeleneteket, amelyekben nem fog rajta sem az igazságszérum, sem a kínzás, ráadásul fanatikus fogvatartóját, aki egy Biis nevű démon gazdatestének hiszi magát, alaposan összezavarja egy kis porhintéssel a saját denevérdémonáról. Alfredet pedig kifejezetten jó látni, ahogy a tőle tanult nyomozói fogásokkal nyomon követi LeHah útját, és Azraellel és Nomozzal az oldalán, a fél világot bejárja Bruce nyomában.

Ami a rajzot illeti, Joe Quesada nevét manapság átkozni szokás, de kár lenne elfelejteni, hogy milyen tehetséges művészként is robbant be a képregények világába. Kiválóan ábrázolja Batmant, akinek arcáról kínzása és kihallgatása közben is valósággal üvölt a rettenthetetlenség, a megtörhetetlenség és a végsőkig való elszántság (de említhetném azt a csodálatos panelt a harmadik rész elején is, amin dühösen feláll, miután ellensége ráborított egy polcot), és Azrael kinézete is erőteljesre sikerült – a színező munkája pedig helyenként (főleg amikor vörös árnyalatokat használ) egészen lenyűgöző. A Sword of Azraelben nem nagyon akad olyasmi, ami igazán kiemelkedővé, vagy főleg, klasszikussá tenné – ügyes, jól strukturált, gyors sodrású iparosmunkának ellenben abszolút tökéletes.


Megjelenés: 1992-1993
Történet: Dennis O’Neil
Rajz: Joe Quesada

Olórin, 2008. május 20.