Batman: Halál a családban – Avagy a gyilkos logikai bakik

A Halál a családban című négyrészes Batman-történet alighanem minden idők egyik legjelentősebb DC-képregénye, és nem csak azért, mert meglépte azt, ami addig elképzelhetetlen volt, vagyis megölte a sötét lovag segédjét, a tinédzser Robint, hanem azért is, mert ezt a lépést az olvasókra bízták. Miután az első Robin, Dick Grayson felnőtt, és kilépve a denevér árnyékából, csatlakozott a Tini Titánokhoz, egy új (pofátlanul azonos eredettörténettel rendelkező) segéd, Jason Todd vette át a helyét. De Batman új társa nem talált sok rajongóra agresszív, arrogáns, fékezhetetlen jelleme miatt, és a DC hamarosan feltette a kérdést az olvasóknak: hulljon a férgese? Több mint tízezer rajongó perkált le egy dollárt az emelt díjas telefonos válaszért, és az eredmény szoros volt ugyan, de Robin halála mellett szólt – úgyhogy az irritáló tinédzsert Jim Starlin jól félholtra verette, majd levegőbe repíttette a Jokerrel.

Batmannek egyre több problémája van társával, aki még mindig nem dolgozta fel szülei halálát, így meggondolatlan, öngyilkos akciókba ugrik fejest – amikor pedig a fiú rájön, hogy az anyjának hitt nő csak örökbe fogadta, elszökik otthonról, hogy megkeresse az igazi, még élő anyját. A nyomok a Közel-Keletre vezetnek, és éppen Batmannek is ott akad dolga, köszönhetően az Arkhamból ismét megszökött Jokernek, aki arab terroristáknak akar eladni egy nukleáris rakétát, hogy helyreállítsa siralmas anyagi helyzetét. A sötét lovag és Robin külön utakon indulnak tehát, de persze az anyakeresős és a terroristaütlegelős szálak hamar összefutnak.

Sajnos akkora lyukak tátongnak a történetben, hogy egész Gotham és Metropolis fele is elférne bennük. Kezdetnek például, hogy a fenébe jut hozzá a Joker egy nukleáris rakétához? Igen, tudom, egy dialógusban elmagyarázza, hogy volt egy barátja a hadseregben, aki tartozott neki egy szívességgel. Namost azt is tudom, hogy egy mocskosul korrupt világban élünk, de még a legelvetemültebb amerikai katonák sem dobálóznak félvállról szívesség gyanánt tömegpusztító fegyverekkel, főleg nem őrült gyilkosok kedvéért. Ó, és a Joker el akar adni egy ilyen fegyvert, amivel bőven volna alkalma embereket ölni, hogy pénzhez jusson, aminek segítségével… nos, embereket ölhet. De oké, egy őrülttől nem várhatunk el logikus gondolkodást, így ez még talán belefér. Ellenben érdekes Starlin véleménye a nyomozómunkáról: szerinte, ha egy szüleid cuccait tartalmazó dobozt kapsz, figyelemreméltó teljesítmény, ha rájössz, hogy az édesanyád nevére esetleg találhatsz benne utalást. Bizony, ilyen pengeéles logikától még Holmes szájából is kiesne a pipa, de akadnak még hasonlóan elmés megjegyzések (pl. egy fejbe lőtt ember miért utal egyértelműen a Jokerre?), szóval a sztori mellett maguk a szövegek is neccesek.

És még csak most kezdünk elmerülni a kacagtató véletlenekben. Jason három anyajelöltet hajszol a Közel-Keleten, és mit ad isten, a háromból kettőnek éppen köze van a Joker ügyelmeihez (a harmadik csak szimplán terrorista – elvégre Robin feltételezett anyja mégsem lehet TB-ügyintéző vagy ruhakötő), így persze Batman és társa (merthogy a párányi kis Közel-Keleten elég befordulnod egy sarkon, és rögtön szembetalálod magad az egyetlen ismerőssel pár tízezer kilométeren belül) folyton az őrült vigyoriba botlik. Akárhogy is nézem, mindez csak kínosan erőltetett ürügyek sorozata, hogy a mamakeresési missziót, és a tinédzserölési gazságot valahogy sikerüljön egy történetbe izzadni. Sikerül, de minek?

Egyébként már maga a helyszín is problémás. Batmannek lételeme a nagyvárosi sötétség, az árnyak közt való bujkálás, amit a nyílt, pár kilométeres láthatóságot lazán engedélyező sivatagban kicsit bajos összehozni. Leírva jól hangzik, hogy a dinamikus duó „egyenként” lecsapdossa a lekaszálásukra kirendelt terroristákat, de fél másodpercnyi gondolkodás után rájön az olvasó, hogy az első alkalommal, amikor hőseink kibújnak egy kis sziklácska fedezékéből, több lyuk lesz rajtuk, mint egy szitán. Persze képileg ezt el lehet sumákolni, így a paneleken csak annyit látunk, hogy Batman sötét ökle képen töröl egy rossz fiút, az meg kit érdekel, hogy jutott hozzá 20 méternél közelebb, és miért nem veszik észre a társai, amíg őket is le nem gyakja?

Akad még egy kis Reagen-kritika, meg sok ámuldozás, és együtt érzőn sajgó amerikai szív, hogy milyen pocsék is az élet a Közel-Keleten, hátha ettől intelligensebbnek tűnik az egész (de ha már itt tartunk, az abszurd politikus-Joker ötletéből jóval többet is ki lehetett volna hozni). Bár kár lenne tagadni, hogy a Halál a családbannak akadnak pozitívumai is. Jasont képes arrogáns marhából szimpatikus emberré faragni, hogy halálát kezdeti érdektelenségünk ellenére mégis sajnáljuk, Batman keményebb és agresszívabb, mint valaha, és Superman történetbe hozása is ötletes és indokolt, ahogy a sötét lovaggal való kapcsolatának ábrázolása is jól sikerült. Maga a haláljelenet kivitelezése pedig tényleg ritka merész a szuperhős-történetek mércéjével mérve. Nincs elpatkolás előtti nagyjelenet, megdicsőülés és világmentés, Robint egyszerűen véres húscafattá veri egy gyilkolásban élvezetét lelő mániákus őrült, aztán felrobbantja az anyjával együtt. Nem látunk ilyet minden nap.

A rajzokat Jim Aparo követte el, és nincs is velük semmi gond, sőt, megteszi a magáét, hogy a buta sztori keretein belül a lehető legéletszerűbbnek hassanak a sivatagi akciózások, azok a képek pedig, amik Batmant ábrázolják, ahogy a raktárház maradványai közt megtalálja Robin holttestét, igen erős emocionális töltettel bírnak. De sajnos mindezek az erősségek is kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy élvezhetővé tegyék Starlin hanyag, kizárólag az esemény erejében bízó munkáját. Nagy kár, hogy egy ilyen mérföldkő egy ilyen repedezett, romos, lyukakkal és hibákkal teli utat jelöl.

4/10
Megjelenés: 1988-1989 (Batman 426-429), Magyarországon 1990 és 2017)
Történet: Jim Starlin, Rajz: Jim Aparo

Olórin, 2008. május 6.