Batman: Első év – A sötét lovag születése

Az Első év (Year One) alighanem mocskosabbnak, korruptabbnak, sötétebbnek, reménytelenebbnek és elveszettebbnek mutatja be Gotham Cityt, mint az addigi Batman-képregények együttvéve. Nem csoda, hisz írója Frank Miller, aki soha nem vidám, kedélyes történetiről volt híres. A későbbi Sin City szerzője volt a felelős Fenegyerek ’80-as évek eleji újraértelmezéséért is (nem beszélve első Batman-sztorijáról, a klasszikus The Dark Knight Returnsről), és annak a sorozatnak a hangulatából nem keveset mentett át a sötét lovag keletkezéstörténetébe, ami olyan mélyen pillant a maszk mögé, a motivációk és lelki gyötrődések tengerébe, mint korábban még egyetlen más sztori sem.

De hogy a bűn városának mindent elborító, hősünket formáló szennyét jobban megismerhessük, a sztori James Gordon felügyelőre is éppoly komoly hangsúlyt fektet, mint Bruce Wayne-re, ez tehát nem Batman, hanem kettejük története – és a történet kettejük Gothambe érkezésével kezdődik. A fiatal, milliomos férfi 12 év után tér vissza szülőhelyére, nem tudjuk, távozása óta merre járt, és mi történt vele, az azonban rögtön nyilvánvaló, hogy űzi valami, hogy démonokkal viaskodik, és így rokonlelke a felesége terhessége feletti öröm és keserűség közt őrlődő, a város menthetetlen veszettségén hitetlenkedő nyomozónak. Végül az utca problémájának gyökerét mindketten a korrupcióban látják meg, és azzal szállnak szembe.

Az Első év tehát nem vonultatja csatarendbe a denevérember egyetlen klasszikus ellenségét sem, nincs sem Joker, sem Madárijesztő, de Batman maga sem misztifikált, szinte legyőzhetetlen szuperhős még: első bevetésén egy szedett-vedett, 3 tagot számláló piti banda is kis híján elveri rajta a port, és a későbbiek során sem kerül ki sérülések nélkül a korrupt rendőrökkel vívott csatáiból. Ezt a realizmust erősíti a két fő karakter kidolgozottsága, és vívódásaik nyers belső monológokkal való érzékeltetése is. Mindketten jóval mélyebbek a szokásos, csuklóból felskiccelt jófiú-sablonoknál. Gordon gyarló, feleségcsaló, szükségből törvényt szegő ember, aki a középkor nyomasztóan ábrázolt problémáival küszködik, fojtogatja a korrupció, fiatal kolléganője iránti vonzalma, és döntésképtelensége Batmannel kapcsolatban: vajon a maszkos igazságosztó barát vagy ellenség? Valójában egy mély lelki sebektől szenvedő ember, aki még ennyi év után sem tette túl magát szülei halálán, ez a tény pedig képtelenné teszi az átlagemberek mindennapi életére. Megszállottságának talán legpéldásabb érzékeltetetése az, amikor (még “denevérré válása” előtt) egy komoly sebből vérezve nem hívja be a sebészetben jártas Alfredot, mert inkább meghal, mintsem még egyetlen percet várjon, hogy kitalálja, hogyan keltsen félelmet az alvilágban.

Maga a történet fordulatos és izgalmas, nem elégszik meg a szokott sablonok rutinszerű egymásra pakolásával, és a főhős detektív oldalát ugyanolyan gondosan hangsúlyozza ki, mint harcban való jártasságát, így a noir-elemekkel dúsított krimi és a dinamikus akció szépen megfér egymás mellett. A csúcspont viszont kétségkívül a felrobbantott ház romjaiba beszorult denevérember, és az ő lemészárlására odarendelt rendőrségi kommandó döbbenetes intenzitású küzdelme, ami majdnem a teljes harmadik részt igénybe veszi – egészen nagyszerű képekkel elmesélve.

És ha már képek: David Mazzuchelli rajzstílusa rendkívül erőteljes és magával ragadó. Nyers, sokszor csak a leglényegesebb elemeket kiemelő kontúrjai vonzzák a tekintetet, a leginkább drámai pillanatokat pedig Richmond Lewis (egyébként jellegzetesen milleres) erős kontraszthatásai emelik ki: legtöbbször a fekete-sárga kompozíciót alkalmazza, de néha a klasszikusabb, mindenféle hátteret nélkülöző fekete-fehér képekhez nyúl. Nagyszerű például, ahogy a társa korrupt módszereire rádöbbenő Gordon járőrözését egyetlen, az oldal közepére beillesztett kép szakítja meg, melyen Bruce magányosan, szomorúan térdel a szülei nyugvóhelyét jelző két sírkő előtt. Ez az egyetlen kép többet mond a férfi majd’ 20 év alatt sem múló fájdalmáról, mint sokoldalnyi gazdagon illusztrált dialógus.

Apró hibái vannak csak Miller és Mazzucchelli Első évének, például Selina, vagyis a Macskanő karakterének teljesen felesleges, sőt kissé erőltetett felvezetése, amit nyugodtan megspórolhattak volna (és a vicc az, hogy a figura ilyen különösebb cél nélkül való történetbe erőszakolása nem utoljára fordul elő a sötét lovag első éveit elmesélő képregényekben). De az efféle apróságokat leszámítva a világ egyik leghíresebb Batman képregénye tökéletesen méltó a műfaj minden rajongójának figyelmére. Annak idején egyébként ez képezte volna az alapját Darren Aronofsky Batman-filmjének, és a forgatókönyvbe maga Miller is besegített volna. Végül ez dugába dőlt, Aronofsky helyét pedig Christopher Nolan vette át, aki a Batman Beginsben feltárta azt az időszakot, ami még az Első évből is kimaradt, még mélyebbre ásva a karakter lelkében, és még erőteljesebben éreztetve vívódását, ami Batman megszületéséhez vezetett. A képregény többet burkol a múlt misztikus ködébe, a film pedig az átlényegülés minden pillanatát végigköveti. Más-más, de mindkettő ugyanolyan nagyszerű.

9/10
Megjelenés: 1987 (Magyarország: 2005)
Történet: Frank Miller
Rajz: David Mazzuchelli

Olórin, 2008. február 21.

Facebook Hozzászólások