Batman: Contagion – Ököllel a vírus ellen

Hiába, a pénz beszél, mindenki más meg kussolhat. Ugyan a Knightfall saga befejezése után a DC egyfajta ígéretet tett az olvasóknak, hogy a féltucatnyi Batman-cím mindegyikét legalább egy évig külön történetek mentén folytatják, ezt bámulatos gyorsasággal átgondolták, amikor az eladások szép lassan esni kezdtek. Ígéret balra ki, új, az összes denevér-képregényt átfogó, nagyszabású crossover-esemény jobbról be. A sebtében összehívott brainstorming eredménye egy egészen kecsegtető, bizonyos szempontból még eredetinek is nevezhető történet lett, amiben a Sötét Lovag egy minden eddiginél halálosabb, láthatatlan ellenséggel kerül szembe: egy pusztító vírussal, ami egész Gothamet veszélyezteti. Bár a 11 rész során fel-felbukkan a főszereplő néhány jellegzetes ellensége is, a hangsúly végig a járván elleni küzdelmen van, ez pedig ígéretes koncepció. Kár, hogy csupán egy teljesen átlagos színvonalon sikerült kivitelezni.

A figyelmeztetés Azraeltől érkezik: egy halálos vírus van úton Gothambe, és pár nap alatt temetővé változtathatja az egész várost. A járvány kiindulási pontja egy alaszkai kisváros, ahol több százan haltak meg, ám az esetnek volt egy túlélője is. Míg Batman helyben próbál megbirkózni a válsággal, Robin antitestek reményében a túlélő után indul, ám nem ő az egyetlen, aki keresi: bár Gotham hatalmasai közül néhányan elzárták magukat Babilon Tornyába, egy erődszerű, magas épületbe, elkéstek, mert a vírus köztük is megvetette a lábát, így öt millió dolláros vérdíjat tűznek ki a túlélő fejére, aki egyetlen reményük lehet az életben maradásra. A játszmába bekapcsolódik Macskanő, Azrael, Pingvin, Éjszárny és Méregcsók is, miközben az ostoba városvezetés nem tud mit tenni az egyre súlyosbodó válsággal.

Batman az igazságtalanság elleni harc megszállottja, a bűn fáradhatatlan ostora, aki félelmet keltve az éjszaka sötétjéből csap le az alvilágra, így aztán különös húzás egy vírust választani fő „ellenségének”. Különös, de éppen ezért ígéretes: az önmagukat állandóan ismételgető szuperhős-képregények világában (amelyeknek, nem árt hozzátenni, nem a ’90-es évek volt a legjobb időszakuk) sosem árt, ha végre valaki veszi a fáradságot, és egy újfajta, de legalábbis nem szokványos megközelítési módot választ, egy olyan sztorit mesélve el, ami nem kifejezetten jellemző a főhősre. Az alapötlettel így hát nincs is semmi baj, de amit az írók kihoznak belőle, az több szempontból is csalódást keltő. Az igazi főszereplőnek itt a járvány elterjedésével lassan a totális összeomlás felé tartó Gothamnek kellene lennie, de sem az írók, sem a rajzolók nem képesek megragadni a szörnyű, tömeges elhalálozások és zavargások alatt roskadozó város hangulatát. Néhány jól eltalált panelt leszámítva úgy tűnik, a szokatlan sztori ellenére a cselekmény a maga teljesen szokványos útján halad.

A hősök nyomoznak a túlélők után (mert mint időközben kiderül, több is van), közben újra és újra összecsapnak a rosszfiúkkal, kényszerű szövetségeket kötnek, vagyis a várost fenyegető vírus koncepciója egy szokásos csihi-puhi Batman-kaland ürügyére redukálódik. Közben Robin és Macskanő valószínűtlen, különös kettőse meglepően jól működik, de ezt leszámítva sajnos a karaktereknek sem jutnak emlékezetes pillanatok. A lassan haldokló Gothamnek erőteljes érzelmi reakciókat kellene kicsalnia az azt évek óta védelmező hősökből, és különösen igaz ez Batmanre, akiről ellensége, Bane, nem is olyan régen azt mondta, hogy egy a bűnös várossal. Itt lett volna a helye és az ideje annak, hogy ugyanazok az írók, akik ezt a kézenfekvő metaforát felállították, most elmélyítsék, és megmutassák, hogyan éli meg a Sötét Lovag az otthona pusztulását – de erre hiába várunk. És csak a sablonok szintjéig jutnak el az írók a szereplőknek a Robin megbetegedésére adott reakcióival is (egyébként meg ki más kapná el a járványt, és feküdné végig félholtan a sztori felét, mint ő?). Ami pedig a válság megoldását illeti, az bizony ritka ostobára sikeredett: miután hőseink végigbunyozzák, -üldözik és –rohangálják a teljes sztorit, Azrael – persze mikor már minden remény oda – hipp-hopp kiötli a megoldást egy régi könyv fellapozása után, és a kezükbe nyomja az ellenszer képletét. Jujj.

Ami még értékelhető ötlet a Contagionban, az a gothami hatalmasok elzárkózása a Babilon Toronyban, amiben persze (jó erősen sulykolt) metaforákat is meg lehet látni, és ezt a vonalat az írók egészen ügyesen és következetesen viszik végig. Csúcspontja Méregcsók sajátos kis ámokfutása a szerencsétlen, milliomos hímcsorda öltönyös tagjai között: van egy kis kellemesen gonosz és szatirikus felhangja. És ha már itt tartunk, a második Macskanő-rész is megér egy misét túlfűtött, agresszív feminizmusával, és apró szexuális utalásaival. Ha ilyesmikből úgy tízszer több lenne, akkor a Contagion akár még egy nagyon jó crossover is lehetett volna. Így csak közepes, viszont feldobta a labdát a Legacy című folytatásnak, ami szerencsére már jobban sikerült.

Megjelenés: 1995 (11 rész: Shadow of the Bat 48-49, Detective Comics 695-696, Robin 27-28, Catwoman 31-32, Azrael 15-16, Batman 529)
Történet: Alan Grant, Chuck Dixon, Dennis O’Neil, Doug Moench
Rajz: Vince Giarrano, Tommy Lee Edwards, Mike Wieringo, Dick Giordano, Barry Kitson, Kelley Jones, Graham Nolan, Jim Balent,

Olórin, 2008. július 2.