Batman: Az első 70 év

Batman szerelmei:

Aki olyan nehéz életpályát választ, mint Batman, bizony sok mindenről le kell mondania. Ezek közül az egyik legfontosabb talán a szerelem. Bruce Wayne első kedvese Julie Madison volt, aki nem sokkal a Denevérember debütálása után, már 1939-ben feltűnt a „Detective Comics” #31-ben, és bár Julie átmeneti elmezavarának köszönhetően Batman egyik első kalandját Magyarországon élte át (ahogy az Aranykorral foglalkozó fejezetünkből kiderült), sőt, a „Batman és Robin” című mozifilmben is felbukkant, ez a románc bizony rövid életű volt, és nem hagyott mély nyomot a képregény-történelemben. A következőkben Julie és a többi futó kaland helyett azokat a hölgyeket vesszük sorba, akik Bruce életében meghatározó szerepet játszottak.

Macskanő, Batman igaz szerelme

Első színrelépése: 1940, Batman #1
Megalkotói: Bill Finger és Bob Kane

A 69 éve tartó se veled, se nélküled kapcsolatban élő Bruce és Selina a szuperhősös képregények egyik legjellegzetesebb férfi-női párosa. A karakter varázsa abban rejlik, hogy már a kezdeti években sem volt egyértelműen negatív figura, ám az utóbbi években folyamatosan hol a jók, hol a rosszak térfelére állt. Akárhogy is keverte a kártyákat, lopott, csalt, hazudott, Batman sosem tudott közömbös maradni iránta. A rajongók úgy tartják, Selina Kyle az egyetlen, igaz szerelem Bruce Wayne és Batman számára egyaránt.

Első megjelenésekor még csak a „Cat” névre hallgató szereplő külsejében egyáltalán nem hasonlított macskára. A noir műfajából átvett femme fatale egyből elcsavarta a Köpenyes igazságosztó fejét. A nappal társasági életet élő dáma, éjszakánként kedvtelésből lopott értékesebbnél értékesebb ékszereket, műtárgyakat, sokszor csak azért, hogy Batman figyelmét felhívja magára. Első néhány megjelenése során szinte történetről történetre fejlődött a szereplő külseje. Hogy nevéhez hű legyen, elsőként a teljes arcát eltakaró macskafej maszkot kapott, és a továbbiakban egy tigrist meglovagolva járta Gotham városát. Mivel ebben nem volt olyan csábító, a továbbiakban macskafülekkel ellátott kámzsát viselt, majd álarcot is kapott. Az 1950-ben megjelent „Batman” #62-ben Macskanő új eredetet kapott; eszerint Selina egy légi katasztrófát túlélt utaskísérő, aki a balesetben beütötte fejét, amnéziás lett, és tudatzavar okozta a bűn iránti vonzalmát. Ezek után többször segített Batmannek nyakon csípni néhány bűnözőt, míg utolsó két szereplése alkalmával ismét visszatért a bűn útjára. A Föld-1-es és 2-es Selina története itt válik el egymástól.

Tekintve, hogy a Macskanő karaktere ellentmondott a Comic Code-ban megfogalmazottaknak, az alkotók az Ezüstkorban többnyire mellőzni kényszerültek a karakterét. A kiadó úgy látta, Selina Kyle figurájában túl sok a szexuális töltet, illetve mivel nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy pozitív vagy negatív karakter, túl sok bajt okoz; Batman ugyanis, mivel nem volt közömbös a nő iránt, többször futni hagyta, noha a Comic Code kimondta, minden elkövetett bűnért jár a büntetés. A Macskanő csak a televízióban és a sorozatból készült filmben megelevenedő, Julie Newman, Lee Meriwether és Eartha Kitt által alakított változatnak köszönhetően szerepelt ismét a képregény lapjain. Ebben az időszakban – akárcsak az élőszereplős megfelelője – Jokerrel, Pingvinnel és a többiekkel szövetkezni kész, igazi rosszlány volt.

A Bronzkorban létrehozott Föld 2-es verzió története ott folytatódik, ahol az Aranykorban utoljára láthattuk a Macskanőt. Miután rövid időre ismét megingott, végleg fel kívánt hagyni a bűnözéssel, és hozzá ment Bruce Wayne-hez, akinek leánygyermeket szült (ő volt Helena). Selina ekkor már be merte vallani, hogy nem baleset okozta tudatzavar vitte a bűn útjára. Kiderült, hogy előző férjével megromlott a viszonya, így elválltak. A férfi annyira haragudott rá, hogy elzárta előle a házukban maradt összes holmiját, ezért Selina éjszaka betört volt otthonába, ami igen rizikós játék volt, tekintve a férfi mennyire hirtelenharagú és agresszív tudott lenni. A lány maga is meglepődött, hogy mennyire élvezte az éjszakai kalandot. Hogy elfeledje fájdalmát és gondjait, éjszakánként kedvtelésből drága műkincseket és ékszereket kezdett lopkodni, egyre nagyobb és nagyobb kihívások elé állítva magát. Ám ez az életmód már a múlté volt, Selina ugyanis boldogan élt Bruce-szal és lányával, Helenával, egészen a napig, míg egy bűnöző zsarolással arra nem kényszerítette, hogy ismét bújjon macskajelmezbe és lopjon el egy különleges műkincset. A Föld-2-es Selinának ez volt az utolsó kalandja.

Miután a Krízis eltörölte a Multiverzumot, és ezzel különböző Macskanő-változatokat, Frank Miller „Első év” című műve adott új eredetet a karakternek. A történet szerint Selina egy domina szerepben dolgozó prostituált, aki, látva Batmant a tévében, kedvet kapott az éjszakai jelmezes kalandokhoz. A 90-es években a Michel Pfeiffer által megformált, szexi és skizoid Macskanő, és a „Rajzfilmsorozat”-ban megjelenő dögös állatvédő és tolvaj karakter népszerűségének köszönhetően Selina a képregényekben is egyre többet szerepelt, sőt, több saját minisorozatot és egy folyamatosan megjelenő, önálló címet is kapott, melyben Batmantől teljesen független kalandokat élt át, ám a nagy eseményeknek ő is része volt. A „Batman Visszatér”-ben Michelle Pfeiffer egy magányos és alázatos titkárnőt alakít, aki túlságosan is kíváncsi főnöke, Max Shreck üzleti ügyei iránt. Mikor Shreck rájön, hogy alkalmazottja túl sokat tud, kilöki az iroda ablakán. Selina több emeletet zuhan, ám a kóbormacskák visszanyalogatják az életbe, sőt, akrobatikus képességekre is szert tesz a cicák harapdálásától. A továbbiakban szerelembe keveredik Bruce Wayne-el, majd asszisztál a Pingvinnek Batman befeketítéséhez, ám kiderül, igazából ő végig csak főnökén akart bosszút állni.

Saját sorozatában többet megtudhattunk gyerekkoráról, és arról, milyen út vezetett a bűnöző életmódhoz, majd pedig a megjavuláshoz. A 93-94 között zajló, nagy eseményben, a „Knightfall”-ban Macskanő rájön, hogy Batmant Azrael helyettesíti, és miután Bruce felépül, együtt erednek Valley nyomába. Bruce ekkor már teljesen megbízott Selinában, és a következő történetekben a Macskanő, mint a denevércsalád tagja harcol a jó ügyért. A Gothamet fenyegető vírus („Contigion”) vagy az egész várost elpusztító földrengés („Cataclysm”), és azt követő káosz („No Man”s Land”) okozta bonyodalmak a három Batman-sorozatban, a „Robin” és a „Catwoman” címekben jelentek meg, ebből is láthatjuk, Selina fontos szerepet töltött be ezen események során. Az 1999-2000 között futó „Batman: Dark Victory”-ban Selina arra a felfedezésre jut, hogy ő Carmine Falcone lánya, így Rómába utazik („Catwoman: When in Rome”), ám ezt nem sikerül teljes biztossággal bizonyítania.

Az „Infinite Crisis”-t követő egy éves előreugrás után Selina felhagyott az éjszakai bűnüldöző élettel, elköltözött Gothamből, ekkor már anyaként láthatjuk viszont. Lánya neve (akárcsak a Föld-2-es verzióé) Helena, ám itt az apa ismeretlen. Selina azonban nem bír sokáig ellenállni a kísértésnek, így ismét jelmezbe bújik, ám Gothami kiruccanásából visszatérve azzal szembesül, hogy lányát elrabolják. Miután sikerül kiszabadítania, rádöbben, kettős élete csak veszélyt hoz Helenára, így adoptálja a Babát. Az utóbbi években Bruce és Selina kapcsolata egyre szorosabbá vált. A „Hush”-ban Batman felfedi Selina előtt titkos alteregóját, ám mégsem maradhatnak együtt. A „Heart of Hush” című folytatásban Thomas Elliot elrabolja Macskanőt, és élet-halál közti állapotban tartva, csapdát állít Batmannek. Miután sikerül megmentenie Selinát, Bruce szerelmet vall neki. Tragikus fordulat, hogy nem sokkal ezután hősünk távozik az élők közül, így nem tudhatjuk, mikor teljesedhet be végre ez a különös, végzetes erejű szerelem.

Vicky Vale, az állandó futó kaland

Első színrelépése: 1948, Batman #49
Megalkotói: Bill Finger és Bob Kane

Vicky Vale-ben az égvilágon nincs semmi különleges. Valamiért mégis releváns szereplő tudott maradni, még majd’ hatvan évvel első felbukkanása után is. Vicky egy egyszerű Lois Lane-kópia, akinek lényege, hogy hol Batman, hol pedig Bruce Wayne iránt táplál romantikus érzelmeket, vagy éppen egyszerre a kettőbe van belehabarodva. Mivel munkáját tekintve – akárcsak Lois – újságíró és riporter, állandóan a Köpenyes igazságosztó titkos alteregója után nyomoz. 59 év alatt többször sikerrel járt, főként a ’48 és ’64 közötti időszakban, míg Julius Schwartz a ő karakterét is kiselejtezte. Azokban a sztorikban, ahol Vicky Vale feltűnt, a megoldandó probléma az volt Batman számára, hogyan csapja be ismét a lányt, hogy az átmenetileg ismét elhiggye, Bruce és Batman nem egy és ugyanazon személy.

Vicky egy jelentéktelen szerepben tért vissza, mint házas nő a hetvenes évek végén, míg ’83-ban ismét Bruce szerelemi érdeklődésének tárgyát képezte. A románc a Macskanővel folytatott rivalizáláshoz vezetett, ám nem tarthatott sokáig, mivel a kontinuitást átíró Krízis a vörös riporternőt is eltörölte a történelemből. Persze a ’89-es Batman moziban való feltűnése ismét helyet biztosított neki a képregény lapjain és Bruce szívében néhány évre. Ám mivel hősünknek sosem akaródzott felfedni titkos személyazonosságát a lány előtt, ez a sötét titok megmérgezte kapcsolatukat, így Bruce elhagyta őt. Az, hogy a Vicky karaktere – Selináéval ellentétben – a mozisiker ellenére sem tudott hosszabb ideig megmaradni a képregény oldalain, részben annak is betudható, hogy a film semmilyen újítást nem alkalmazott, korábbi papíron való megjelenéseihez hasonló, jellegtelen karakternek állította be, mint aki csakis azért van jelen, hogy folyton bajba kerülhessen, a hős pedig megmenthesse a dekoratív, ám a díszletelemek közül aligha kiemelkedő női alakot.

Batman halálát követően a „Battle for the Cowl” történetben Vicky ismét szerephez jut, felfedezni véli ugyanis, hogy Bruce és Batman is körülbelül egyazon időben tűntek el a városból. Megkezdi a nyomozást, mely végül nem csak a karakter története során számtalanszor megtett felismeréshez vezet, de a denevércsalád összes tagjának titkos alteregóját sikerül felfedeznie.
Vicky Vale a képregényen kívül több élőszereplős, és animációs filmben szerepel, ugyanis ha Bruce Wayne-nek barátnőre van szüksége, Vicky Vale neve folyamatosan a képregény – és forgatókönyvírók tudatában van. Bár eddig senkinek nem sikerült érdekesen ábrázolni őt, vagy némi frissességet vinni karakterébe (kivéve talán Miller-t és Lee-t, akik egy arrogáns, ám igazi nehézbombázót varázsoltak belőle az „All-Star Batman and Robin: The Boy Wonder” első számában), Vicky rendületlenül újra és újra feltűnik a Denevérember mellett. Talán egyszer Bruce figyelmét is tartósan megragadja.

Talia Al Ghul, Batman fiának anyja

Első színrelépése: 1971, Detective Comics #411
Megalkotója: Denny O’ Neil

Számos oka van, amiért Batman karaktere logikusan olyan nőkhöz vonzódik, akikről nem teljesen egyértelmű a jóhoz és a rosszhoz, a törvényességeshez és az igazsághoz való viszonyuk. Talia figurája összetett, és érdekes, ezért nem csak egyszeri barátnő volt Bruce számára; tettei fontos következményeket vontak maguk után, motivációi világosak voltak, személyisége igen komplex. Gyönyörű, intelligens, mégis van valami, ami Bruce és Talia szerelmének útjában áll. Nem más, mint a tény, hogy Talia Batman egyik legveszélyesebb ellenfele, Ra’s Al Ghul lánya.

Talia Al Ghul és Batman első találkozása az „Into the Den of the Death-Dealers!” című történetben esett meg, mikor is a Sötét Lovag megmentette Taliát Dr. Darkk fogságából, aki a lány apján akart bosszút állni. Kettejük különös viszonya, az ellentét okozta vonzalom már itt megmutatkozik, ugyanis a konfliktus végén Talia lelövi Drakkot, hogy megmentse Batman életét. Így bár hálával tartozik neki, mégis el kellene őt ítélje. Ez a kettősség és ellentmondás folyamatos a kapcsolatukban. A rá következő történetben (Batman #232) Ra’s, miután Robint elrabolják, feltűnik a batbarlangban, és felajánlja Batmannek a segítségét, mivel – állatása szerint – Taliát ugyanazok rabolták el, mint Dick-et. A köpenyes igazságosztó azonban rájön, hogy mindez csak Ra’s által kitervelt cselszövés, így akarta tesztelni ugyanis Bruce-t, valóban méltó-e a lánya szerelmére. Bár Batman is érez valamit Talia iránt, visszautasítja ellenfele ajánlatát, mely a lány kezére, és az Orvgyilkosok Ligájának vezetői pozíciójára szól.
Az 1987-es, klasszikus „Son of the Demon” című képregény-kötetben Batman keresi meg Ra’s-t, hogy segítségét kérje egy gyilkossági ügy megoldásához. Kiderül, hogy a gyilkos ugyanaz a személy, aki anno megölte Ra’s feleségét. A történet szerint Bruce és Talia ismét közel kerülnek egymáshoz, majd össze is házasodnak, Talia nem sokkal később teherbe is esik. Bruce-t megváltoztatja a gondolat, hogy apa lesz, és mindent megtesz, hogy megóvja szerelmét és születendő gyermekét. Mikor Quayin, a Batman és Ra’s által keresett orvgyilkos ügynökei megtámadják Taliát, kis híján Bruce életébe kerül, hogy meg tudja védeni várandós feleségét. Talia nem bírja tétlenül nézni, ahogy Bruce megváltozik és feladja korábbi életét, azt hazudja, hogy közös gyermekük elvetélt. A hír hallatán Bruce megtörik, kapcsolata feleségével pedig megromlik, így elvállnak, a Sötét lovag pedig visszatér Gothambe. Talia fiúgyermeknek ad életet (akinek neve Ibn al Xu’ffasch), és árvaházba adja, ahol egy amerikai pár fogadja örökbe.

Az 1992-ben megjelent „Birth of a Demon” mely Ra’s életét követi végig, újrameséli Talia eredetét is; e történet szerint az anyját nem megölték, hanem drogtúladagolás áldozata lett. A „Son of the Demon”-ban bemutatott házasságot és a gyermek születését az 1994-es „Zero hour” esemény kitörölte a kontinuitásból. Így volt ez egészen 2006-ig, mikor is a „Batman and Son” történetben feltűnt Damien, mint Bruce halottnak hitt fia.
Talia az utóbbi években hol, mint barát, hol, pedig mint ellenség tűnt fel. A „No Man’s Land”-ban az ő bátorítására tér vissza Batman Gothambe, hogy megmentse a várost, az „Under the Hood”-ban viszont – bár úgy tűnik, kezdetben csak segíteni akar a feltámasztott fiún – Bruce ellen fordítja Jason Toddot. Taliára általánosan jellemző, hogy folyamatos morális kétségek gyötrik; egyrészt hűséggel tartozik apjának, tiszteli őt, így segít neki tisztességtelen üzleti ügyeinek lebonyolításában. Másrészt azonban tudja, hogy amit cselekszik, erkölcsileg helytelen, és emiatt folyamatosan őrlődik ellenségeskedő apja és szerelme közt. Bár Talia és Bruce szerelme klasszikus konfliktusokon alapszik, az évek során számos, izgalmasabbnál izgalmasabb színezetet kapott viszonyuk. Egyszer talán Talia a filmvászonról is visszaköszön, addig azonban be kell érnünk rajzfilm változataival, melyek hűen követték a legjobb Talia és Ra’s Al Ghul képregény sztorik cselekményét.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16