Nem találom a szavakat. Rédei Viktória zseniális írás- és szerkesztésmódjának velejét nehéz bármihez hasonlítani, vagy önmagában megközelíteni, pedig Gyuricza Márta képalkotásaival együtt olyan könnyen és élvezetesen fogyasztható, hogy kellene...
Marco Polo utazásainak, a nagykán udvarában töltött tizenhét évének története pár évtizede minden könyvespolcon ott volt, jelentőségét történelem- és földrajzórákon dolgoztuk fel. Ibn Battuta, Magellán, Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry...
Hazánkban a tizenkilencedik század óta a (nyomtatott) sajtó tartozéka az illusztráció mellett a karikatúra, a huszadik óta a képregénystrip. Menőbb napilapok, hetilapok státuszból is elengedhetetlen, és sajnos mára nagyrészt...
Negyedik füzetével a világ, a szereplők és az alapkonfliktus bemutatása megtörtént. Hogy miért öt évvel a negyedik füzet megjelenése után írunk róla? Hiszen a negyedik füzet 2018 májusában volt...
A Szépirodalmi Figyelő kiadó legújabb képregénykötetének fülszövege sokat ígér, „A közismert Produkt havilapban megjelent képregényciklus a kiadvány emblematikus sorozatának számított, remekműnek, amely egyszer és mindenkorra megváltoztatta a lengyel képregényt.”...
© 2003-2013. kepregeny.net / 2013-2023. kilencedik.hu - képregények és a többi nyolc...
„Amikor meghallottuk, hogy Obama, a megválasztott elnök gyűjtője a Spider-Man képregényeknek, tudtuk, hogy ennek a két történelmi személyiségnek találkoznia kell egy füzetünkben” – indokolta Joe Quesada, a Marvel főszerkesztője azt a meglepő lépést, hogy egy különleges kiadással tisztelegnek Barack Obama beiktatásának.
„Az olyan történelmi eseményeknek, mint ez, helye van a képregényeinkben, mivel a Marvel Univerzum a mi világunkban játszódik. Egy Pókember-rajongó beköltözése az Ovális Irodába olyan esemény, amelyről meg kell emlékeznünk a The Amazing Spider-Man lapjain.”
Valóban nem ez az első alkalom, hogy a Marvel különszámmal emlékezik meg fontos, valós eseményekről – a 2001. szeptember 11-i eseményekről egy J. Michael Straczynski által írt Spiderman történettel emlékeztek meg a terrorista támadás után néhány nappal, aminek a teljes bevételét jótékonysági célokra ajánlották fel.
Forrás: sfportal.hu