Azok a 90-es évek!

Nagy öröm volt számomra, amikor meghallottam, hogy ez a képregény végül megjelenik nyomtatásban, és magyarul! (Eredetileg angol nyelvű digicomicnak készült.) Hazai alkotóktól ilyen jellegű munka talán nem is született még.
Egyébként nem vagyok nagy rajongója a zenés életrajzi képregényeknek. Talán azért sem, mert mindkettő terület túl közel áll hozzám, és ez a fajta keresztezés mindig kevesebbet ad annál, amit elvárok tőle. Szűk tucatnyi ilyet olvastam, és mindegyik abból állt, hogy felmondták a leckét, mint amit már ismerhettünk magazinokból, könyvekből. Utóbbiakhoz képest viszont zanzásított anyagokról beszélhetünk. Ugyanakkor kiválóak arra, hogy egy-egy előadó vagy együttes pályaképének gyors metszetét mutassák, ráadásul egy olyan korszakban voltak népszerűek, amikor kevés összefoglaló információ állt rendelkezésre a rajongók számára. És valahol teljesen rendben van az, hogy egy 90-es években fénykorát élő zenekart egy akkoriban dívott formában dolgozzanak fel.

Nem mondom, hogy ez a képregény nemzetközi szinten újradefiniálja az egyébként mintha eltűnőben lévő műfajt, de néhány dolog mindenképpen elmondható róla, ami társairól nem. (És itt nem a hazai mezőnyre gondolok, hiszen ahogy utaltam rá, ebben a műfajban hazai munka talán nem született még, sőt az alkotók is eleve a nagyporondra léptek ki, így értelemszerűen én is a teljes rocker képregényes mezőnnyel hasonlítom össze.)
1: Oravecz Gergely rajzai színvonalban veri az általában középmezőnyt felvonultató rajzolókat. A becsületes terjedelmű képregényen látszik, hogy igyekszik rajzait „rövidre fogni”, de egyszerűségükkel is rögtön elkapja a szereplők karakterét. Háttereket tehát sokszor kispórol, a lapok valóban szellősek, de ami fontos, az ott van, és nem igyekszik kamutónusozással és -textúrákkal kitapétázni azt. Ugyanakkor nem spórolt ott, ahol képregényes kollégái szoktak: amikor szerzőtársával egy konkrét tárgyat szerepeltetnek a képregényben (pl. lemezborítók gyakori kelléknek számítanak egy ilyen munkában, ahogyan a plakátok és feliratok is), akkor nem egy képregényesre fotósoppolt valamit rak a képkockába, hanem veszi a fáradságot és megrajzolja azt. És hát Oravecznek van egy saját, jól felismerhető stílusa, amiért megbocsájtjuk a korábban említett időoptimalizálásokat is.
2: Dudich Ákos gyakorlott zenei újságíró, de képregényszerzőként mégis ez a bemutatkozó munkája. Marha jót tett a munkának újságírói háttere, hiszen adaptáció helyett önálló kutatással találkozhatunk. Azt is el tudta érni, hogy kapcsolatba lépjen Billy Gould basszerossal. (Ez utóbbi persze kétélű fegyver életrajzok esetében.) Már képregényírói érzékére utal, hogy igyekezett egy történeti ívet teremteni munkájának. Persze, vannak együttesek, ahol ez szinte magától megy, a Faith No More éppen ilyen: színes kezdetek, fényes csúcsok, törés és győzedelmes visszatérés. Apróság, de számomra kellemes meglepetés volt, hogy mekkora hangsúlyt fektetett a helyi, San Francisco-öböl szcénára, hiszen innen Magyarországról nézve a hely szelleme jelentéktelennek tűnhet.
Műfajból eredő nehézség az, hogy rövid terjedelemmel kell átfognia több évtizednyi történetet. Nem lehet ezt úgy előadni, mint más képregényt, ahol egy-egy jelenetre több oldalt szánhatnak, a panelek egymásra rímelhetnek, lendületet adva a képregénynek, hanem szinte kockánként kell lépdelni jelenetről jelenetre, témáról témára. Dudich ezt megoldja úgy, hogy nincs túlírva, és Oravecz friss rajzai is pótolják a fentiekből származó lendületvesztést. Szóval becsületes munka lett.
Szabó Zoltán Ádám

Cím: A Faith No More Képes Testamentuma
Szerző(k): Dudich Ákos, Oravecz Gergő
Kiadó: Konkrét könyvek
Ár: 3290 2800 Ft
Formátum: puhafedeles kötet
Terjedelem: 82 oldal
Megjelenés: 2020.03.15.
Megvásárolható: Könyvesboltok
Online vásárlás: kepregenymarket.hu
Bevásárlólista: Loading

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: