Az utolsó boszorkányvadász

Az utolsó boszorkányvadász

Vin Diesel olyan alkotásokkal alapozta meg a hírnevét, mint a Pitch Black – 22 évente sötétség, a xXx vagy a Halálos iramban, amiből már hét rész elkészült. Ezek alapján egy keménykötésű fenegyerek imázsa alakult ki róla a köztudatban, aki tökösen odavág, ha kell. Volt is aztán nagy felhördülés, amikor 48 évesen – ó, minő borzalom – pocakot növesztve kapta le egy paparazzi. Én jót mosolyogtam az emberek reakcióin, és nem csak azért, mert a színész is ember, hanem mert aki látott már egy interjút Vin Diesellel, az tudja, hogy a való életben mi sem állhatna távolabb tőle a róla kialakult képnél. Vin Diesel ugyanis a mackós, melegszívű jó munkásember, akiből mindenki baráti körében található legalább egy, és aki történetesen szereti a Vin Diesel filmeket.

Így amikor az ember lát egy filmet, amiben voltaképpen ő szerepjátékozik egyet, akkor nem is tud haragudni a kész műre, noha ajánlani is legfeljebb ezzel a figyelmeztetéssel tudja a nagyérdeműnek, és akkor se nagyon. Pedig belenézve Vin Diesel (született: Mark Sinclair Vincent) boci szemébe, szeretné ő ajánlani, meg sok sikert kívánni, de Az utolsó boszorkányvadászt nem lehet azzal vádolni, hogy jó film, legfeljebb azzal, hogy bűnös élvezet. Azonban az általa elkövetett hibák jellemzőek napjaink fantasy filmjeinek teljes zsánerére, így már ezért is megéri tüzetesebben szemügyre venni.

Pestisfa

Hősünk, Kaulder viking boszorkányvadász, aki feleségét és lányát pestisben veszítette el, melyet a nagyhatalmú Boszorkánykirálynő küldött az emberekre. Így hát felcsatolja övére lángoló kardját (ami csak kivonva lángol, így nem kockáztatja meg, hogy felgyújtja vele nadrágját), és többedmagával útra kel, hogy bosszút álljon családjáért. Ezt még a prológusban lezavarja, és végez is a Boszorkánykirálynővel, hogy ő cserébe halhatatlansággal átkozza meg.

Kaulder azonban nem veszi zokon ezt az átkot, elvégre csak egyszer élünk, így igencsak jól megvan a huszonegyedik század New Yorkjában, még ő vesz iPadet segédjének, és nincs akkora kultúrsokkja, mint neves elődjének, Connor MacLeodnak. Apropó, ki más is lehetne a segédje, mint Michael Caine, elvégre ha már Batmané is ő volt, akkor Kauldernek nehogy kevesebb járjon! Rá is tesz még egy lapáttal, hiszen rendre kölyöknek nevezi, ami akkora privilégium, hogy azért Caine akkor is megérdemelt minden pénzt, ha ebben a filmben történetesen nem játszik, csak ott van. De mivel türelmesen és hűségesen megvárja, míg hősünk befejezi a tárgyalást a csinos stewardesszel (kacsintás és oldalbökés), ezért az ember nem is tud neheztelni rá. Tudom, Diesel karaktere halhatatlan, de Caine meg színészként az, talán egy kicsit jobban állt volna neki, ha mentor vagy legalább egyenrangú fél, vagy valami, ami kicsit jobban tiszteli őt.

Csapat

Pedig vágykielégítés ide vagy oda, Diesel karaktere alapjában véve szimpatikus, hiszen a csinos stewardesszel is azért kettyinthet, mert egy egész repülőre való utast mentett meg egy boszorkány által keltett vihartól. A szóban forgó boszorkány persze nem akart rosszat – egy fiatal fruska, aki nem volt tisztában azzal, mekkora hatalmú tárgy került a birtokába, amit hősünk el is koboz. A boszorkányvadász tehát nem mészáros, hanem az a rendőr, aki a bűnözők üldözésén kívül néha az iskolazebra mellett ügyel az ifjak biztonságára, olykor el is beszélget velük arról, hogy a drog rossz, egyéb iránt nyaranta együtt fagylaltozik a családjával. Persze, a boszorkányok ettől függetlenül menekülnek előle.

Pedig Kauldernek hamarosan szüksége lesz egy boszorkány segítségére, miután Caine után Frodót kapja meg segédnek. Elijah Wood egyébként nem lenne rossz, csak nem sok szerepet írtak neki, és Diesel mellett Rose Leslie Chloe-ja sokkal jobb párost alkotnak. Így valójában ők ketten próbálják megakadályozni, hogy egy gonosz finn boszorkányúr, Belial (Ólafur Darri Ólafsson) megidézze a Boszorkánykirálynőt.

Belial

Valami hasonló volt a 2010-es A varázslótanonc története is, és már akkor is ugyanaz volt ezzel a probléma, mint most. Nevezetesen, hogy nem jó, ha a történet gonosza csak a prológusban és a végkifejletben van jelen, legalábbis nem úgy, ha az őt megidézni kívánó személy nem több egy csicskánál. Persze Ólafsson Belialja eltaláltabb lett Alfred Molina Horvathjánál, amiben persze benne van az is, hogy az ember nem pazarol el egy Molina-kaliberű színészt, ahogy az is, hogy Ólafsson kicsit otthonosabban mozog ebben a szerepben. Teljesen jogosan szól egyébként be Kauldernek, hogy talán halhatatlanként nem vall nagy bátorságra halandókkal küzdeni, és az ilyen apróságok miatt el is néznénk neki, hogy voltaképpen nem kavar olyan sok vizet.

De Zorg és Szarumán is egy háttérből irányító főgonosz mellett kavartak, nekik azonban volt saját céljuk azon túl, hogy szolgálják a helyi Sötét Urat. De egyébként talán nem ártana egy markáns gonosz, mint amilyen, teszem azt, a Kurgán volt A hegylakóban. Persze ellenpéldának meg ott van A szellemirtók, ahol Gózert csak a legvégén láttuk, mégis, egy markáns ellenfél volt. Itt, ahogy A hetedik fiúban, megint egy boszorkány – egyszeri halandó szembenállást kapunk, de az a helyzet, hogy Harry Potter után azért nem akkora tanulság, hogy ja, egyébként a varázshasználók is lehetnek jó arcok, még ha az egyikük a muglik vesztét is akarja.

Boszorkánykirálynő

Kár, mert azért egy fantasy filmre szeretne jobbat mondani az ember, hogy hát láttunk már rosszabbat is. Mert a varázslatok D&D-sen ötletesek, és mint mondtam, működik Diesel és Leslie párosa. De a történet, a karakterek és a világalkotás tényleg olyanok, mintha valaki sebtében állította volna össze.

Úgyhogy szeretném én ajánlani Az utolsó boszorkányvadászt, de aszondom, inkább írjanak egy jó történetet ennek a Diesel gyereknek. Addig is, inkább nézzük meg, amint többedmagával szerepjátékozik.

Facebook Hozzászólások