Az Esernyő Akadémia: Apokalipszis Szvit – Bizarr hősök

Aligha akad téma a képregény-művészet terén, ami oly kihasznált lenne, mint a szuperhős: szinte lehetetlen már újat mutatni benne, bő 70 év alatt már mindenféle történetet láttunk, tiniknek és felnőtteknek szólót, komolyat és vicceset, paródiát és véreset. És amikor már azt hisszük, hogy innentől kezdve csak ismételni tudják majd magukat még a legnagyobbak is, rendre jön valami, ami ha nem is nagyon, de azért kicsit új megvilágításba helyez mindent. Az Esernyő Akadémia: Apokalipszis Szvit ilyen. Friss, ötletes, és a klasszikus szuperhős-csapat felállást forgatja ki a maga zavarbaejtően abszurd, de pokolian szórakoztató módján.

És tényleg, az alapötletben nincs semmi különös: hét rejtélyes körülmények közt született szuperhőst adoptál és nevel fel egy feltaláló (aki valójában egy földönkívüli), és már 10 éves korukban elküldi őket első küldetésükre. A történet felnőttkorukban folytatódik, a csapat feloszlása után, ami az apa halálának alkalmából gyűlik össze újra. Még éppen időben ahhoz, hogy megpróbálja megakadályozza a pár nap múlva bekövetkezendő világvégét.

Az Umbrella Academy a My Chemical Romance nevű rockbanda egyik alapítójának és fronténekesének, Gerard Waynek a tollából született. Nem sok zenész fog képregény-írásba, és ki tudja, talán részben innen a sajátos, friss perspektíva. Way a klasszikus, jól ismert szuperhős-klisékkel tömi tele történetét, de a végeredmény valami egészen egyedi lesz. Izgalmas és ötletes már a világ is, amiben játszódik. Részben anakronisztikus, részben futurisztikus, fejlett technológiájú kütyükkel és robotokkal, de régies épületekkel és autókkal – ja, és intelligens, tudós csimpánzokkal. És a főszereplő (korántsem tökéletes) hősök kiválóan passzolnak ebbe a bizarr, skizofrén környezetbe. Mindegyikük egy jól kitalált, bizonyos furcsaságokkal felvértezett egyéniség (Rumor képessége például az, hogy valóra válik minden, amit hazudik), ami már önmagában teljesítmény egy szövegileg nem túlságosan zsúfolt, hat részes minisorozat esetében.

Way ritka jó érzékkel keveri a komoly és abszurd szituációkat, olykor pár oldalon belül képes a parodisztikus poéntól a sötét vérengzésig jutni úgy, hogy egy kicsit sem erőltetett, sőt, paradox módon tökéletesen egységes képet kapunk. Ez a változékonyság adja az Umbrella Academy sajátos ízét: az olvasónak egyszerű fogalma sincs, hogy mi, és főleg hogyan fog történni a következő oldalon. Way mindig képes meglepetést okozni felszabadítóan kellemes abszurditásával, és erre már az első rész “megőrült” Eiffel-tornya is jó példa, de az a módszer sem egy utolsó ötlet, amivel a gonoszok a világ elpusztítását tervezik. Mindezek pedig apró, jóleső kis fricskák és csavarok a szuperhős-történetek hagyományaihoz képest.

Tehát az egész minisorozat egy groteszkül vidám, brutális stíluskáosz, ami Gabriel Bá illusztrációinak köszönhetően válik valóban azzá, amivé. A Mike Mignola stílusára emlékeztető rajz nem az a fajta, ami első látásra megszeretteti magát az emberrel, sőt, a realisztikus ábrázolásmód hívei közül sokakat talán rögtön elriaszt. De kár volna tagadni, hogy ez az a stílus, ami igazán passzol Way agyament világához – és ahogy az író, úgy Bá is ügyesen manőverezik a komor antiutópia, az agyloccsantó erőszak, a lendületes akciók és az abszurd szituációk képei között. (Nem mellesleg a színező, Dave Stewart is kifogástalan munkát végzett.) Az Umbrella Academy felettébb szórakoztató olvasmány, amibe ha annyi eredetiség és ötlet nem is szorult, hogy képregény-történelmet írjon, annyi mindenképpen, hogy magabiztosan helyt álljon, és kicsit ki is emelkedjen a mai kínálatból. Még több művet Waytől és Bától!

8/10

Olórin, 2008. március 8.

Eredeti megjelenés: 2007/2008
Alkotók: Gerard Way és Gabriel Bá

A magyar sorozat megrendelhető puhafedeles normál, vagy keménytáblás exkluzív kiadásokban a Vad Virágok kiadó honlapján!

Facebook Hozzászólások