Avengers: Assemble #1

A nyakunkon a Bosszúállók mozifilm, a Marvel pedig el is kezdte ütni azt a bizonyos vasat. Mivel az utóbbi időben az Avengers-hez köthető címek jócskán megszaporodtak, köszönhetően az általános érdeklődésnek a csapat irányába, illetve Bendis remek történeteinek, így nem is volt szükség a Marvel marketingcsapatától semmi látványos felfuttatásra. Az Avengers Assemble tudtommal az egyetlen olyan cím, ami pontosan azért indult, hogy “legyen még egy Avengers-sorozat, hiszen mindjárt itt a mozifilm.”

Ahogy az lenni szokott, egy meglehetősen kevés értéket felmutató képregénnyel van dolgunk, ami az iránta tanúsított érdektelenségem ellenére is meglepően jól olvastatta magát, és még azt is meg merem kockáztatni, hogy tetszett az, amit láttam. Itt vannak például az alkotók: Bendis és Bagley régi motorosok, így fél gőzzel is sikerült összehozniuk egy olyan nyitóepizódot, ami egyszerre látványos, magába olvasztja szinte a teljes szuperhősgárdát, és valamennyire még a folytatásra is felkelti az érdeklődést.

Az Avengers: Assemble első számában feltűnik egy új szupergonosz alakulat, a Zodiac, aminek tagjai nevüket a horoszkóp jegyeiről kapták, és a történet során az is bizonyossá válik, hogy képességeik is ennek megfelelően alakulnak (Vízöntő például a víznek parancsol, és így tovább). Egy kis ügyes konfliktust követően gyorsan meg is érkezett a már várt összecsapás az Avengers és a Zodiac egy képviselője között, és… na hát nagyjából ennyiről szólt az első szám.

Ehhez jött még hozzá egy igencsak homályos indoklás arra, hogy miért is adták bűnözésre a fejüket a Zodiac tagjai, miért is törnek az amúgy a médiában csillogó Bosszúállók életére, illetve hogy mit is lopott el Thor a Kostól. Mert hogy ezekre vajmi kevés magyarázat született, de a képregény mégsem ezért jó. Bagleyt lehet szeretni, és nem szeretni, de az kétségtelen, hogy sok szereplős, mainstream szuperhősös képregényt ő tud a legjobban rajzolni. Egyrészt mert gyakorlata van már benne, másrészt meg mert a legtöbb karaktert felvonultató panelek mindegyikét sikerül úgy megoldania, hogy abban nincs felesleges részlet, vagy nem érződik a kínlódás rajta: szóval szemet gyönyörködtető. Így a folytatást már miatta is megéri kivárni.

Akit nem zavar a balladai homály, az indokolatlan csetepaté, vagy pedig az, hogy ez a képregény az utolsók között lesz, amelyek megváltják a világot, annak bátran ajánlható. Pozitívumként pedig mindenképpen fel kell jegyezni, hogy a Latvériában játszódó jelenet során a rosszfiúk szó szerint a következőt mondják:

“Ez a Vas Ember.”
“Rohan neki.”

Farkas Dávid

Facebook Hozzászólások