Ave, Cézár!

A Coen fivérek műveiben két visszatérő elemmel találkozhatunk. Az egyik a kisember, akit az tesz még kisszerűbbé és esendőbbé, hogy a saját magáról alkotott képe nem is állhatna távolabb a valóságtól. A másik pedig a játék a műfajokkal. A kettő pedig nagyon jól összefonódik, elvégre a történet mozgatórúgója lehet az, hogy valaki kémfilmben vagy detektívregényben hiszi magát, ne adj’ Isten jó ötletnek tartja, hogy két piti bűnözővel raboltassa el feleségét anyagi gondjai megoldása érdekében.

Ez talán soha nem volt még ilyen szembetűnő, mint az Ave, Cézárnál. Hollywood világa nem is lehetne hálásabb terep e két elem kibontásához, elvégre hányszor szembesülünk mi is azzal, hogy az általunk piedesztálra emelt személy is csak ember? Lássuk be, valaha mi is elvártuk Harrison Fordtól, hogy, ha úgy adódik, ő lőjön először. Ezt pedig szépen ki is használják, hiszen egy egész üzletág épül a csillogásra és porhintésre.

Márpedig senki nem akkora szaktekintély csillogásban és porhintésben, mint Eddie Mannix (Josh Brolin), akinek fő feladata eltussolni a sztárok botrányait. Habár Eddie Mannix egy létező személy volt – akit a 2006-os Hollywoodlandben Bob Hoskins alakított –, az Ave, Cézár nem önéletrajzi film, és nem is az a célja, hogy hűen ábrázoljon valós eseményeket. Nem, az Ave, Cézárban Eddie Mannix a nagybetűs józan ember az őrültek világában, aki gyarlóságai ellenére megtesz minden tőle telhetőt, hogy egyben tartsa az egész bolondok házát.

Mit tesz Isten, a stúdiója legutóbbi nagydobása Jézus Krisztusról szól, akinek történetét számtalanféleképpen mesélték el, és, meglepő módon, a filmbeli alkotás is az Ave, Cézár címet viseli. Igencsak szabadon viszonyul a Bibliához, például Saul már Jézus keresztre feszítése előtt találkozik a jó Istennel, így a film elején Mannix össze is hív egy katolikus papból, egy protestáns lelkészből, egy ortodox pátriárkából és egy rabbiból álló tanácsot, hogy szakértői véleményüket kérje. Valójában persze csak szeretné jóváhagyatni velük a kész művet, hogy bármilyen vallási kritika vitorlájából kifogja a szelet.

Persze, Mannixet már jóval korábban alkalmunk van megismerni, amikor szó szerint józan észt pofoz az egyik sztárocskába, majd elmegy meggyónni az ő szörnyű bűnét, hogy feleségének tett ígérete ellenére képtelen leszokni a cigarettáról. Mannix egyszerre ravasz szélhámos és elemi erő, azonban ez az embert próbáló munka még őt is kikezdi. Így kacsingat egy másik munka felé, amit a Lockheed Corporation ajánl fel neki. Mint kiderül, valójában titkos, hidegháborúhoz kapcsolódó projektekkel bíznák meg őt, magyarán mindazzal, ami elől az egyszeri ember a filmek világába menekül.

Azonban Mannixnek hamarosan kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy meglevő és a felajánlott munka között őrlődjön, ugyanis valakik elrabolják az Ave, Cézár sztárját, Baird Whitlockot (George Clooney). Ezek az illetők pedig megkeseredett forgatókönyvírók, akik – egyébként teljes joggal – fájlalják, hogy a stúdiók aprópénzzel honorálják munkájukat. Ja, emellett kommunisták is, akik az új ember megteremtésén fáradoznak, miközben egy malibui villában szívnak drága szivarokat, keresztülnéznek a takarítónőn, és úgy egyáltalán gőzük sincs, mi megy a Szovjetunióban. Akárhogy is, szentül hiszik, hogy az ő ügyük az egész emberiség ügye is egyben.

Mint mondtam, a Coen fivérek előszeretettel játszanak el a műfajokkal, itt viszont valósággal tobzódnak a történet meta jellegében. Így láthatunk westernből és musicalből származó jeleneteket a film szerves részeként, de láthatjuk ezeket „filmvásznon”, a nézők szemszögéből, láthatjuk a nézők reakcióját, valamint azt, hogy lesz a nyers felvételből kész termék. Sőt, a fiktív filmek olykor megelőlegeznek valamit a valódi Ave, Cézár történetéből, amit az ötvenes évekre jellemzően sokszor mintha festett vászon előtt vettek volna fel.

Jópofa a két főbb hollywoodi csillag ellentétes karaktere is. Baird Whitlock nagy színész, de emellett meglehetősen felszínes és könnyen manipulálható. Hobie Doyle (Alden Ehrenreich) vele szemben nemcsak westernhős, de igazi cowboy is, aki azonban tökéletesen tehetségtelen minden más szerepben, és minden jóindulata ellenére meglehetősen esetlenül mozog Hollywood világában.

Az is kimondottan ötletes, hogy mind a valódi, mind a fiktív Ave, Cézárnak ugyanaz a narrátora (Michael Gambon), és így lehet találgatni, hogy kinek is a megfelelője Mannix Jézus eléggé ismert történetében. Mert a szabadértelmezhetőség a Coen testvérek harmadik ismérve.

Mindezeken túl az Ave, Cézár azt is körüljárja, hogy a hollywoodi filmek tényleges művészi értékkel rendelkező alkotások, vagy csak a már meglévő rendszert istenítő végtermékek. Ebben viszont a film egyértelműen, noha rendkívül intelligensen foglal állást.

Lehet, hogy az Ave, Cézár nem olyan elsöprő, mint a Coen fivérek legismertebb filmjei, mégis, annyi ötlettel és szívvel van tele, hogy ott van a helye a többi között.