Atomtámadás ellen is véd – Esernyő Akadémia #1

„Ut Malum Pluvia”, olvasható az Esernyő Akadémia címerpajzsán. A helytelen latinossággal (forrás) megfogalmazott krédó az író Gerard Way szándéka szerint annyit tesz: „When Evil Rains”. Sir Reginald „Monokli” Hargreeves az esőként aláhulló gonosztól iparkodik megvédeni az emberiséget, így valóban logikus választás az esernyő, névnek és logónak egyaránt. A szokványostól lehető legtávolabb eső események láncolataként egy időben megszületett embercsemetékből hetet felkutatva aztán össze is hoz egy ütőképes gikszer-elhárító csapatot, és egy családszociológiai szempontból állatorvosi ló kórképével büszkélkedő famíliát.

Évek múltán aztán az öt főre fogyatkozott csapatot „apjuk” halála össze is hoz a családi tűzfészekbe egy kiadós veszekedésre, és mire úgy igazán belelendülnének, betoppan az időben elveszett Ötös (aki nem Johnny Ötös a Rövidzárlatból!) és a meghitt utálkozást durván félbeszakítja Onyutha Juditot megszégyenítő prognózissal a közelgő világvégéről. Így, hogy jobban esik, mint valaha, fogadalmuknak eleget téve, tudva, hogy itt vannak egymásnak (igen, Rihanna, komolyan) beállítják ernyőjük alá az emberiséget.

Valljuk be, az alapötlet azért már 2007-ben sem volt igazán formabontó vagy eredeti, Way-t saját bevallása szerint leginkább olyan olvasásélmények inspirálták, mint Claremont és Silvestri X-men-je, na meg a Watchmen. Illetve, hogy a zenekarának, a My Chemical Romance-nek a tagjai köszönnek vissza egyes karakterek jellemében, a siker nyomásából és a belső feszültségükből táplálkozva. Olyan képregényt szeretett volna írni, amihez foghatót még nem olvasott, mondta. Meghatározó képregényes élményeként megnevezte még Morrison Doom Patrol-ját,de érezhetően visszaköszön helyenként a Suicide Squad, vagy éppenséggel a Tini Titánok is, de leginkább a „minden idők legalulértékeltebb képregényei” listákról is le-lemaradó Noble Causes, ami a szuperhősös családdrámák bajnoka (de tényleg, ha tehetitek, olvassátok el, szenzációs).

Nem rossz persze, és a hétköznapi világmegmentéstől tényleg távol áll, de önmagában ez még kevés lett volna az Eisnerhez, a kult státuszhoz meg főleg. Aztán odalapozunk az első oldalhoz, ami egyetlen kép, egyetlen irdatlan nagy könyökütés, és már tudjuk, hogy itt valami egészen különleges képregénnyel állunk szembe. Gabriel Bá lendületes, stilizált, rajzfilmes, már-már karikatúrába hajló rajzaiból kézzelfoghatóan árad a hangulat, ami az erőlködésmentes abszurditással adja meg azt a szükséges pluszt, ami rajta tart a képregényen. Way tiszta őszinteséggel, zsigerből bolond, és ezt jobb, ha már a legelején elfogadjuk. Nagyban befolyásolja az olvasásélményt, ha képesek vagyunk egyszerűen csak hátra dőlni, élvezni és megélni ezt a világot, ahelyett, hogy megpróbálnánk megérteni. (Sokak szerint amúgy a valósággal is pont ezt kéne tennünk, de ezt boncolgassa egy másik cikk, egy másik portálon, egy másik írótól).

Mindenképpen jobb, ha csak sodródunk a képregénnyel, mert ha már az elején mindenféle kérdésekkel gáncsoljuk el magunkat, akkor az igazi buktatókon sokkal nehezebben jutunk át. Ugyanis nagyon sok elvarratlan szál, befejezetlen gondolat van az első kötetben. Ráadásul nem csak a cselekmény ilyen, a karakterábrázolás egyetlen kötet után bőven hagy kívánnivalót maga után. Mert tény és való, szépen felvezet mindenkit, és abszolút biztosít minket afelől, hogy bizony mindegyikük sérült áru, de úgy igazán egyiküket sem ismerjük meg. Persze, a világvége küszöbén – laza három nap a totális pusztulásig – nagyvonalúan meg tudom bocsátani, hogy viszonylag kevés időt töltünk melankolikus csoportterápiával és mély önanalízissel, kiadós fürdőket véve a psziché zavaros mélységében. Teljesen megértek mindenkit, akik kevesellik a karakterek mélységét, az összes szál takaros lezárását, a válaszok mennyiségét

Ez egy roppant pimasz képregény. Tudtában van a saját gyengeségeinek, sőt, még palástolni sem igyekszik – őszinte magabiztossággal meg sem próbálja elmismásolni a hibáit. Nem érdekli a véleményed semennyire, kérdéseidre egyáltalán nem akar válaszolni, öntörvényű, és makacs. Tökéletesen megfogadja, sőt, rezzenéstelenül vigyorogva túltolja Moore tanítását, miszerint véletlenül se arról mesélj, amit az olvasóid szeretnének. Miután belekényelmesedtünk abba, hogy tökéletesen kiszolgáljanak minket az írók, bizony elsőre elég nehéz elfogadni, hogy nem arról és nem úgy mesél Way, ahogy mi szeretnénk. Általában olvasás közben összejön egy zsák kérdés, persze az írók ezzel tisztában vannak – sőt, a jobbak direkt úgy írják a sztorit, hogy pont a megfelelő kérdések merüljenek fel az olvasóban – és szépen, kényelmesen megválaszolgatják őket idővel. Na, ez tök nem ilyen. Gyakorlatilag magasról tesz a kérdéseidre, meg arra is, hogy te mit érzel fontosnak – az a fontos ugyanis, amit el akar mesélni. Tökéletesen megértem, ha valaki nehezen áll rá, vagy egyenesen semennyire nem vevő erre. Mindenesetre érdemes megpróbálni, hogy hadd vezessen minket Way a maga útján (haha, igen, kb. a harmadik bekezdés óta készültem erre) és egy arcátlanul szórakoztató képregényélményben lesz részünk.

Na meg itt van ugye Gabriel Bá. Ugyan egy kicsit már megemlítettem, de úgy érzem, sokkal több szót érdemel. Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy hevesen dobogó szívvel vetem magam minden új képregényre, amire odabiggyesztik a nevét. Első ránézésre csak egy a sok divatosan stilizált ábrázolást művelő rajzoló közül. Azonban karakterei tele vannak élettel, és olyan remekül ábrázolja az érzelmeiket – vagy azok tökéletes hiányát – hogy az amúgy kissé felszínesen megírt figurák jellemrajzához plusz információt ad. Ehhez társul egy nem mindennapi dinamika: szinte az egész képregény folyamatos mozgásban van, a robbanásokba beleremegnek a lapok, és talán ez volt az első olyan kevert érzékeléses élményem, amikor szemmel hallottam a zenét.

Az Esernyő Akadémia valahogy úgy van a tökéletességgel, mint Snoop Dogg az absztinenciával – és pont ez a tudatos távolságtartás adja meg azt a jellegzetességet, egyedi hangot, őszinteséget és szükséges pluszt, amiért átlagon feletti, kiemelkedő élményt biztosít, ha nyitott vagy rá. Teljesen mindegy, miket olvastál eddig, mit szeretsz, mit keresel egy képregényben, ne foszd meg magad attól az élménytől, amit az Esernyő Akadémia nyújthat. Könnyen lehet, hogy életed egyik legjobb olvasmánya lesz – főleg a második kötettel együtt.

kóbor

Esernyő Akadémia #1 - Apokalipszis szvit
Szerzők: Gerard Way, Gabriel Bá, Dave Stewart, James Jean
Kiadó: Vad Virágok
Megjelenés: 2019. március

Facebook Hozzászólások