Büszkeség és szieszta – Asterix Korzikán

Az Asterix sorozat az Egmont kivonulása után is jó kezekbe került, az immáron a Móra kiadónál futó szériából viszonylagos rendszerességgel jelenik meg egy-egy újabb epizód magyarul. A folyamatos utánnyomásokról, készülő új kötetekről szállingózó hírek talán megerősíthetnek minket abbéli reményünkben, hogy egyszer végre magyarul is olvasható lesz a teljes eddigi Asterix-sor.

A nyomdából nemrég kijött, a napokban a nagyobb könyvesboltokba is bekerülő Asterix Korzikán a sorozat 20. kötete, egy újabb utazós epizód, ami a szerzők hasonló munkáit ismerve tartogat meglepetéseket. Bevallom, az Asterix albumokkal nem sorban haladok, jó néhány felhalmozódott időközben, amiket most pótlok, és teljesen összevissza választok olvasnivalót. A perpatvar faluhatáron belül maradt cselekménye után jó volt végre kicsit kiszakadni a jól ismert helyszínről, és hőseinkkel ezúttal egy gyönyörű szigetre, Korzikára kirándulni.

Korzika közigazgatásilag Franciaországhoz tartozik, de történelme több szállal kötődik Olaszországhoz is. Amellett, hogy a második világháborúban az olasz hadsereg megszállta a Földközi-tenger negyedik legnagyobb szigetét, időszámításunk előtt szintén Róma igyekezett fennhatósága alá vonni. Ebbe a korba kalauzolja olvasóit az eredetileg 1973-mas, most magyarul is megjelent Asterix kötet. A történet szerint Asterix és Obelix kiszabadítják fogságából a hazájából száműzött korzikai törzsfőnököt, Ocatarinetabellacsicsixet, majd együtt indulnak útra, hogy hazakísérjék marcona, de jószívű új barátjukat. A kirándulás nem mellesleg egyfajta tanulmányút is, amely során nem csak azt tapasztalják meg hőseink, hogy miként küzdenek máshol az elnyomó rómaiak ellen, de Korzika büszke, sértődékeny népével is megismerkednek.

Nem tudom, hogy a képregény megjelenésekor mit szóltak a korzikaiak Goscinny őket kifigurázó humorához, de ha tényleg olyan komolyan veszik a becsületüket, mint ahogy azt a jelen kötetben olvasni, nem lennék meglepve, ha megorroltak volna az amúgy szeretettel, de igencsak markánsan történt karikírozás miatt. A korzikaiak a franciákról kialakult képpel ellentétben, de kísértetiesen hasonlóan az olaszokhoz kevés munkával, sok pihenéssel, a kettő között pedig a kötelezően megtartott sziesztával múlatják az időt. A korzikaiak lustasága természetesen a történet végén a konfliktus megoldásában is nagy szerepet játszik, így tompítva a kritika élét. De nem csak a semmittevés kerül terítékre, hanem a becsület is, amit a szépség szigetének lakói hajlamosak kissé túlreagálni. Egyes források szerint 1800 és 1850 között nagyjából 4300 “jogos” gyilkosság történt, amiknél az okot családok közti nézeteltérések adták. A képregényben mindez Goscinny zseniális párbeszédeivel fűszerezve jelenik meg, például a főszereplő és riválisának klánja közti szembenállás bemutatásakor, amely konfliktus erdetére már senki nem emlékszik pontosan. De több panelen villan a penge is, a tradicionális korzikai kés, amivel egyszerűen és könnyedén lehetett elégtételt venni a vélt, vagy valós sérelmekért.

Az Asterix Korzikán főszereplője, Ocatarinetabellacsicsix külön történet. Nevét a híres korzikai születésű táncdalénekes, Tino Rossi slágereiben szereplő női nevek összefésüléséből kapta, de ő maga nem szívesen fakad dalra. Sőt, baltával faragott vonásai, szótlan, kiegyensúlyozott stílusa alapján igazi vezér, aki száműzetéséből hazaérve azonnal a rómaiak elleni ellenállásra készíti fel társait. Goscinny azért árnyalja a karaktert, tagadhatatlanul mediterrán származása és erélyes viselkedése mosolyra készteti az olvasót. Korzika másik, talán leghíresebb szülöttére, Napóleonra azonban jóval kevesebb utalást találni: a Wikipédiát böngészve kiderül, hogy a brit verzióban a korzikai törzsfőnök a Boneywasawarriorwayayix nevet kapta, ami már önmagában elég volt néhány nyelvi leleményhez, a magyar verzió azonban a francia eredetit vette át.

ocat

Végére egy személyes megjegyzés: a francia humoros képregények két zászlóshajója közül hozzám még mindig Lucky Luke áll közelebb, de az “utazós” Asterix albumok, így az Asterix Korzikán is nagyon erős kihívó. Közeli, mégis kevésbé ismert országok, emberek viccesen előadott, mégis ismeretterjesztő igényű bemutatásai ezek, amikben René Goscinny fénykorában valósággal lubickolt, Uderzo pedig tökéletes társa volt ebben. A szakadva nevetés garantált.

Farkas Dávid

A recenziós példányért köszönet illeti a kiadót.

Tino Rossi egyik slágere:

Facebook Hozzászólások