Árulás, megbocsátás, menekülés és közeledés… – Stranger Things: HAT

A londoni Shaftesbury Avenue-n lévő Forbidden Planet-ben STRANGER THINGS-es lábtörlőbe botlott a szemem.

Nem ért meglepetésként, hiszen láttam már más franchise-lábtörlőt előtte, de mégis, ki akarja a lábát a kedvenc sorozatába törölni? Mire jó ez? Kitenni a falra? Egy lábtörlőt? Betenni az exkluzív lábtörlő-gyűjteménybe?

Amikor a rajongótáborra gondolok, amely az első évad után úgy nőtt ki velem együtt a fotelből, mint kiadós eső után a gomba az erdőben, el tudom képzelni a családi kalandba oltott sci-fi-szuperhős-fantasy-horror sorozat bevételeinek nagyságrendjét. Vagyis nem, el se tudom képzelni.

Megérdemelték. Az első évad úgy, ahogy van. A 80-as évek esszenciája. A szélesvásznú mozin át a tévébe sugárzó “zeitgeist”. Az Amerikai Egyesült Államok új retro-himnusza. Hetvenmillió nézőt hozott, rögtön a csúcsig repítette a sorozat fiatal atyáit, a Duffer testvéreket. Sajnos őket is felültették az addig üsd a vasat, amíg meleg-vonatra, így az első után jött az “ez már nem volt annyira jó” második évad, aztán a “na, ez egy kicsit megint jobb lett, de azért még mindig jobban emlékszem a legelsőre” harmadik. De miért kell ilyeneket mondanunk, miért kell viszonyítanunk, miért nem hagyták meg a csak szuperlatívuszokban emlegethető első évadot, és ülnek ugyanannyit az új ötleteken, mint amíg azt készítették. Ja, hogy a szereplők közben megváltoznak, mint Bran a Trónok harcában, aki egy bájos, ennivaló gyerekből a következő évadra hórihorgas vénkamasz lett. Ez tényleg gond.

Nekem elég volt az a tökéletes, első évad, elég jól nyitva is volt hagyva, és be is volt fejezve. Az első évad rajongója vagyok, a többi számomra nem kánon, slusszpassz.

Mindenesetre, ha a negyedik évad valóban lezárja a sorozatot, a Netflix akkor is évtizedekig készítheti a különböző digitális kiadásokat, hogy készülteket, kulcstartókat, merchandisingolt lábtörlőket.

Ehhez képest egyelőre nincs túl sok a sorozathoz kapcsolódó képregény, három minisorozat, két önálló történet, és egy (plusz egy) Free Comic Book Day-es kiadvány jelent meg eddig – aztán mindent felülírt “A Helyzet”.

A Szukits-kiadó a többi franchiseképregény mellett, mint a Star Wars, a Vaják, a Warhammer 40k vagy a Trónok harca, a STRANGER THINGS-et is honosítja, szinte jelen időben.

Mivel a történet kevés helyszínen játszódik, a kisváros, a kutatóintézet, rendőrőrs, néhány otthon, az erdő, és más, idegen világok a hátterek, azt ezt bővítő kiegészítő termékek, könyvek, képregények, spin-offok ezekben a díszletekben próbálják bővíteni a miniuniverzumról tudottakat.

Az első felvonásban, a Túloldalonban a filmben nem mutatott jelenetekben Will Byers-t követhettük Hellyel Lefelé útvesztőiben, a másodikban, a Hat címűben Tizenegy kolléganőjét, a jövőbelátó Francine-t, azaz Hatot kísérgethetjük a Hawkins Laboratórium folyosóin 1970-től 1978-ig.

A karizma- és enitmatikus, archetipikus doktor úr, a kínzó apafigura Dr. Brenner mellett “számozott gyermekeinek” néhánya is megjelenik a négy füzetet magában foglaló kötetben.

A young adult-hangolású történetben egy – a Különvélemény filmből megismert kifejezéssel – “precog”, titokzatos módon jövőbe látó lány a főszereplője, természetesen egy nagyon jóképű fiú is ott van, hogy állandóan felkavarja a megzavarodott lány amúgy se egyhangú érzelmi világát. Árulás, megbocsátás, menekülés és közeledés jellemzi a hétköznapjaikat. Háttérben családi erőszak. Barátságok szövődnek a különleges fiatal foglyok között. Francine-t gyakran gyötrik rémképek a nézőknek ismerős dolgokról.

Egy ilyen pár biztosan meg akar szökni a szigorú intézeti keretek közül, ahol csókolózni és kiteljesedett szerelmet megélni nem lehet, sőt, cipőfűzőt kötni is csak kamerák előtt, és így is alakul. Dr. Brennernek semmi nem tetszik, amit a fiatalok művelnek, más, egy keményebb korszak neveltje, így vannak konfliktusok…

Akaratlanul is eszünkbe jut a mutáns Xavier Professzor megértésre törekvő iskolája.

Jody Houser az előző kötetben jellemző erős monologizálás helyett most képekkel és párbeszédekkel mesél.
Edgar Salazar, Keith Champagne, Marissa Louise pedig hangulatos képi világot teremtettek a Stranger Things-rajongóknak ajánlott képregényhez.

Mert egy rajongó azonnal agyalni kezd:
Három, Hat vagy Kilenc vajon benne lesz az új évadban?
Nahát, az izolációs tartály ilyen régi?
Ezek a rémképek ismerősek.
Né, tizenegynek hosszú szőke haja van.
Francine-nek meg az egyik borítón barna, a kötetben meg vörös. Vajon miért?
És milyen képregények lesznek még és miről?

Lénárd László

Menjek vagy maradjak? – Stranger Things: A túloldalon

Cím: Stranger Things: HAT
Szerző(k): Jody Houser, Edgar Salazar, Keith Champagne, Nate Piekos, Marissa Louise, Kyle Lambert
Kiadó: Szukits
Ár: 4490 3592 Ft
Formátum: keménytáblás kötet
Terjedelem: 96 oldal
Megjelenés: 2020.06.24.
Megvásárolható: Könyvesboltok
Online vásárlás: szukits.hu
Bevásárlólista: Loading

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: