Több álommunkán dolgozom – Interjú Németh Gyulával

A képregényfesztiválok egyik visszatérő momentuma, amikor az előző naptári évben megjelent magyar képregényeket díjazzuk az Alfabéta-díjjal. Az átadó ceremóniánál azonban sokkal fontosabb, hogy képet kapjunk arról, milyen témák és irányzatok vannak jelen a magyar piacon. Miről szólnak a jelölt művek, mit gondolnak az azokat készítő alkotók. Az elkövetkező napokban azokkal a képregényalkotókkal közlünk interjúkat, akik idén, a 15. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon (2019. május 8-12) kaphatnak díjat.

Németh Gyula A sorok között című képregénye a Szépirodalmi Figyelőben jelent meg, és azért különleges, mert ez az első olyan műve, melyet Gyula írt és rajzolt is. Erről, korábbi munkáiról és terveiről Demus Zsófia kérdezte.

Demus Zsófia: Ha jól tudom, A sorok között az első alkotásod, melynek írója és rajzolója is te vagy. Remélhetőleg nem ez volt az utolsó, és még több képregényt várhatunk. Milyen volt ebben a szerepben lenni, érezted valahol, hogy segítségre van szükséged?
Németh Gyula: Persze, nagyon furcsa és izgalmas volt írni. Olyan sztorit akartam, ami egyszerre baljós és röhejesen banális is. Közben végig Bernard Hermann filmzenéit hallgattam, a Vertigo nyitánya nagyon passzolt a sztorihoz. Az első vázlatom egy titkos középkori iratról szólt, amit Magyarországról csempésztek Angliába, hogy politikai haszonszerzés céljából felhasználják, csak rosszul fordították le, és emiatt mindenki ráfázott. Na, ez el lett kaszálva szerencsére. A sorok között-et sokkal jobban szeretem. A történetben egyébként segített kicsit Felvidéki Miklós, aztán a szöveget átolvastattam több emberrel is.

DZs: Ahogy az interjúra készültem, meglepődtem, mennyi mindennel foglalkoztál és foglalkozol, és ezennel megpróbálom összefoglalni, hátha más is meglepődik. Kérlek majd egészíts ki: arculattervezés, illusztrálás, logó-készítés és képregényrajzolás, hogy csak címszavakban említsem, és hogy egy kicsit részletesebben: több stúdiónál dolgoztál grafikusként Mexikóban, a Dominikai Köztársaságban, de pályafutásod New Yorkban kezdődött. Megbízóid között is rengeteg nagy név szerepel: Coca Cola, Pepsi, Boston Bruins, de az NBA kosarasairól is készítettél egy kártyasorozatot. Ezen kívül zsűriztél a Logo Lounge-nak és a Gemini Man című filmbe is „besegítettél”. Milyenek voltak számodra ezek a munkák, mi jelentette bennük a kihívást?

NGy: Igen, mozgalmas húsz év volt. New Yorkban ébredtem rá, hogy grafikával, illusztrációval szeretnék foglalkozni, ott vettem először papírt és ceruzát magamhoz komolyabb szándékkal. Aztán – bár a látványtervezés, a képregény érdekelt igazán az elején – „elkeveredtem”, és tervezőgrafikus lettem. Megjártam pár ügynökséget mint grafikus és art director, voltam öt évet külföldön is, aztán a gazdasági válság idején utcára kerültem. Adtam magamnak két hónapot, hogy munkát találjak. Aztán múlt hónapban, márciusban arra ébredtem, hogy eltelt tíz év szabadúszóként. Már magában ezért szerencsés vagyok. Sokáig dolgoztam sport témájú munkákon, nagyon szerettem azt is, de ezer logó, több száz vektor-illusztráció után, mire elértem a saját kis kitűzött céljaimat, pont elég is lett. 2014-ben kezdtem el újra komolyabban foglalkozni a kézi rajzzal, illusztrációval. Sokkal változatosabb munkák vesznek körül azóta, és minden elemét szeretem, legyen az könyv- vagy magazin illusztráció, figuratervezés, storyboard, filmes munka vagy képregény. Ezekbe sokkal nehezebb belefásulni mint a tervezőgrafika szárazabb, merevebb, kötöttebb világába.

DZs: Illusztráltad H.G. Wells Doctor Moreau szigete című művét, de ha jól tudom még nem jelent meg. Miért pont ezt a regényt?
NGy: Mindig is imádtam a szörnyeket, és furcsának tartottam, hogy ennek a könyvnek, ami ilyen gazdag vizuális világot enged sejtetni, nincs méltó illusztrált kiadása. Pár éve a New York Comic Conon jöttem rá, ahol annyi ember mutogatja a portfolióját a szerkesztőknek, hogy még ha jó is vagy – ami persze nem voltam – akkor is nehéz, hogy észrevegyenek. Kell egy kész produktum, ami sokkal inkább felkeltheti az érdeklődést, mint az ezredik pár oldalas portfólió. Ez lett a Dr. Moreau szigete. Két évig bütyköltem a munkák között, és bár tetszik a végeredmény, és nem mellesleg a célomat is elértem vele, sajnos a sok munka miatt még mindig nem jelent meg, pedig csak a magyar kiadást kellene összefésülni szövegileg és technikailag. A Képregényfesztiválos előadáson részleteiben fogom bemutatni a könyvet. (A Magyar Képregényes Műhely keretein belül, május 12-én 12.30 órától – a szerk.)

DZs: Volt olyan munka, amit egyből elutasítottál, és ha igen, miért?
NGy: Előfordul. Tervezőgrafikai munkát, amivel 15 évig foglalkoztam, már nagyon-nagyon ritkán vállalok, azt is általában csak barátoknak, de idő hiányában az is előfordul, hogy lemondom. Amit szívesen csinálok annak igyekszem időt, helyet hagyni.

DZs: Hogyan tudod – ha egyáltalán lehetséges – összekapcsolni ezeket a különböző típusú munkákat?
NGy: A tervezőgrafikai tapasztalataimat nagyon jól fel tudom használni az illusztrációban is: kompozíció, színek, arányok terén. Néha tudom kombinálni a tipográfiát is az illusztrációval, de csak ritkán, pedig az általában elég hálás feladat.

DZs: A Panini NBA-felkérése után megjelent egy rövid cikk rólad, melyben említetted, hogy egy NFL-sorozat megrajzolása lenne az egyik nagy álom. Maradtak még ilyen nagy álmok?
NGy: Ha az NFL-nek nem is, de az NFLPA játékosszakszervezet licenszével jó darabig dolgoztam, úgyhogy az félig meg is valósult. Nyilván változnak az álmok, idomulnak az ember folyamatosan változó érdeklődési köréhez. Jelenleg több „álommunkán” is dolgozom, de azért még marad a tarsolyban.

DZs: A Rabtársak a gulagon, Dávid Ádámmal készült közös munkád, ami ugyan 100 ezer példányban jelent meg, mégse jutott el talán a megfelelő közönséghez. Milyen visszhangja volt a képregénynek?

NGy: Sajnos nem sok. Ádámmal hiányoltuk is a visszajelzéseket. Idén illusztráltam egy Embertelen Vidék című sci-fit, aminek az írója, Nagy Sándor Ádám „civilben” tanár; ő nagyon megörült, amikor megtudta a kiadótól, hogy én fogom illusztrálni a könyvét, mert a Rabtársakból ismert már. Az ilyesmi nyilván jól esik.

DZs: Mi történt azóta, dolgoztok még együtt Dávid Ádámmal?
NGy: Szoktunk néha közös projekteken dolgozni Ádámmal és mórás munkatársaival is. Tavaly három könyvet is illusztráltam nekik, a Kalle trilógia utolsó részét és Mándy Iván Csutak sorozatának második és harmadik könyvét.

DZs: Az életutad kapcsán kiderült, hogy meglehetősen sok mindenben jártas vagy, a képregényrajzolás hol helyezkedik el ezek között?
NGy: Most nagyon előtérbe került, és remélem marad is.

DZs: Láttunk már tőled elnyűtt rabokat, a már említett NBA kosárjátékosait, és persze szörnyeket, mi az, amit igazán szívesen rajzolsz?
NGy: Mindent, ami kicsit sötét hangulatú. Nagyon szeretem a horror több ágát, a noir-t és egyéb baljós bűnügyi történeteket, a kicsit sötét sci-fit is. Pedig alapjában szerintem nem vagyok egy borús, befelé forduló alkat. Nem tudom, hogy jött, de ebben mozgok otthonosan.

DZs: Hogyan képzed magad?
NGy: Mióta újra elkezdtem komolyabban rajzolni, megjártam több nemzetközi előadássorozatot, két öt hónapos mentori kurzust, és nyilván végignéztem számtalan videót a plánozásról, filmelméletről, ezerféle technikáról. Nem beszélve a mindig változó méretű – főleg európai – képregénystócról az asztalomon. Nagyon sok kedvencem van, akiket az elmúlt években ismertem meg. Folyamatosan tanulok a munkáikból.

DZs: Mennyiben más egy itthoni és egy külföldi megbízás, miben érzékeled a különbséget?
NGy: Szerintem nincs nagy különbség, szerencsére nagyon ritka, hogy komolyabban beleszóljanak a munkába. Ha egy illusztrátor képregénykiadónak szeretne dolgozni, akkor nincs is más esélye, mint hogy külföldre dolgozzon. Ez a piac méretéből adódóan valószínűleg így is fog maradni.

DZs: Milyen projektekben veszel most részt, és mik a jövőbeli tervek?
NGy: Nyár közepéig-végéig egy négy részes könnyedebb horror-noir sztorit rajzolok a Dark Horse-nak. Ez egy régi sorozatuk új fejezete. Aztán egy három részes a budapesti gettóban játszódó, második világháborús horrort rajzolok egy másik amerikai kiadónak. Ez sokkal szigorúbb történet, ráadásul az alapötlet tőlem származik, ami külön öröm. Mindkettőt Steve Niles-szal csinálom, akit a képregényolvasók elsősorban a 30 Days of Night írójaként ismernek.
Közben egy év végi külföldi kiállításra készülök, aminek a témája a magyar hiedelemvilág bestiáriuma lesz. Ebből jövőre könyvet is szeretnénk, de az még messze van.

DZs: Van olyan terület, ahol szívesen kipróbálnád még magad?
NGy: Lennék világhírű jazztrombitás, vagy filmzeneszerző. Szerintem már egyik sem leszek, de beérem azzal, ami van. Komolyra fordítva a szót, nagyon szívesen dolgoznék valamelyik nagyobb francia kiadónak majd egyszer.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: