Állati gyűlölet – Blacksad #2

A magyar képregénypiac nagy adósságát törlesztette tavaly decemberben a Pesti Könyv kiadó a világszerte kultikusnak számító Blacksad sorozat első kötetének megjelentetésével. Az állatokkal előadott bűnügyi történet 16 év késéssel jutott el hozzánk, néhány hete pedig már a második albummal a kézben győződhetünk meg róla: megérte várni rá.

Juan Díaz Canales író és Juanjo Guarnido rajzoló karrierje Spanyolországban kezdődött, de Franciaországban lettek igazán ismertek. 2000-ben indult sorozatukban igyekeznek feleleveníteni a szikár hard-boiled regények és film noirok világát, történeteikben ezek kötelező toposzait mondják fel szinte hiánytalanul. A Blacksadben minden adott, amit egy bűnsztoritól elvárna az ember: ballonkabátos, cigarettáról cigarettára gyújtó cinikus detektív, femme fatale, füstös kocsmák, a főhős életére törő verőlegények, és a többi mocsok, ami egy amerikai város alvilágában előfordulhat. Csak épp nem emberek népesítik be az utcákat: a Blacksad szereplői állatok, a nyomozó például egy dörzsölt kandúr, a minden lében kanál újságíró egy menyét és így tovább, minden állat jellemző tulajdonságainak megfelelően került a képregénybe.

Az első epizód egyszerűségével, kerek történetével tökéletes nyitány volt, bevezetés Juan Díaz Canales író noiros, szuggesztív világába, a Hófehér nemzet alcímű második rész pedig csak annyival növelte a tétet, amennyi alatt még nem roskad össze az amúgy nem túl acélos szerkezet. A rasszizmus témája szinte tálcán kínálta magát, jóval több szálon fut és jóval szellősebben mesél – határozott lépéssel tágult Blacksad világa.

A kaotikus ötvenes évek Amerikájában járunk, ahol a gazdasági és egyéb problémákért indított bűnbakkeresés rövid úton a külső megkülönböztető jegyek vizslatása felé vette az irányt. A fajgyűlölet, jelen esetben az állatok bundájuk színe alapján történő megkülönböztetése többnyire egyenes következménye a nehéz időknek, a magukat felsőbb rendűnek képzelő fehér szőrűek immáron szervezett keretek között (a Ku Klux Klánra hasonlító külsőségekkel) vadásznak a feketékre. Az amúgy sem csekély zűrzavart a város prominens személyei ráadásul saját kis üzelmeik elrejtésére is használják, a bűnt is bűn kendőzi el. Ahol pedig a bűn, ott megjelenik kedvenc nyomozónk, a fekete szőrű Blacksad, valamint most debütáló társa, Heti a menyét. Blacksad feladata ezúttal, hogy a végére járjon egy gyermek eltűnésének, azonban ahogy egyre mélyebbre ás az ügyben, annál mocskosabb titkok tárulnak fel – ebben pedig az újságíró Heti ravaszsága és arcátlansága van a segítségére.

Az Árnyak között korrekt bűnügyi történet volt, annak szikárságát a Hófehér nemzet szerteágazóbb, de továbbra is biztos kezekben tartott sztorival kontrázza. Meghatóbb ez az epizód, Blacksad vállát most jóval fajsúlyosabb ügy nyomja, néha úgy tűnik, mintha el is veszne a sok történés közepette: ez most nem róla szól, nincs személyes indítéka, hogy mielőbb a végére érjen, „csupán” nyomozóként, egy lépéssel hátrébb helyezkedve tevékenykedik. Szentimentális, ugyanakkor hatásvadász is a Hófehér nemzet, a finálé felé haladva találkozhatunk főként ilyen képekkel.

Míg egy Blacksad album története a magabiztos, túlzásoktól mentes, átlagon felüli, de nem kirívóan különleges szintet hozza, a sikert hozó vegyületben a rajzoknak jut fontos(abb) szerep. Guarnido ismét erős atmoszférát teremt, paneljei rendre szemet kápráztatóak, érdemes hosszú percekig tanulmányozni őket, majd később vissza-visszatérni egy-egy fordulatot jelentő képhez – mindig találunk majd olyan részletet, amit előtte nem vettünk észre.

A Blacksad második történetével sem találták fel a spanyolviaszt, a történet egy fokkal színesebb, fordulatosabb és érdekesebb, de az egészben a tűpontos, élvezetes mesélés, és főleg a részletgazdag rajzok az igazán érdekesek. Azt talán senkinek nem kell bizonygatni, hogy a szuperhősökön túl is van élet, de ha fel is merülnek kétségek, a Blacksad végleg eloszlatja azokat. A sorozat Franciaországban az ötödik résznél tart, reméljük mihamarabb érkezik itthon is a folytatás.

Farkas Dávid