Alfabéta-díj interjúk: Kálmán Áron

Idén az Alfabéta-díj kapcsán felmerült Kálmán Áron neve is. Csontváry című, a festőművész Csontváry Kosztka Tivadar halálának századik évfordulójára készült életrajzi képregénye a Scolar kiadó gondozásában jelent meg. Az életrajz sajátos megközelítéséről, inspirációkról és jövőbeli tervekről egyaránt kérdezte Mráz István.

Mráz István: Mikor és milyen indíttatásból kezdtél el képregény-készítéssel foglalkozni?
Kálmán Áron: Középiskolás koromban kezdtem bele a hosszú nyári szünetek kitöltésére, a magam örömére. Ezek a korai darabok kivétel nélkül mind a fiók mélyére kerültek. Később a Random Virtuális Képregénymagazin nonprofit online felületén jelentek meg nagyobb olvasóközönség előtt rövidebb illusztrációim. A grafika egyik legnehezebb területe a képregény, talán csak a betűtervezés veszi fel összetettségben vele a harcot. Úgy vélem, van még ebben az alkalmazott művészetben felfedezetlen lehetőség. Tetszik ez a kihívás.

MI: Az évforduló aktualitásán túl miért akartál pont Csontváryról képregényt csinálni?
: Az egyik legizgalmasabb hazai festőnek tartom, aki izmusokon felül állt. Az sem mellékes körülmény, hogy sokak által szeretett festőt kerestem. Nemcsak érdekes személyiség izgalmas festményekkel, de életútja is rendkívül szokatlan. Nem mellesleg példaértékű, ahogy a küldetéséhez állt. Szeretném, ha csak fele annyi hivatástudatom lenne, mint neki.

MI: Honnan jött az ötlet, hogy egy monológra fűzd fel az egész történetet? Miért nem akartál dialógusokat használni?
: Úgy lett fokalizálva, hogy a halálos ágyán fekvő alkotó nézőpontjába vagyunk bevarrva. Az emlékezés nála nem annyira párbeszédekkel (jellemző rá, hogy azt hallja meg, ami neki tetszik, és azt a végletekig növeli), hanem képek felidézésével történik. A magánya pedig kifejezőbb, ha nem szüremlenek be külső zajok. Nekem úgy jött át levelezéseiből, önéletrajzából, hogy magában nem realizálta miért is nem fogadják el a kortársai az irányvonalát. Nem fogalmazta meg, hogy például a figuratív festménye ezen területe teljesen absztrakt és elüt a környezetétől. Ő ennél intuitívabban-spirituálisabban állt hozzá. A másik oldalon kritikusai nem láttak képeiben az innovációt, csupán egy lelkes amatőrt, aki nem sok figyelmet érdemel. Ha volt is alkotó és közönsége között dialógus, az széttartó volt.

MI: A könyvről írt recenziókban felmerül, hogy a festő személyisége nincs eléggé kibontva, pedig belső harcai, hányatott sorsa, világjáró élete magában rejt egy nagyobb lélegzetvételű, izgalmas művet. Téged viszont mintha jobban érdekelt volna az ő művészi hitvallása. Ezt szeretted volna kibontani?
: Igen, ezt egy introvertált, intim képregénynek szántam. Tudom Csontváry képei óriásiak, szinte megalomániásan. Ennek alapján lehetett volna ez egy album formátumú, informatív 400 oldalas óriási tabló, végighaladva az összes patikán, felidézve utazásai összes állomását, dramaturgiai szempontól kiegészítve a hiányos, ismeretlen helyeken. Ez történetmesélés szempontjából a Barbizoni iskola[1] festészetével analóg, amitől Csontváry el akart távolodni. Az általam leszűrt lényegre akartam koncentrálni, mert valakinek az élete még nem egy történet.

MI: Milyen kutatásokat végeztél? Jártál például egyes helyszíneken, ahol a főszereplőd is?
: A szakirodalom átbújása után (Németh Lajost és Jankovics Marcellt ajánlom) egybegyűjtöttem az összes ismert és kevésbé ismert festményét. Helyenként így is a fantáziámra kellett hagyatkoznom, mert igen sok művével elégedetlen volt, és megsemmisítette, vagy csak egyszerűen elkallódtak. Majd korabeli ruhákról, általa bejárt helyszínekről gyűjtöttem referenciákat. Állítólag maga Csontváry is részben képeslapok alapján dolgozott pályája kezdetén, amíg meg nem engedhette magának a költségesebb túrákat. Mostarhoz és Trogirhoz volt eddig csak szerencsém, ezek a helyszínek a képregény előzetesében jelentek meg.

MI: Amikor egyes paneleken Csontváry képeit idézed meg, mit tartottál a legfontosabbnak megtartani a stílusából, és mi az, amiben el akartál térni tőle?
: A síkdekoratív, flat-design részét megtartottam. Formavilágából a hol geometrikus, hol organikus leképezés kevés geonnal[2] lett átemelve. Mivel időskori visszaemlékezésként jelennek meg a festményei, a színvilág fakóbb az eredeti képekénél. A festőre élete vége felé amúgy jellemző volt, hogy elhagyta a színeket és a saját maga által készített élénk festékek helyett szénnel rajzolta fekete-fehér vázlatait.

MI: Van tervben lévő következő projekted?
: Igen. Ezután a képregény után belekezdtem két forgatókönyv fejlesztésébe. Előbb az Ördögpörkölt fog elkészülni, ami storyboard szinten áll. Terjedelmét tekintve 152 oldal hosszú, könnyedebb hangvételű folk-fantasy lesz, betyártörténetekből és népi hiedelmekből merítve. A főszereplő zsivány gebéjéről kiderül, hogy táltos paripa, így akaratán kívül a hős útjára lép, szembetalálva magát a garabonciás vándordiákkal. Ezután szeretnék egy másik biográfiába, a Kőrösi Csoma Sándor képregénybe belevágni. A tibeti szótár elkészítése jó alapanyag, csak addig még Ladakh kultúrájában el kéne mélyednem.

Jegyzetek:
[1] „1835 körül fiatal francia tájképfestőkből álló csoport utazott a Párizs környéki fontainebleau-i erdő szélén fekvő faluba, Barbizonba. Nevük a művészettörténetbe mint barbizoni iskola vonult be, a tagjait „barbizoniak” néven emlegetik.” Tagjai voltak például Théodore Rousseau, Jean-Baptiste Camille Corot, Gustave Courbet vagy a magyar Paál László. Forrás
[2] Irving Biederman 1987-ben a „tárgyak azonosítására dolgozott ki elméletet, a tárgyak jellemző vonásait 36 db geonnal (gúlák, hasábok, kúpok) jellemezte, szerinte minél kivehetőbb egy geon, annál felismerhetőbb egy tárgy.” Forrás

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: