„A töltelék, az élet sója.” – Alois Nebel

A cseh regényirodalom egyik nagy vívmánya a kisember bemutatása a történelem viharaiban. Emberi csomópontok: közlegény, pincér, portás, vasutas, kereskedő, tűzoltó. Észreveszik a történelmet, de a történelem nem veszi észre őket. A töltelék, az élet sója. Kifejezetten fontos a történelmi nosztalgia. Ehhez a regényírói attitűdhöz erős történészi szemlélet és erős poétikus hajlam, érzékenység szükséges.

Jaroslav Rudiš középkorú cseh regény- és forgatókönyvíró, újságíró, színpadi szerző is ezt a hagyományt viszi tovább, időnként a mára jellemző popkulturális utalásokkal modernizálva a lényeget.

A regény az emberi létezés jellegét firtatja egy adott korban, a létformát és konfliktusait egy adott társadalom kebelében.

– írja Kundera, a már inkább francia cseh, Rudis művei is mintha ezt a nehezen megfogható, általános, de jellemző helyzetet képeznék le.

Egyetlen magyarul megjelent műve prózai művét, a Nemzeti sugárutat megfilmesítették, színpadra állították Csehországban, hasonlóan legfontosabb képregényéhez, az Alois Nebelhez, mely most jelent meg a Szépirodalmi Figyelő kiadásában (mindkét művet Peťovská Flóra fordította).

Mondhatjuk, hogy nem csak Rudišnak, hanem Csehországnak is egyelőre ez a legfontosabb képregénye, első kiadása tizenkét- vagy húszezer példányban fogyott (sajnos nem emlékszem pontosan az egyik beszélgetésre, ahol ez elhangzott). Bár a tizenkettő és a húsz között elég nagy a különbség, azért érezhető, hogy a magyarhoz hasonló (kicsi) piacon ez egy óriási példányszám, hazai mű esetén főleg.

A főszerepben Alois Nebel. 1948-ban született a mérleg jegyében Frývaldovban, korábban Freiwaldau, jelenleg Jeseník. Felmenőihez hasonlóan az egész életét a vasútnál töltötte. Menetrendeket gyűjt, sört iszik, dohányzik, és néha a ködben olyasmiket lát, amiket mások nem.

– írja a vaskos képregény-trilógia hátlapi ajánlója.

Egy forgalomirányító találkozik egy, a semmiből feltűnt néma idegennel, és rejtélyes módon részese lesz egy lengyelországi gyilkosságnak.

– írja az imdb zanzája megfilmesített történetről.

Alois Nebel vasutas élete, és a Néma felbukkanásától a kötet végéig tartó sorsa összefonódik a képregényben. Két molekula, akik úszkálnak a köréjük szerveződött sűrű oldatban – Jaroslav Rudiš időnként megrázza a kémcsövet, felkeveredik a régen leülepedett és az újonnan hozzáadott anyag.

A helyszín, a Szudéta-vidék kiválóan alkalmas kísérletezésre. A német többségű cseh határvidéknek van neve szlovákul, csehül, németül és lengyelül is. Huszadik századi történelme az elcsatolás, visszacsatolás, pogrom, kitelepítés, menekülés, új megszállás, felszabadulás szörnyű dinamikája szerint alakult. A szerző nem tör pálcát a szereplők felett, a sajátos multikulturális közegben a „jó szereplők” együttérzést váltanak ki, és együttérzésre törekednek a társadalom alsó-legalsó fokán is. A normális és nem normális ennyi változás közben viszonylagossá válik. Egyedül a kegyetlenség nyilvánvaló.

Az Alois Nebel több dolog miatt alkalmazható szinte minden médiumra. Erős benne a szövegsík, viszont elhallgatásokkal, ugrásokkal nem közöl mindent. Helyi olvasók pontosa(bba)n tudhatják, mikor miről van szó, egy közép-európai befogadó már inkább sejtheti ezt. A hagyományos, lineáris, mindent bemutató elbeszélést ugyancsak idő- és térbeli ugrások teszik rejtélyessé, ahol a befogadás egyben nyomozás a nyüzsgő vagy épp kihalt díszletek előtt Alois Nebel elméje és a Néma valódi célja után.

Ilyenkor szokták azt írni, hogy nem is a történet, hanem a hangulat, az atmoszféra, ami rendkívül erős, ez a valódi kötőanyag. Ám az Alois Nebel esetében kis odafigyeléssel (nem adja könnyen magát), mégis rekonstruálhatók a történelmi és a személyes események, a miértek, így a történet és a hangulat elválaszthatatlan, különösen szép egységben működik a lapokon. Még úgy is, hogy Jaromír 99 fekete-fehér, időnként erősen vektoros, néhány lapon Sampayós vagy Milleres képi világa elsősorban atmoszférateremtő, mintsem különösebben látványos.

Empátiára alapozó, erősen irodalmi képregény, igazi graphic novel, autentikus, hosszan tartó hangulatot magával hozó mű, mely történelmi és privát tükröt is tart a befogadó elé.

Lénárd László

Cím: Alois Nebel
Szerző(k): Jaromír 99 , Jaroslav Rudis
Kiadó: SZIF
Ár: 5400 Ft
Formátum: puhafedeles kötet
Terjedelem: 368 oldal
Megjelenés: 2021.08.01.
Megvásárolható: Könyvesboltok
Online vásárlás: kepregenymarket.hu