A Marvel-hősök dresszkódja mellett a kívül hordott piros gatya, a fröccsöntött gumiizmok, és a pókhálós kezeslábas az év legfontosabb kiállításának sztárdarabjai. A New York-i Metropolitan Museum of Arts Superheroes: Fashion and Fantasy című, megkerülhetetlen kosztümtörténeti kiállítása abszolút kötelező zarándokhely, amely szeptember elsejéig várja látogatóit.
A Metropolitan Costume Institute évenként megrendezett nagyszabású kiállításai, melyek korábban egy-egy olyan retrospektív tervezői életművet mutattak be, mint Coco Chanel, Paul Poiret, vagy éppen a divat kulturális és elméleti kontextusának változásaira fókuszáltak. Ilyen volt például a brit divat évtizedeinek hagyományait és változásait áttekintő két évvel ezelőtti tárlat, vagy éppen az április 13-ig tartó Fashion.blog című kiállítás, melynek főtámogatója a cipőguru, Manolo Blahnik volt. Ez utóbbi azért is számított mérföldkőnek a kiállítóterekbe helyezett divat reprezentációs történetében, mert első állomása volt annak a sorozatnak, amely a divat kontextusa köré épült kreatív és kritikai dialógus bemutatását és népszerűsítését célozta.
A jelen kiállítás, amely a szuperhősök ruháinak kosztümtörténetének és szinkron hatástörténetének eddigi legszélesebb nézőpontú áttekintését célozza, Giorgio Armani jóvoltából jött létre. A milánói divathéten tartott februári sajtótájékoztatón, a kiállítás főkurátora, Harold Koda elmondta, hogy az alapötletet a szuperhősök történeteinek hihetetlen populáris reneszánsza adta, ami talán csak a negyvenes évek aranykorához hasonlítható. Az eredetileg képregény zsánerként indult műfaj filmes, animációs, képzőművészeti és tévésorozatokban újraalkotott adaptációi mellett az elmúlt évtizedekben olyan jelentős divattervezői életműveket érintett meg, amilyen Armani, Versace, Moschino vagy a Dolce & Gabbana, akik öltözékeikkel hozzájárultak a kiállítás anyagához. Mellettük még olyan neveket találunk a Met termeiben, amilyen a Balenciaga, Thierry Mugler, Pierre Cardin és Jean-Paul Gaultier, továbbá Rick Owens, a Three As Four, Walter van Beirendonck, Bernhard Willhelm, Alexander McQueen, John Galliano, Julien Macdonald, vagy a legfiatalabb avantgarde szabó, Gareth Pugh.
A Superman képregény 1938-as megjelenésével teremtődött meg az a hihetetlenül gazdag fikcionális bázis, amit az emberfelettien erős, bölcs, erkölcsileg feddhetetlen és legfőképpen, hihetetlenül vonzó szuperemberek fiktív populációjának gyarapodását eredményezte. A szuperhős metaforikus értelemben reflektál az aktuális politikai és társadalmi valóságra, miközben szimbolikusan az emberi testtel kapcsolatban működtetett komplex vágyképeket hozza működésbe. A szexuálisan vágyott, érzéki és vonzó test a szuperhős esetében mindig a legyőzhetetlen izomerő tárgyiasított megjelenésével párosul, ahol a test a vágy tárgya, de ugyanakkor a fegyver értelmében létező tárgy is.
A szuperhősök kettős énképe ugyancsak szimbolikusan hozza működésbe a társadalom részeként és egyénként megélt dualisztikus identitás állapotát, amihez az elmúlt hetven évben cseperedett olvasóközönség a második világháború utáni kiábrándultságtól, az űrkorszak szintetikus létbizonytalanságán keresztül, az ezredforduló terrorfenyegetettségének árnyékképéig szoros szálakon kötődik. A világot morális, etikai értelemben, a szellemi és a fizikai erő tökéletes párosításával megvédő szuperhős valós, és a külvilág számára eljátszott arcainak megtévesztő voltáról egyébként, kimerítő és tökéletesen megvilágító erejű példával szolgál Quentin Tarantino, Bill legendás monológjával, a Kill Bill második részében.
Ahogyan ezt a jelen kiállításra összegyűlt anyag is jól példázza, a szuperhős külső megjelenése általa megképzett szimbolikus mező, nem csupán a tökéletes test kifejezésének trópusa, hanem a transzformáció, az átalakulás, az személyiségképek közötti mozgás megjelenítője is. Ez az a tulajdonság, amit a divat mesterei a leginkább és a legszívesebben alkalmaznak saját kompozícióik megalkotásának folyamatában. Az átváltozás az énkép és a testkép radikális módosítása, a mechanikus és organikus vegyítései vagy éppen a szuperhősök ikonná érett attribútumainak áthelyezései mind részei a játéknak. Superman oltalmazó mellkasának S jele kihagyhatatlan transzformációkra és áthelyezésekre ad alkalmat, de a tervezők ugyancsak gazdag jelölőforrást találnak a csizmák, kezeslábasok, köpenyek, álarcok illetve az olyan sztereotip mintázatok áthelyezésével, amilyen mondjuk a villám, a fénycsóva vagy a pókháló.
A Metropolitan Museum oldalán található, bemutatkozó aloldal analitikus és részletes leírással szolgál, ami az alapkoncepcióhoz kötődő elméleti és kultúratudományos bázist illeti, érzékeltetve azt a tudományos alaposságot, amivel a kiállítás katalógusát is elkészítették. A populáris kultúra referenciabázisával foglalkozó kurátori munkák a világ nagy múzeumaiban évtizedek óta aktívan reagálnak a divat művészeti, kulturális és elméleti bázisa által játékba hozott alkotói koncepciókra. Ez a gyakorlat a hazaival még mindig, nagyrészt pusztán ironikusan állítható párhuzamba, ami azonban a növekvő számú friss és kortárs szellemiségű kurátori munka, a gyűjtemények kezelésének és bővítésének szakértő reformja, és a nyitott, kortárs vonulatokkal együtt haladó kultúraszemlélet nyomán változásra van ítélve.
Zanin Éva
Forrás: hg.hu
A Marvel-hősök dresszkódja mellett a kívül hordott piros gatya, a fröccsöntött gumiizmok, és a pókhálós kezeslábas az év legfontosabb kiállításának sztárdarabjai. A New York-i Metropolitan Museum of Arts Superheroes: Fashion and Fantasy című, megkerülhetetlen kosztümtörténeti kiállítása abszolút kötelező zarándokhely, amely szeptember elsejéig várja látogatóit.
A Metropolitan Costume Institute évenként megrendezett nagyszabású kiállításai, melyek korábban egy-egy olyan retrospektív tervezői életművet mutattak be, mint Coco Chanel, Paul Poiret, vagy éppen a divat kulturális és elméleti kontextusának változásaira fókuszáltak. Ilyen volt például a brit divat évtizedeinek hagyományait és változásait áttekintő két évvel ezelőtti tárlat, vagy éppen az április 13-ig tartó Fashion.blog című kiállítás, melynek főtámogatója a cipőguru, Manolo Blahnik volt. Ez utóbbi azért is számított mérföldkőnek a kiállítóterekbe helyezett divat reprezentációs történetében, mert első állomása volt annak a sorozatnak, amely a divat kontextusa köré épült kreatív és kritikai dialógus bemutatását és népszerűsítését célozta.
A jelen kiállítás, amely a szuperhősök ruháinak kosztümtörténetének és szinkron hatástörténetének eddigi legszélesebb nézőpontú áttekintését célozza, Giorgio Armani jóvoltából jött létre. A milánói divathéten tartott februári sajtótájékoztatón, a kiállítás főkurátora, Harold Koda elmondta, hogy az alapötletet a szuperhősök történeteinek hihetetlen populáris reneszánsza adta, ami talán csak a negyvenes évek aranykorához hasonlítható. Az eredetileg képregény zsánerként indult műfaj filmes, animációs, képzőművészeti és tévésorozatokban újraalkotott adaptációi mellett az elmúlt évtizedekben olyan jelentős divattervezői életműveket érintett meg, amilyen Armani, Versace, Moschino vagy a Dolce & Gabbana, akik öltözékeikkel hozzájárultak a kiállítás anyagához. Mellettük még olyan neveket találunk a Met termeiben, amilyen a Balenciaga, Thierry Mugler, Pierre Cardin és Jean-Paul Gaultier, továbbá Rick Owens, a Three As Four, Walter van Beirendonck, Bernhard Willhelm, Alexander McQueen, John Galliano, Julien Macdonald, vagy a legfiatalabb avantgarde szabó, Gareth Pugh.
A Superman képregény 1938-as megjelenésével teremtődött meg az a hihetetlenül gazdag fikcionális bázis, amit az emberfelettien erős, bölcs, erkölcsileg feddhetetlen és legfőképpen, hihetetlenül vonzó szuperemberek fiktív populációjának gyarapodását eredményezte. A szuperhős metaforikus értelemben reflektál az aktuális politikai és társadalmi valóságra, miközben szimbolikusan az emberi testtel kapcsolatban működtetett komplex vágyképeket hozza működésbe. A szexuálisan vágyott, érzéki és vonzó test a szuperhős esetében mindig a legyőzhetetlen izomerő tárgyiasított megjelenésével párosul, ahol a test a vágy tárgya, de ugyanakkor a fegyver értelmében létező tárgy is.
A szuperhősök kettős énképe ugyancsak szimbolikusan hozza működésbe a társadalom részeként és egyénként megélt dualisztikus identitás állapotát, amihez az elmúlt hetven évben cseperedett olvasóközönség a második világháború utáni kiábrándultságtól, az űrkorszak szintetikus létbizonytalanságán keresztül, az ezredforduló terrorfenyegetettségének árnyékképéig szoros szálakon kötődik. A világot morális, etikai értelemben, a szellemi és a fizikai erő tökéletes párosításával megvédő szuperhős valós, és a külvilág számára eljátszott arcainak megtévesztő voltáról egyébként, kimerítő és tökéletesen megvilágító erejű példával szolgál Quentin Tarantino, Bill legendás monológjával, a Kill Bill második részében.
Ahogyan ezt a jelen kiállításra összegyűlt anyag is jól példázza, a szuperhős külső megjelenése általa megképzett szimbolikus mező, nem csupán a tökéletes test kifejezésének trópusa, hanem a transzformáció, az átalakulás, az személyiségképek közötti mozgás megjelenítője is. Ez az a tulajdonság, amit a divat mesterei a leginkább és a legszívesebben alkalmaznak saját kompozícióik megalkotásának folyamatában. Az átváltozás az énkép és a testkép radikális módosítása, a mechanikus és organikus vegyítései vagy éppen a szuperhősök ikonná érett attribútumainak áthelyezései mind részei a játéknak. Superman oltalmazó mellkasának S jele kihagyhatatlan transzformációkra és áthelyezésekre ad alkalmat, de a tervezők ugyancsak gazdag jelölőforrást találnak a csizmák, kezeslábasok, köpenyek, álarcok illetve az olyan sztereotip mintázatok áthelyezésével, amilyen mondjuk a villám, a fénycsóva vagy a pókháló.
A Metropolitan Museum oldalán található, bemutatkozó aloldal analitikus és részletes leírással szolgál, ami az alapkoncepcióhoz kötődő elméleti és kultúratudományos bázist illeti, érzékeltetve azt a tudományos alaposságot, amivel a kiállítás katalógusát is elkészítették. A populáris kultúra referenciabázisával foglalkozó kurátori munkák a világ nagy múzeumaiban évtizedek óta aktívan reagálnak a divat művészeti, kulturális és elméleti bázisa által játékba hozott alkotói koncepciókra. Ez a gyakorlat a hazaival még mindig, nagyrészt pusztán ironikusan állítható párhuzamba, ami azonban a növekvő számú friss és kortárs szellemiségű kurátori munka, a gyűjtemények kezelésének és bővítésének szakértő reformja, és a nyitott, kortárs vonulatokkal együtt haladó kultúraszemlélet nyomán változásra van ítélve.
Zanin Éva
Forrás: hg.hu