A Sötét Ló nyomában #1 – Boris the Bear

Boris the Bear

A Dark Horse kiadó első kiadványát, a Dark Horse Presents #1-et kísérő népszerűséget meglovagolva jelentette meg Boris the Bear című képregényét, mely nem érdemtelenül a második nagy sikere lett.

A történeteket általában a DH fejesei, Mike Richardson és Randy Stradley írták, a rajzokért James Dean Smith volt a felelős. Ez a későbbiekben változott, és J. D. Smith vált Boris első számú főnökévé, akinek hatalmas érdeme a mackó mimikáinak nagyszerű megjelenítése volt.

Az alaphelyzet rendkívül egyszerű, adva van egy aranyos kis mackó, ő a képregényrajongó Boris, aki „gazdáival”, Peter-rel és Dave-vel él. A gazdái szó azért nem állja meg helyét teljes mértékben, mert Boris rendkívül öntörvényű karakter. A bájos kinézet mögött elképesztő agresszió rejtőzik, aminek felszínre törésére szerencsére egy esetben sem kell sokat várnunk. Ez az önfejűség, mint látni fogjuk, nem határtalan, de a családtagoknál egy sokkalta nagyobb erő szab csak neki határt.

Boris kapcsolata a képregényekkel elég idilli, hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik. Lakása is abból a célból épült, hogy már nem tudta hova pakolni a sok képregényfüzetet. Kritikus jelleme miatt rendkívül gyorsan képes haragra gyúlni, és ez majdnem minden füzet témáját adja. A harag tárgya mindig egy, az adott korra jellemző képregényes trend, vagy éppen egy ellenszenves comics karakter. Tudni kell, hogy Boris univerzumában a képregényhősök létező egyedek, akik mindennapjairól és csatáiról szólnak saját füzeteik.

Az 1986-ban megjelent első számban hősünk csőrét éppen az akkoriban feltűnően nagy létszámú állati képregénykarakter böki, akik egyedi képességeik miatt lassan már szuperhősi státuszra törnek. Ezt természetesen nem hagyhatja annyiban, így a szokásos napi képregénybolti séta helyett beleveti magát a munkába. Felszerelkezik, és alapos felkészülés után nekilát a tisztogatásnak. Nemes feladat ez számára, hisz egy egész világot kell megmentenie a rendkívül unalmas, és különben is teljességgel elképzelhetetlen mutáns állatoktól. Megkapja itt a magáét Usagi Yojimbo, Cerebus, de az áldozatok közt van a hupikék törpikék néhány tagja, pár aranyos kismackó, a tini nindzsa teknőcök, valamint egy történelmi pillanatban kap golyót Vili a farkas is.
Ezek a direkt poénok uralják az egész sorozatot, számról számra újabb képtelenségekkel találkozhatunk.
Borisban az a különleges, hogy ha belegondolunk, semmiben sem különbözik például azoktól az állatoktól, akiket az első számban üldöz. Mi mégis mellé állunk, mert egyrészt nem tehetünk mást, másrészt meg kell valaki, aki megmondja végre a frankót mindenkinek a képregényes világban.

A sorozat nagyon szórakoztató, kiforgatva tartalmaz minden klisét, amit egy képregénysorba bele lehet írni. A későbbiekben kapunk egy eredettörténetet, nehezebb, összetettebb ellenfeleket, egyre bonyolultabb történetvezetést (persze nem túl bonyolultat), valamint hatalmas poénokat.

Ezek a poénok szintén külön szót érdemelnek. A direkt, mindenkinek feltűnő poénokon túl nagy mennyiségben tartalmaz bújtatott vicceket, melyek egy része látványra épül, másik része pedig az itt-ott elejtett szófordulatokban rejtőzik. A paneleket nagyon szabadon alkalmazó képregény elképesztően sok mindent enged meg magának, mindezt persze jó értelemben. A panel néha egy szimpla képkocka, néha pedig egy tereptárgy, aminek széleit olykor rejtőzködésre használják a szereplők, vagy mint például a Wacky Squirrel-es részben, megtévesztésre, és az üldözők átverésére.
A szövegezésben megbújó poénok pedig, ha lehet ilyet mondani, még ezeknél is gazdagabbak, és színesebbek. Egy esetben előfordul, hogy a történet hossza, valamint az adott jelenet bizonyos fokú érdektelensége miatt kihagytak egy oldalt, melynek történéseit a következő oldal bal felső sarkában foglalják össze. Ilyen máshol egyenesen elfogadhatatlan, de hát Boris esetében mindenki kivételt tehet, mert különben…

Boris eredeti neve Bobby volt, melyet volt szíves ő maga megváltoztatni, így egyértelműen váltva az édibédi mackó szerepről a megtorló szerepére, hisz külsején képtelen változtatni.
Egyedi a kapcsolata a külvilággal, velünk olvasókkal is. A Dark Horse-t majdhogynem munkahelyének tekinti, bizonyos fokig pedig tisztában van vele, hogy az írók kényük-kedvük szerint játszadozhatnak vele. Ők ezt természetesen meg is teszik, amit nemegyszer megjegyzés tárgyát is képezi.

Mivel ennek a képregénysorozatnak megvan a lehetősége, hogy egy viszonylag átfogó képet adjon az akkori képregényvilágról, szerencsére élnek is vele. Tiszteletüket teszi a képkockákon többek közt G. I. Joseph, Rambo, továbbá egyértelmű az egyik karakter hasonlósága Swamp Thing-gel. Persze nem csupán sorjáznak ezek az amúgy is sikeres és ismert hősök, hanem teljesen kiforgatva kapnak helyet Boris világában.
A tiszteletadás is elkerülhetetlen, elég csak idevenni az elég egyedi Kirby-tárgyat, mely abszurdságával hűen tükrözi az akkori szuperhősök világát.

A sorozat a Dark Horse kiadónál indult, majd a tizenharmadik számtól került át a Nicotat Comics-hoz. Itt egészen a 34. számig futott,továbbá a DH-nál jelentek meg spin-off-ok is. Ezután megjelent négy Boris’ Adventure Magazine után most az Oasis Comics indított egy új Boris the Bear sorozatot az első számtól számozva.
A Boris the Bear a korai Dark Horse egy újabb gyöngyszeme, mely egyedi módon tart görbe tükröt az általunk annyira kedvelt képregényes világnak.

fdave 2008.03.28.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: