A kutya meg a macska

Egy évvel a képregényes körben közönségsikernek számító CSKA-antológia után (két rendezvényen elfogyott az összes példány, kb. 150 darab) az 5Panels alkotócsoport néhány külsős alkotó vendégszereplésével megjelentette a TYA-antológiát. Az előbbi, akinek gyorsan nem esik le, annak lelököm – MACSKÁKkal, utóbbi KUTYÁKkal kapcsolatos képregényeket gyűjt az átlagosnál picit vastagabb kötetbe. Mielőtt azzal viccelnénk, hogy akkor jövőre a GÉR vagy a CSÖG következik, úgy tudom, a következő közös antológia valószínűleg nem állatos témájú lesz (valamikor, ha).

Az „antológiák hiábavalósága” többször felmerülő téma: általában nehéz erős antológiát szerkeszteni, (még ha a művek minősége közelít is egymáshoz) nehéz homogén közeget létrehozni heterogén rajzú vagy tartalmú anyagokból. Így az egyes képregények gyorsvéleményezésén kívül elsősorban ez adja a vizsgálat tárgyát: megérte-e kiadni így a gyűjteményt, lehetett-e volna szűkíteni/bővíteni, mit gondol máshogy a recenzens, mint a szerkesztő/páros, aki egy antológiánál a szerzőkkel egyenrangú szereplővé válik.

A tematikus antológiáknál a tartalmi kérdés meg van oldva, „hisz mind kutyákról szól”. Ehelyett itt azt érdemes vizsgálni, nincs-e túl nagy zsánerkülönbség az egyes művek között, illetve ezek az eltérő zsánerek hogyan rezonálnak közvetlen környezetükkel (szomszédos művek), illetve a nagy egésszel.

A TYA ezt a feladatot szépen veszi. Egy árnyalatnyival szebben, mint a CSKA. Kiss Judit, Szebeni Péter és a kötet szellemi atyja, Pádár Ádám átgondoltabban válogattak a beérkezett művek között, és kevésbé vegyes, kevésbé ötletszerű az antológia anyaga, szerkezete.

Tíz rövid képregény található a kiadványban százharminchat oldalon. A történetek ízlésesen külön borítókkal kezdődnek, és átvezető rajzok „színesítik” a szürkeárnyalatos kiadványt, ezek – ahogy a borító, Kiss Judit munkái. Ismerve a szerző vonzódását a kelethez, érthető, hogy a CSKA borítóján kínai cica, a TYÁ-én japán kutyafajták látványosan stilizált fajtái láthatók, nem például puli és orosz agár.

Az Énkereső című képregényben folytatódik Pádár Ádám és Koska Zoltán együttműködése. A kutyasétáltatás, határjárás közben az emberben, a gazdában párhuzamosan felmerülő általános nagy kérdéseket felvillantó szöveggel együtt él Koska Zoltán képi világa. Egy két mondattal több van a morfondírozásban, mint kellene, így picit fennköltebb a kelleténél a mű. Koska Zoltán bizonyos megoldásai a legjobb értelemben véve megint elgondolkodásra késztetik a befogadót. Bevezető, ráhangoló műnek ideális, szerethető és felkelti az érdeklődést a kötet többi része iránt.

Az EBolúció humoros, néhol vicceskedő mű, Magyar Sándor és Kasza Magdolna koprodukciója. Néhány poén és kép üdítően hat a kutyák évezredeken átívelő titkos történelméből, néhány pedig nem. Összességében elfér a kötetben, de periodikában lenne igazi helye, például a Hahotában, sorozatként.

Az, hogy a kötet erősebb, mint a CSKA annak is köszönhető, hogy vagy a szerkesztéstől vagy „valóban” szinte minden szerző műve kicsit erősebbnek tűnik az abban szereplő művénél.

A Kiss Judit által (konzultáns: Krisz) elmondott Ősök meséi igazi gyöngyszem. Nem tudjuk meg, mi a pontos helyszín (csak hogy Japán az), se azt, mikor, miért beszélget egymással a kisfiú és a szárnyas kutya, miért mesélik el egymásnak azt, hogyan születtek a hainuk, mitikus kutyák. A rejtelmesség, a szöveg árnyalt pontossága, a rajzok szépséges kiegyensúlyozottsága páratlan karakterizációt hoz létre ebben a néhány oldalban. Befogadóként megérint minket a szereplők lényege, kilenc oldal után olyan ismerős a két szereplő, mintha sajátunk lenne.

A Rossz kezekben Pádár Ádám és Gresz Dorottya műve. A rajzoló is többet érdemelne, az író is, és az antológia is ennél a munkánál. Az CSKA-ban ugyanez volt macskákkal, kommandós történet, túszszabadítás, akció meg valami fordulatosnak vélt közhelyes dolog emberek helyett állattestű szereplőkkel. Mivel semmi nem indokolja, hogy állatok a szereplők, az ugrik be, hogy ez egy furry-képregény (furry: nem igazán élethű, egész testet fedő állatjelmez) furry-kedvelőknek. Sajnos vagyis hálistennek én nem ismerek ilyet. Kár volt szerepeltetni a kötetben, saját kötetet érdemelne, ha már muszáj ezt a hülyeséget reklámozni. Csak viccelek, de komolyan gondolom. Sajnos ez a kötet ritmusát is megbontja, ezután úgy kellene vizsgálni a rezonanciákat, mintha kihagynám a művet, de ezt nem lehet.

Kiss Judit és Szebeni Péter A komoly és a kajla című képregénye aranyos tanmese, arról, hogy amíg gyerekek vagy kutyakölykök vagyunk, ne menjünk be mélyen az erdőbe. (Ahogy Dante írja, azzal meg kell várni az emberélet felét.) Szerethető történet, bemutatja KJ mesélő képességét, ahogy gyerekekhez és felnőttekhez is egyaránt tud szólni, valamint SzP sokoldalúságát, itt (is) bemutatja, hogy nem csak fénykép alapján, realistább stílusban, hanem jóval stilizáltabban, a történet egyszerűségéhez illően is alkot. A belső borító eddig Koska Zolié mellett a legszebb a kötetben.

Madarász Gergely jól ismert humoros-elgondolkodtató vagy elgondolkodtató-humoros történeteiről. A humor alapja mindig valami ellentmondás, ezt a hatást MG sokszor a kisember és az univerzum szembeállításával teremti meg. A Majomdaráló alkotója a CSKA-ban a szerelem és az élet buktatóit mutatta be minimálfurryzve, most megszokottan rafináltan felsőbb szintű közhelyes gondolatcsapdákat helyezett el a művészi értékű lapokon huszonnyolc oldalon. Nem olvastam még tőle olyat, amit ne lehetett volna szeretni, ezt a munkáját is nagyon lehet. És jobb helye is van itt, mint saját füzetben, esetleg magában. (Jó utat, király)

A Tom Edison loncsos kutyája (Kurt Vonnegut novellájából Borbás Mária fordítása alapján) Kóbor Róbert és Brazil tollából olyan itt, mint a jó cement. Összefogja az antológiát. Követhető, szépen megírt forgató, szövegek, laza, oldott, rutinos reál-karikatúrák brazilosan. Bárhol szerepeltethető irodalmi adaptáció (magazinok, Füles stb.), jót tesz az antológiának, a színvonalat megtartja, és egész más megvilágításba helyez egy szerzői antológiát.

A Szerződés Puskás Szabolcs és Halmi Zsolt műve egy horror-thriller vagy nem is tudom, ezt hogy hívják, mikor valaki lepaktál a gonosszal. Sokféleképp elő lehet adni ezt a témát. Így is. De ettől nem lesz érdekesebb az egész. Ezt is kihagytam volna, a CSKA oktató jellegű munkája jobban tetszett.

Itt megint valahogy megbicsaklott az eddigi, egy ideje újra helyreállt kötet-összhang.

A számomra ismeretlen Tóth Lili és Nagy Marci munkái zárják a kötetet. A hölgy munkáját láttam előzetes képként az interneten, és rögtön imádtam. A gyerekkoromban digitális technika híján még rengeteg helyen alkalmazott montázstechnika gyönyörű megoldását láttam a monitoron. Akkor minden ezzel készült, plakát, szórólap, fanzin, kivágtak, ragasztottak, stencileztek. Sajnos egy kicsit sötét a nyomás itt, és valahogy nem jön vissza az, amit ott láttam. Pedig azt hiszem, erre tényleg illik, hogy imádni való mű. (Kerítések)

Nagy Marci is „nagy fogásnak” tűnik. Koska Zoltántól megtudtam, hogy MOMÉ-s volt. Első olvasásra magával ragadó az írói stílus és a rajz is. Az első világháborús, megható történet bemutatja, hogyan csöppen bele a borzalmakba egy idősödő veterán kutyatenyésztő és utolsónak nevelt kutyája. Halmozza a meghatósági faktorokat, tény. De hiteles marad végig, és kötetzáróképnek is nagyon passzos a képregény utolsó képe. (Elsie)

Összességében a busókhoz, majd a többi 5Panels antológiához, de a más kiadási nívót jelentő CSKA-hoz képest is erősebb szelekció, erősebb belső szerkesztés jellemzi a kötetet. Az 5Panels megint megmutatta, hogy (pár tag kimaradásával is) alkotócsoportonként, néhány külsőst bevonva meló mellett össze lehet gründolni saját erőből akár évente egy közönségbarát tematikus antológiát.

LL

Facebook Hozzászólások