A klónok támadása – Összeraktuk Vasember Mark III páncéljának bal csizmáját!

A várhatóan közönségkedvenc Vasember sisak összeszerelése után a mai napot a Bal csizmának szenteltem. Volna.

Cserébe viszont aránylag nyugodt reggelem volt, és kényelmesen, fotelben ülve ihattam meg napindító kávémat, mivel engedtem a napok óta tartó nyomásnak, és klónjaim diadalt arattak kitartásom felett. (Persze ehhez az is hozzájárul, hogy képesek voltak rendet rakni az asztalaikon, ami két hónapnyi bezártság után katasztrofális állapotokat jelentett!)

Felvágatták hát velem a blisztert (hiszen kés, villa és olló gyerek kezébe nem való), aztán jött a csendes órácska, amíg kivételesen békésen együttműködve megalkották a DeAgostini Vasember magazin második számának bal csizmáját.

A folyamat zökkenőmentes volt. Akkor jött a döbbenet, amikor tájékoztattam a nagyobb, már írásképes iskolást, hogy akkor most nyugodtan üljön neki, és pötyögje be a cikket is helyettem, ha már lenyúlta a “vasat”. De vette az akadályt, így ez lett az utolsó “karantén-dolgozata”. Öt mondat megvan, megbukni már nem fog:

Nekem nagyon tetszett az összeszerelés. Ugyan a csavarokat a láb elején nehéz becsavarozni. Kicsik az alkatrészek, de könnyű összerakni. Az elemtartót nehéz volt becsavarozni, mert ott van felette a mágnes. Nekem nagyon tetszik, várom, hogy meglegyen a többi darab és összerakjam…

Szegény gyermek, még mindig nem körvonalazódott benne, hogy nem csak az övé lesz, néha én is becsavarodnék egy kicsit, de a lényeg, hogy a végén együtt fogunk örülni a komplett Vasember páncélnak, viszont csak én fogok vele játszani! MUHAHAHAHA

mano

ui: Amennyiben szeretnéd megrendelni, kérjük használjátok az alábbi linket és promóciós kódot, ezzel közvetlen ránk, a KILENCEDIK.HU-ra hivatkoztok:
Megrendelés: deagostini.hu)
Promóciós kód: VASEMBERPRO
Részletek, hogy ez miért is jó neked…
Köszönjük!

Cím: Vasember Magazin 002 – Bal csizma
Szerző(k): Többen...
Kiadó: DeAgostini
Ár: 1490 Ft
Formátum: füzet
Terjedelem: 16 oldal
Megjelenés: 2020.09.09.
Megvásárolható: Újságárusok
Online vásárlás: szukits.hu
Bevásárlólista: Loading

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: