A képregény olyan, mint egy kémiai kísérlet – Interjú Jean-Pierre Pécau-val

A 15. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál francia vendége, Jean-Pierre Pécau 1980-ban eldöntötte, hogy a szerepjátéknak fog élni, és azóta világokat épít kalandkönyvben, képregényben, sorozatban. Pályája Dungeons & Dragons kalandok fordításával és írásával indult, innen érkezett az olyan fiktív történelmi sztorikhoz, amelyek a mi lett volna ha a dolgok egy kicsit másképp alakulnak kérdéséből bontakoznak ki Pécau Munkásságáról itt írtunk bővebben, most Bayer Antal interjúját olvashatjátok vele. Az alternatív tények világában különösen aktuális kérdésekről beszélgetnek.

Bayer Antal: Az interjúra készülve fedeztem fel, hogy annak idején olvastam az egyik „lapozgatós” kalandkönyvét, amelynek „A király muskétása” volt a címe – sajnos már nincs meg. Mi volt a fordulópont, ami miatt úgy döntött, hogy pályát változtat, és inkább képregényeket fog írni?

Jean-Pierre Pécau: A véletlen hozta így! Mindig a véletlen irányítja a dolgokat. Egy rajzoló barátommal szerepjátékoztunk, és egy nap azt mondta, a forgatókönyvemből jó képregény készülhetne. Ismerte Guy Delcourt kiadóvezetőt, bemutatott neki, és már el is kezdődött a kaland!

Egyébként a játszható könyvek divatja kezd visszatérni, egy kiadó épp most jelentette meg újra az enyémeket, hozok magának egyet.

BA: Specialitása a mi-lett-volna-ha kérdést boncolgató, ú.n. „ukronikus” képregény. Ön szerint miért ilyen nagy az érdeklődés a „mi történhetett volna” iránt? Jobban érdekli az embereket, mint az, hogy mi történt valójában? Hogyan viszonyul a nagyközönség a Történelem iránt, és tetten érhető-e ebben valamiféle fejlődés?

JPP: Az ukrónia segít megérteni a történelmet, konfrontálja a múltat a jelennel. Olyan ez, mint egy kémiai kísérlet: ha az egyik összetevőnek az adagolását megnöveljük, vajon mi fog történni? Ez az, ami engem érdekel. Azt szokás gondolni, hogy a történelem menete megváltoztathatatlan, de ez nem igaz, egyetlen homokszem elég ahhoz, hogy felboruljon. Franciaországban a történelem mindig is nagy viták forrása – ahogy egyébként Franciaországban minden nagy viták forrása. De nagyon meglepett, hogy az ukrónia még nagyobb vitákat vált ki. A Jour J („Azon a napon” című történelmi mi-lett-volna-ha kérdésekre épülő sorozat — a szerk.)  esetén is megdöbbentett az olvasók reakciója, ahogy mindenki védte a saját elképzelését, amely nem feltétlenül esett egybe azzal, amit én választottam.

BA: A történelmi képregény mindig is az egyik legerősebb és legnépszerűbb zsáner volt Franciaországban. Mi a véleménye a korábbi legismertebb szerzőkről, mint például Liliane és Fred Funckenről, Jacques Martinről és a követőiről, vagy éppen Patrick Cothiasról?

JPP: Hát… Martinen kívül a többieket nem is ismerem… Őszintén szólva nem is nagyon értek a képregényekhez.

BA: A történelmi téma kimeríthetetlennek tűnik. Mely korszakok érdeklik a legjobban?

JPP: Mindegyik érdekel, de ha választani kell, természetesen a XX. századot mondanám, valamint a reneszánsz kort.

BA: Ön szerint hány évnek kell eltelnie egy adott esemény után ahhoz, hogy történészi (vagy éppen unokronikos) szemmel lehessen foglalkozni vele?

JPP: Azt mondják, egy generációnak kell eltelnie ahhoz, hogy valóban higgadtan lehessen tanulmányozni egy korszakot, ám ennek az ellenkezője is igaz: egy évszázadon túl már nem igazán értjük, hogy mi történt.

BA: Rátérve a magyarul egy kötetben megjelent két történetre: ritka dolog, hogy a Jour J valamelyik epizódjának folytatása is legyen. Miért tettek kivételt?

JPP: Annyira nem ritka, sőt egyre inkább ebbe az irányba kanyarodunk, két- és háromrészes történetekben gondolkodunk, azon egyszerű oknál fogva, hogy sokkal érdekesebb 100-150 oldalon keresztül mesélni, főleg, ha egy összetettebb időszakról van szó.

BA: Őszintén szólva nekem nagyon tetszett az Akasztottak balladája, viszont a második rész, a Zöld isten kissé csalódást keltett. Érzésem szerint kissé el lett kapkodva a vége, és sajnálom, hogy „feláldozták” a két főszereplőt. Nem gondoltak arra, hogy lehetett volna velük egy „spinoffot” csinálni, de legalábbis megkímélni őket egy későbbi történet reményében?

JPP: Igaz, hogy a második rész gyengébbre sikerült. Valóban szeretnénk egyes témákhoz kapcsolódva új sorozatokat is indítani, tanulmányozzuk ennek a lehetőségeit.

BA: Számos rajzolóval dolgozik együtt különböző sorozatokon: mi az, amit a leginkább értékel Farkas Lajos munkájában? Ha egy másik magyar rajzoló is arra vágyna, hogy a francia piacra dolgozzon, mit tanácsolna neki?

JPP: A tanácsadás nem az erősségem… Talán azt mondanám, hogy ne vegyék túlságosan komolyan magukat. Ezt értékelem nagyra Farkasban és másokban. Ellentétben a francia alkotókkal, akik hamar mindenféléket képzelnek önmagukról, pedig ahogy én, ők is csak mesteremberek.

BA: Köszönöm a beszélgetést, viszontlátásra Budapesten!

Facebook Hozzászólások