A Bosszú Angyalai: Káosz – Vége a dalnak

Nincs is annál stílszerűbb, mint az 500. számmal elkezdeni egy több mint negyven éves sorozat hattyúdalát. Brian Michael Bendis, aki jelenleg 2008 nagy crossover-eseményét, a Secret Invasiont készíti elő a Marvelnél, ezzel, és az ennél valamivel korábban indult (ám később befejeződött) Secret Warral kezdte el kőkeményen felforgatni a kiadó szuperhős-univerzumát. Ez a kapcsolódó történeteivel („jó” Marvel-hagyományhoz híven) crossoverré felfújt minisorozat a Bosszú Angyalai feloszlását, a csapat utolsó, meglehetősen drasztikusan megírt kalandját meséli el: káosz, halál, gyász és őrület tombol négy részen keresztül, Bendis ökle kíméletlen erővel csap le az egyik legnépszerűbb szuperhős-csapat életére, hogy lezárjon egy igen hosszú fejeztet, és előkészítse a terepet saját ötletei előtt. Állítása szerint ugyanis minden, amit az elmúlt négy évben csinált, a Secret Wartól a House of M-ig, majd a Secret Invasionben éri el csúcspontját, mind intenzitás, mind történet szempontjából. Lássuk hát, milyen út vezet az áprilisban induló, idei nagy crossover-eseményhez. Első állomásunk a Káosz.

A baj figyelmeztetés nélkül érkezik, és mielőtt a Bosszú Angyalai egyáltalán felfognák, hogy támadás alatt állnak, egyik tagjuk máris halott. És ez még csak a kezdet: látszólag random események sorozata veszi kezdetét, mint Amazon őrjöngése, Ultron robotok megjelenése, és egy semmiből lecsapó Kree invázió. Ráadásul az események hatására az ENSZ megszünteti hivatalos kapcsolatát az Angyalokkal, és Vasember sem képes többé pénzügyi támogatást nyújtani nekik – és még mindig nem tudják, ki áll a támadások hátterében.

Akik ismerik Bendis írói stílusát (márpedig aki olvas színvonalas képregényeket, az egész biztos belefutott már egyik-másik művébe, akár Marvelen belül, akár azon kívül), azok tudják, mire számíthatnak: az előzményeket az utolsó részben, flashbackekkel meséli el, így szokása szerint a lehető legtovább tartja fent a gyötrő bizonytalanságot. Egy legenda hullik darabjaira a szemünk előtt, és fogalmunk sincs, miért, így tökéletesen átérezzük a hősök tanácstalanságát és kétségbeesését, ahogy látszólag olyasvalamivel kell szembenézniük, amiben semmiféle logika nincsen. Az ebből adódó, elsődleges pozitívumként említhető sötét hangulat mellett (amit tökéletesen kiszolgálnak David Finch gyönyörűen borongós rajzai) a történet dinamikája is figyelemreméltó: az akciók során minimális mennyiségű szöveget használ, hogy aztán az azt követő, statikusabb jelenetben a dialógusok csaknem ellepjék az oldalt. És Bendis dialógusai éppolyan pörgők, mint az akciói: okosak és mindenekelőtt realisztikusak, sokkal közelebb állnak a valódi beszédhez, mint a legtöbb író esetében (akik közül nem egyre látható hatással van stílusa).

Ami pedig a rejtély megoldását illeti, az nem egyszerűen kielégítő, hanem merész és eredeti is. Elvégre nem mindennap történik meg egy szuperhős-képregényben, hogy a csapat egyik tagja szó szerint megőrül, és elkezdi lemészárolni saját társait és barátait. Olyan ritka fordulat ez egy ilyen jellegű sorozatban, amit akár sokkolónak is nevezhetünk. Ennek ellenére a történet távol áll attól, hogy hibátlan legyen: Bendis nem éppen bajnoka a más írókkal való egyeztetésnek (és ez sajnos egyre több és több emberről mondható el a Marvelnél), így bizony csúsznak hibák a kontinuitásba. A Skarlát Boszorkány például egy korábbi történetben már emlékezett rá, hogy egykor voltak gyerekei, Doctor Strange kijelentése (nincs olyan, hogy Káosz mágia) is ráncokat futtat össze a karaktert ismerő olvasók homlokán, Magneto felbukkanása, és elsétálása minden következmény és kérdés nélkül pedig több mint furcsa a Planet X meglehetősen drasztikus eseményei után.

De a Kingpin kiadó jóvoltából magyarul is kapható Káosz mindenképpen egy figyelemreméltó történet, amit színvonala mellett azért is érdemes elolvasni, mert kezdetét jelenti annak az eseménysorozatnak, amivel az írók alaposan megtáncoltatták a szuperhősökkel teli világot az utóbbi 3-4 évben. És bár ez nem minden esetben sült el makulátlanul, valljuk be, ráfért már egy alapos változtatás a Marvel-univerzumra.

8/10
Első hazai megjelenés: Kingpin Kiadó 2007
Második hazai megjelenés: Hachette 2018
Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: David Finch (flashbackek: Oliver Coipel)
Olórin, 2008. február 10.